Megint Dobrev Klárika….

Tegnap este megnéztem az ATV adását, igen szoktam ilyent csinálni,van bennem némi mazochista hajlam. Kezdődött a műsor a Lendvai- Kuncze párossal. Lendvait már mindenki ismeri a szokásos erőltetett jópofiságával, két mérettel nagyobb fogsorával végig selypítette a műsort. Ez eddig rendben van, sohasem tartozott a fajsúlyos politikusok közé. Igen, azon az oldalon kevés ilyen fordult meg korábban is. Szóval róla ennyit, már ez is sok volt. … Megint Dobrev Klárika…. részletei…

Kampány I. A strandok….

Hááát, lassan vége  a nyárnak kampányszelek járnak, a költő után szabadon. Hivatalosan Veres igazgató Úr szombaton nyítja az övét, a többiről  eddig nem tudok. Ahogy ilyenkor illik a közösségi oldalakon beindultak a magánemberk által elképzelt programok, az élen dörgedelmes hangon követelve legyen újra strand Diósgyőrben!!!! Én aki – mint korábbi úszó-vízilabdás- a fél életemet a miskolci strandokon töltöttem, azt hiszem némileg értek a témához. Annál … Kampány I. A strandok…. részletei…

Egy évforduló margójára.

Végignéztem ma nénány weboldalt, közösségi portált, ahol folynak a korábbi megszokott viták, ki, hol, kivel, miért pont ővele? Mennek  a harcos kiállások a különböző mostmár független pártok és nem függetlenek közötti huzakodások…az én polgármesterjelöltem miért jobb, a tied miért rosszabb. Egy-két újsghíren kivül alig foglalkozik valaki, akár megemlékezés szintjén a mai Páneurópai piknik 30. évfordulójáról. Pedig lenne mire, és ami még számomra kiemeli, hogy holnap … Egy évforduló margójára. részletei…

Némi humor hétvégére.

A komoly cikkek mellett, egy kis vidámság: Apa! Ki volt az a bácsi akit megöleltél a buszon? Nem tudom Gazsikám, mindjárt megnézzük a pénztárcáját. A NŐ: Drágám! Akarsz velem jönni az edzőterembe?  Te most kövérnek neveztél??? Ha nem jössz, hát nem.    Szóval szerinted lusta is vagyok? Én ilyent nem mondtam!   Ó, tehát hazudok is? Jól van akkor ne gyere.   Na, várjunk csak! Miért akarsz … Némi humor hétvégére. részletei…

Déja vu….érzésem van.

Olvasgatom a napi pártpolitikai híreket az újabb összeborulásokról, és az újabb nagyon független csapatokról. Korábban itt írtam egy cikket, arról,  lehet, hogy eltűnnek a pártok? Az újabb fejlemények alapján, nem fognak eltűnni, csak kissé háttérbe vonulnak taktikai okok miatt. Mi ennek a lényege? Most összefogni mindenkivel és ha helyi szinteken bármilyen hatalomhoz jutunk akkor jöhet a „szalámi”taktika. A fiataloknak, hogy mi is volt az említett … Déja vu….érzésem van. részletei…

Csakúgy morfondírozok.

Kíváncsi vagyok mit fog kitalálni hétvégén a két hitelminősítő ha történetesen nem javít Magyarország besorolásán? Igen, a szokásoknak megfelelően pénteken éjfélkor teszi közzé jelentését a S@P és a Fitch Ratings. Ma a  KSH közzétette a szezonális-és naptár kiigazításokkal számított első adatát a GDP-ről, amely nem foglalkozva a politikai dögkeselyűkkel 5,1 %-al nőtt. Azért várom kíváncsian a két jővőbelátó cég jelentését. mert a múltkor a még … Csakúgy morfondírozok. részletei…

Egy bejelentés margójára.

Tegnap Kriza Ákos bejelentette, hogy egészségügyi okok miatt nem indul a a polgármesteri választáson. Ez egy ember döntése aki küzd a kórral, a döntés kizárólag rá tartozik, miként az a küzdelem is amit ennek tudatában meg kell vívnia. Ez ugye teljesen a magánszféra amit nem illik bolygatni. Miért írok mégis az eset apropóján? Mert ez az esemény illetve az erre adott reakciók tükrözik közállapotaink mélységes … Egy bejelentés margójára. részletei…

Napi borzalmaink.

Óriási viták mennek a migrációval kapcsolatban, teljes egészében politikai kérdéssé vált. Az ún. ellenzék szerint nincs migrációs probléma azt csak az Orbán kormány fújja fel, mert valami ellen mindig harcolni kell. Háááát….igen a hülyeség ellen valóban harcolni kell, és nagyon jó lenne ha újságíróink magukba szállnának. Mire gondolok? A tragédiákról szóló tudósítások szinvonaltalanságáról, az után követés teljes hiányáról. Nézzük a nagy horderejű eseményeket: Európában 2000-2019 … Napi borzalmaink. részletei…