Migráns kérdés másképp, avagy Európa a 24.órában!!!

Napjaink óriási kérdése, hogy látható volt-e a migráns áradat, és miért érte felkészületlenül Európát???Nyilván ez fontos kérdés, de ugyanolyan fontos a hogyan tovább kérdése is?

 Az első kérdésre-az időközben napvilágra került dokumentumok alapján-egyértelmű IGEN a válasz. Elemzések tömkelege jelent meg főleg a WTC ellen indított támadás után, hogy a terroristák bevándorlóként érkeztek az országba,és nem tudták kiszűrni őket. Egy szenátusi meghallgatás során Michael Steinbach az FBI Terrorizmus Elleni egységének vezetője kijelentette, hogy az amerikai biztonsági szervezetek jelenleg nem képesek kiszűrni a legális vagy illegális migránsok között elrejtőzött ISIL/ DAESH által küldött terroristákat./ Nyugati terminológia amely pontosabban fedi a nálunk meghonosodott ISIS elnevezést. a szerk/. Hasonlóan nyilatkozott Nicholas Rasmussen A Nemzeti Terrorizmus Elleni Központ vezetője is, aki nemcsak a migránsokra, de terrorszervezet oldalán harcoló,majd onnan visszatérő amerikaiak által képviselt veszélyekre is felhívta  a Szenátus figyelmét.

Az a korábbi állítás, hogy a migránsok között is lehetnek terroristák, mára megalapozott TÉNY, és nem fikció, ahogy némely emberjogi szervezet állítja. Ezen szervezetek szerint a nyugati országok minden menekültet kötelesek befogadni, mindegy, hogy azok honnan, milyen háttérrel és céllal érkeztek. Az 1960-1970-es években az egyiptomi Muzulmán Testvériség több, terrorista múlttal rendelkező tagja telepedhetett le az országban , majd a biztonságos távolból különböző szociális és karitatív fedőszervezeteken keresztül biztosították több terrorista akció pénzelését.

Európában erre sokan legyintenek, és  úgy vélekednek, hogy különböző beavatkozásaikkal maguk az amerikaiak provokálták ki a muszlim világ gyűlöletét. A menekülteknek álcázott terroristák azonban Európában is tevékenykedtek, és tevékenykednek napjainkban is. Ugyanis nem az ISIL/DAESH volt az első terrorszervezet amely, migránsokat szállított az európai országokba, hanem a GSPC és az Ansar al-Islam is. Ezen szervezetek éveken keresztül több ezer migráns bejutását szervezték meg, ebből következik, hogy jól működő hálózatokat épített ki Európában is. Ezek a tények már 2008-ban teljesen nyílvánvalóak voltak, könyvek jelenetek meg….akkor képzeljük el milyen régen látták ezen problémákat a titkos szolgálatok. Hol volt az Egyesült Államok és Európa között-úgyis mint szövetséges-az információ csere????
Persze az európai országok maguk is  követtek el hibát, hiszen engedékeny migráns politikájukkal több olyan terroristának adtak menedékjogot, akik először bázisként újabb terrorakciók elkövetéséhez használták őket, később pedig célpontnak tekinteték azokat.
Az egyik ilyen ország Olaszország, ahová az arab tavaszt követően a migránsok főként Szíríából, Szomáliából, Eritreából, és az észak-afrikai országokból érkeztek. Napjainkra a 60,0 milliós ország 3,7%-a muzulmán, pedig nem volt célország, mert a migránsok nagy része továbbment, ezzel együtt a visszatoloncoltak az országban maradtak. Olaszország helyzete az időközben bekövetkezett változások miatt egyre rosszabb lesz. Európa államai időközben felismerve a migránsprobléma negatív hatásait- az egységes Uniós védekezés hiánya miatt-egyéni megoldásokhoz folyamodtak, és kerítéseket építettek.
Így Olaszországot körbeépítették, nincs hová tovább menni, az olasz partok viszont teljesen védtelenek. A törökökkel elmataszolt szerződés megoldást ugyan nagyon lassan hoz….ha egyáltalán hoz,így a migráns irány máris Olaszország felé tolódik.
De nem problémamentes a korábbi bevándorlók helyzete sem, majdnem hasonló gondok jelentkeztek Németországban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban és sok más európai államban.
Összességében megállapítható ,hogy a harmadik világból érkező bevándorlók többsége muszlim vallású, számuk folyamatosan növekszik. Folyamatosan növekszik a terrorizmushoz kapcsolható bűnözési arány, és ennek “eredményeként” erősödnek a szélsőségek szervezetek is. Pl. a Pediga mozgalom.
És.. nemcsak a terroristák érkeznek….Nagy-Britanniában lépett fel Hani al Sibai  a ” gyűlöletprédikátor” aki a másod-harmadgenerációs migránsokat “világosítják fel” és teszik a befogadó ország ellenségévé.
A problémák gyűlnek,halmozódnak az Európai Unió impotenciája egyre nyilvánvalóbb, ott kellene kezdeni a rendcsinálást, és ez a legnehezebb gond!!!!
Végre a liberálisoknak is be kellene látni,hogy ez  nem mehet így tovább. Az eddigi elemzések azt bizonyítják,ha csak békés muzulmánok érkeznének a befogadó országokba, már az is komoly kihívásokat jelentene, mivel a többségi társadalommal  ellentétes kultúrával, szokásjoggal rendelkeznek, és csak kisebb részük illeszkedik be problémamentesen. A többség passzív, zárt entitásként létezik, ahol az összes jogosultságot igénybe veszik, de kevés az olyan terület ahol aktívan bekapcsolódnak a befogadó társadalmakhoz.Az eddigi információk alapján mi a feladat?…kérdeztem a bevezetőben.
A válaszok a következők:
1.Azonnal, bármi áron megállítani a további áradatot, bővíteni az ellenőrzőpontokat és tisztázni ki,milyen háttérrel rendelkezik. Ehhez, persze ki kell dolgozni azokat az együttműködési formákat, hogy a szükséges információk rendelkezésre álljanak.
2.Folyamatosan felszámolni a no go zónákat és megszüntetni a terroristák “pihenő” helyeit. Aki csak kicsit gyanús azonnal kitoloncolni Európából.Ehhez ki kell építeni a fogadó országokkal azokat a helyeket ahová visszaszállítják őket.
Amennyiben az áradat tovább folytatódik a következő problémák jelentkeznek:
1. Kialakulnak, már kialakultak a vallási-etnikai ellentétek egy sor országban ezek előbb-utóbb akár fegyveres akciókba is torkolhatnak.
2.Adott országon belül nincs infó a muzulmánok vallási összetételéről, tehát ami miatt otthon háborúznak egymással az Európában is kitörhet.Ellentét van bőven szunniták,siiták, szalafisták, kurdok, törökök….ne boncolgassam tovább. Ez csak létszám kérdése.Itt csak annyit, hogy Európában napjainkban 44,0 millió muszlim él.A többit tessenek tovább gondolni.Aztán azt is tessenek végiggondolni,hogy az elmúlt tíz év alatt mit tettek az európai politikusok ez ügyben,és mit tettek a hazaiak???? A mieink nagy részének sajnálatos módon még mindig nem nyílt ki a szeme.

Forrás: részint a Felderítő Szemle, részint saját.
Közzétette: jegenye.

Hozzászólások

comments