A kérdésre a választ a cikk végén megtudod.
Szóval elindultak a találgatások mi várható ősszel, ki, és kik lesznek a befutók? Érdekes megfigyelni, hogy országos szinten kezdenek eltűnni a pártok, alakulnak a különböző”független-zöld” és a többi egyesületek. Ez két dolgot jelez: az egyik, lassan rájöttek a pártok, hogy eddigi tévelygéseik, a realitások figyelmen kívül hagyása, ennek következtében a sorozatosan elvesztett választások miatt nemcsak országosan,de helyi szinten is vállalhatatlanok. A másik: még mindig hülyének nézik a választókat, feltételezve, hogy ők nem látják, hogy a különböző nagyon „független” csapatok mögött ugyanazok állnak, mint korábban.
Az ún. baloldali / sohasem voltak azok / pártokat két dolog nyomasztja: az egyik, hogy a gyalázatos, országromboló politikát kritika nélkül elfogadták, támogatták. Ugyanis nem emlékszem arra, hogy bármelyik megyei, városi, vagy akármelyik alapszerv fellépett volna az országpusztító politika ellen. Következésképpen felelősségük nyilvánvaló!!!! A másik. hogy nagyon sok helyen ugyanazt a politikát folytatták / Miskolcon is/ amely a megyeszékhelyek, kisebb városok totális eladósodottságát eredményezték. Tehát nem hivatkozhatnak arra, hogy az országos politikát a pestiek csinálták, mert ugyanez történt helyi szinten is.
Szűkebb pátriánkra fókuszálva, nálunk is előjöttek a ” független” egyesületek, amelyek olyan színesek, hogy azt hihetnénk, hogy Miskolcon is Pride van. Nézzük a kisebbiket, amely rögtön összeszedett 11 tagot, a székhelyből következően mindenki tudja kik ezek az emberek. Ők azok, akik az elmúlt 30 évben már minden csapathoz dörgölődtek, sehol nem tudtak megragadni, gazdaságpolitikai ismereteik erősen hiányosak, és ráadásul komolyabb gazdasági, és egyéb vezetői tapasztalatuk sincs. Ők azok akik a sajtban először a lyukat veszik észre, eddigi programpontjaik gyerekes, nagyon általános szinten van. Kár is rájuk több szót vesztegetni.
Jött a másik „független” egyesület a Velünk a Város nagyon nagyképű egyesület….most szólók én nem vagyok velük, de szerintem még sokan vannak így Miskolcon. Rögvest kiderült, hogy a pártok támogatják őket, következésképpen máris csak részben függetlenek.
Miért írom ezeket a sorokat??? Mert máris beindult a gyűlölet kommandó….a baloldaliak hiteltelenek, komcsi származékok, a másik oldalt tolvaj bandának nevezik, a polgármestert románozzák olyanok akikkel valamikor együtt énekeltük a Székely Himnuszt. Azért én sok mindenre emlékszem ebben a városban. Szóval ez a fajta megközelítés sehová sem vezet, eddig sem, ezután sem.
Mondhatom az ellenzék részéről mondjuk Dr. Simon Gáborról, hogy hiteltelen, aki békésen neveli gyermekeit…vagy Mokrai Misi akit nagyon régen ismerek, és nagyon jó pénzügyi szakembernek tartok???
Nem kérem ezekkel az emberekkel nem ez a baj, hanem az illúziójukkal van probléma. Nevezetesen ,hogy értenek a gazdaságpolitikához, értenek a városvezetéshez. A gond az, hogy ezzel az illúzióval nem tudnak leszámolni. Erre ugyanis egyetlen válasz van nem értetek hozzá, akármilyen színes felállással próbálkoztok,mert ez már bizonyított tény!!!! A korábban vezetésük alatt álló város teljesítményét ismerjük, a pénzügyi végeredmény ismert, az a nevezetes 36,0mrd, plusz 21, mrd egyéb adósság felhalmozásával. Ma már tény, ha az Orbán kormány nem konszolidálja a nagy városokat, nagyon sok helyen nem tudtak volna kimászni az adósságspirálból!!!!
Tehát, ha összeakadunk a városban akár egy sört is megihatunk……de nem szabad erőltetnetek ezt a műfajt. Én sem foglalkozom bélyeggyűjtéssel,és még sok más mindennel,mert belátom, hogy nem értek hozzá. Ezt Ti már bizonyítottátok, és lássátok be a gazdaságban nincs két esély!!!! Ha megcsinálják , vagy megcsinálták valahol annak mindig rossz vége lett.
Na, most jön a kérdés ki lesz a legnagyobb vesztes???? A fentiekből logikusan következik, hogy Veres Pál igazgató úr. Ő valószínűleg nem látja, hogy az Ő tisztessége, emberi tulajdonságai úgy kell ennek a független csapatnak, mint egy falat kenyér…azon az oldalon már nincsenek számottevő politikusok. Már régen nincsenek…..csak emlékeztetőül Gyurcsány őszödi beszédében nem a hazudtunk…..stb volt a tragikus. Hanem amit ugyanott később mondott, hogy az összes baloldali nagy közgazdásszal és tételesen felsorolta kikkel végig beszélte a gazdaság helyzetét és rá kellett jönnie, hogy ezek az emberek több száz milliárdos tévedésben voltak az ország helyzetét illetően. Visszatérve Miskolcra a mai baloldal és elődeik semmit sem tudtak kezdeni a város néhézipari válságával, és az azt követő bődületes munkanélküliséggel. Az is világosan látszik, hogy sem országosan ,sem helyi szinten nem lehet a válságot egyik percről a másikra felszámolni. Most úgy néz ki, hogy rendben van a város helyzete rekord magasságú az iparűzési adó bevétel.
Szóval visszatérve a címben feltett kérdésre: a legnagyobb vesztes Veres Pál igazgató úr lesz, pont az az ember aki ezt nagyon nem érdemli meg. Ha nem nyer azért, erről nincs mit beszélni. Ha nyer akkor is. Ezzel a háttérrel ugyanis nem lehet sikeres városvezetést csinálni, a fentiek miatt. Jön majd néhány év küszködés, és elég egy rossz döntés a kudarc máris borítékolható. Világosan látni kell ez a „civil” csapat képtelen lesz megvalósítani bármilyen ötletet, ha egyáltalán lesz ötlet, vagy program? Mert ezt évek óta nem látjuk, halljuk tőlük.