Echo Papa: a zsoldosvezér magánlégiereje 7.

Miközben a személyzet az egyik novemberi szombaton a gépen dolgozott, a volt alkalmazott emlékei szerint Nagl bejelentette, hogy egy különleges vendég látogatását várják. Nagl nem nevezte meg a látogatót, de úgy írta le mint “cégünk amolyan tulajdonos-féléje”, aki “nagyon fontos”. A fekete Mercedes terepjáróval érkező vendég volt a titokzatos Echo Papa. “Nem tudtuk, ki ez a pali. Amikor bejött a hangárba, arcról ismerős volt, de a neve nem jutott … Echo Papa: a zsoldosvezér magánlégiereje 7. részletei…

Gondolatok a költségvetésről a mögöttes folymatok tükrében I.rész.

Megszületett az ország 2017-es költségvetése, jóváhagyásra benyújtották a Parlamentnek. Ahogy az lenni szokott, az ellenzék rögtön elkezdett tüzelni a lövészárkokból. Mindez annak ellenére, hogy egyetlen javaslatra nem emlékszem, ami mellett korábban kiálltak volna, ami saját kútfőből, esetleg saját programjukból adódóan támogatni szerettek volna. Az ellenzék sajnos nincs azon a színvonalon, hogy komolyan lehetne venni, semmi konstruktivitás, csak a hisztérikus Orbánozás megy. Meglepő viszont néhány elemző … Gondolatok a költségvetésről a mögöttes folymatok tükrében I.rész. részletei…