asd

Ahogy Kína látja Oroszországot és az USA-t – 1. rész

Ahogy Kína látja Oroszországot és az USA-t – 1. rész
(Forrásmunkák:
1. Fu Yung, a Kínai NK Országos Népi Gyűlése külügyi bizottsága elnökének elemzése
2. Challenges to Chinese Foreign Policy, The University Press of Kentucky,2009)

Oroszország kapcsolatai az utóbbi időkben hűvösek a Nyugattal, de ezzel párhuzamosan egyre inkább megújul az érdeklődés Kína felé, mi több, már-már szívélyes a kapcsolat a két ország között. A hidegháború vége óta a nyugati elemzők részéről az orosz-kínai kapcsolatok jövőjét, fejlődési trendjeit illetően kétféle elképzelés öltött határozott formát. Az egyik változat szerint a Peking-Moszkva reláció instabil és sérülékeny, ami leginkább egy érdekházassághoz hasonlít. A másik nézet szerint a két ázsiai nagyhatalom viszonyát ideológiai-stratégiai tényezők determinálják, mivel mindkét ország stratégiai terveinek megvalósulásának legfőbb akadályát az USA-ban és a Nyugatban látja, és egyben ez a félelem képezi szövetségük alappillérét. Tiszta formájában egyik elképzelés sem tükrözi a valóságot. Korántsem kényszerházasságról, sokkal inkább egy stratégiai együttgondolkodásról van szó, melyet egy bonyolult, erős, mélyen gyökerező, ennél fogva stabil partnerségrendszer alapoz meg. A hidegháború óta a két, korábban egymással is változó intenzitással rivalizáló atomhatalom viszonya javult, a két ország közelebb került egymáshoz. A nyugati elemzők azt remélték, hogy Oroszország szerepvállalása a szír és az ukrán konfliktusokban feszültséget generál majd a két, más-más diplomáciai stratégiát követő ország között, vagy legalábbis törés következik be Peking és Moszkva viszonyában. Az ebben reménykedők tévedtek. Ennek ellenére Kínának nem érdeke, hogy formális szövetségre lépjen Oroszországgal, ahogy nem érdekelt egy USA-/Nyugat-ellenes blokk létrehozásában sem. Pekingi nézőpontból a két ország kapcsolatát a kölcsönösen előnyös fejlesztési célok elérése, támogatása határozza meg döntő szempontból, valamint az, hogy ez az együttműködés modellként szolgáljon arra, miként tud két jelentős ország nézeteltéréseiket félretéve, a nemzetközi rendszer megerősítésével párhuzamosan együttműködni a globális kiszámíthatóság és partnerség érdekében.
A XIX. sz. vége és a XX. sz. közepe közt Kína több alkalommal kötött szövetséget Oroszországgal (ill. a Szovjetunióval), de ezek a két ország egyenlőtlen ereje, befolyása közötti különbségek miatt rövid távú, alkalmi együttműködések voltak. A következő évtizedekben a két kommunista ország közt a kapcsolatok változóak és zavarosak voltak, hol együttműködtek, hol kölcsönös bizalmatlanság és rivalizálás jellemezte a külkapcsolatokat. ’89 után normális mederbe terelődött a két ország viszonya, melyet a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése, a szuverenitás kölcsönös tiszteletben tartása, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás, és a békés egymás mellett élés jellemez. A SZU felbomlása óta a következő a vezérelv: nincs szövetség, nincs konfliktus, nincs kooperáció harmadik ország ellen. Oroszország átállt a transzatlanti mintára, gazdasági átalakítását a Nyugat bizalmának megszerzése érdekében a nyugati előírások szerint végezte el, de engedményeket tett alapvető biztonságpolitikai kérdésekben is (beleértve a nukleáris arzenáljának csökkentését).
(Folyt. köv.)

Cs. v. F.

Hozzászólások

comments