Echo Papa: a zsoldosvezér magánlégiereje 7.

Miközben a személyzet az egyik novemberi szombaton a gépen dolgozott, a volt alkalmazott emlékei szerint Nagl bejelentette, hogy egy különleges vendég látogatását várják. Nagl nem nevezte meg a látogatót, de úgy írta le mint “cégünk amolyan tulajdonos-féléje”, aki “nagyon fontos”. A fekete Mercedes terepjáróval érkező vendég volt a titokzatos Echo Papa. “Nem tudtuk, ki ez a pali. Amikor bejött a hangárba, arcról 
ismerős volt, de a neve nem jutott eszembe”. Egyik kollégája világosította fel, hogy a blackwateres Erik Prince volt az. 

A volt dolgozó évekkel azelőtt olvasott Prince-ről a lapokban, és rögtön rákeresett a Google-on a hangár egyik számítógépén. “Erik Prince lenne a cégünk társtulajdonosa?” gondolta némi undorral, emlékei szerint. Ebben a pillanatban jött rá hogy az átalakítást, amit a Thrush-on végzett, egyáltalán nem az általa és munkatársai által legitimnek vélt ügyfélnek szánták, hanem “valami Erik Prince-dolognak”. 

Miután értesült Prince tulajdonrészéről és a programban viselt szerepéről, a volt munkatárs levonta a következtetést. “Nem egyszerűen valami kockázatos dolgot csinálunk, hanem teljesen illegálisat”. A projekttel és Prince-szel kapcsolatos aggodalmak miatt több Airborne-dolgozó fel is mondott. Mikor Prince bejárta a hangárt azon a szombati napon, a Thrush már csaknem készen volt a felfegyverzéshez. “Ennek a szörnyű  munkának a kilencvenkilenc százalékát elvégeztük” mondta az egykori Airborne-munkatárs. A repülőn volt egy behúzható kamera, amelyet le lehetett engedni repülés közben a légcsavarkör alá, hogy az ne zavarja a bombák és rakéták célzására szolgáló lézeres készüléket, valamint egy vezetéknélküli adatátviteli rendszert amellyel távirányítással lehet tüzelni, hasonlóan ahhoz, ahogyan a felfegyverzett drónok működnek. “Ha építünk egy katonai repülőgépet, és aztán leszállítjuk Svájcnak vagy Németországnak, azzal nincsen problémám” mondta a volt dolgozó, de “egy magán harci repülő? Számomra 
teljességgel elképzelhetetlen hogy valaki ilyet csináljon”.

Az átalakított Thrush egyik lehetséges fegyverzeti konfigurációja (2x 23mm gépágyúkonténer, 2 nem irányított rakétablokk, 2db Mk82-es bomba)


Hozzászólások

comments

Hozzászólás