A többségében örmények lakta, vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah egy kis terület a Kaukázusban, mely nemzetközileg elismerten Azerbajdzsánhoz, nagy része azonban jelenleg Örményország ellenőrzése alá tartozik. A terület 1921-ben lett Azerbajdzsán része, mely történelmileg magához tartozónak tartja a tartományt, és a Szovjetunió gyakorlati megfontolásból Azerbajdzsán részévé tette a kicsi, fejletlen régiót, holott korábban arról volt szó, hogy az Örmény Szovjetköztársaság és Hegyi-Karabah egyesül. Ennek oka, hogy a Vörös Hadsereg a polgárháborúban a terület elfoglalása során azt Baku fennhatósága alá helyezte, még mielőtt ellenőrzése alá vonta volna a rövid ideig függetlenséget élvező Örményországot. Ez az elrendezés maradt érvényben Örményország Szovjetunióba való betagozódása után is. A politikai rendezésre a Szovjetunió létének első évtizedeiben nem került sor, többek között azért sem, mert a Kemal Atatürk vezette Törökország nem nézte volna jó szemmel a térségbeli rivális örmények területi gyarapodását, a fiatal szovjet állam pedig stabilizálódásának első éveiben nem akart felesleges konfliktusforrást. A II. világháború után Sztálin az örmény panaszok hatására kész lett felülvizsgálni Hegyi-Karabah kérdését, és megbízta Georgij Malenkovot, a Központi Bizottság titkárát, vizsgálja meg Hegyi-Karabah Örményországhoz való visszatérésének lehetőségét. Mivel időközben Törökország csatlakozott a NATO-hoz, a továbbiakban nem volt szükség a törökök érzékenységének figyelemrevételére sem. Sztálin azonban meghalt, mielőtt a vitatott hovatartozású terület sorsa eldőlt volna. Sztálin halála után Hegyi-Karabah kérdése lekerült a napirendről, a moszkvai vezetők épp eléggé leterheltek voltak az utódlás körüli hatalmi harcokkal, hogy a távoli transz-kaukázusi problémával foglalkozzanak. Bár Azerbajdzsán és Örményország a szovjet éra fennmaradó részében a Szovjetunió tagjai maradtak, Hegyi-Karabah örmény lakossága igyekezett mind jobban kikerülni Baku befolyása alól és az Örményországgal való egyesülés módjain gondolkodni, de a szovjet vezetés elutasított minden egyesülési kezdeményezést.

Az évtizedek óta kisebb-nagyobb intenzitással folyó konfliktus 1988-ban robbant ki, mikor Hegyi-Karabah az Azerbajdzsántól való elszakadás és az Örményországgal való egyesülés mellett döntött. ’89-ben került sor az Egyesült Örmény Köztársaság megalapítására, ezt azonban a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa, mint alkotmányellenes lépést elutasította. A korábban megkezdődött tüntetések egyre erőszakosabbakká váltak, az azerbajdzsáni Sumgati városában örmények tucatjai vesztették életüket a zavargásokban. A következő években lakosságcsere kezdődött meg, az azerbajdzsáni örmények Örményország és Oroszország felé vették az irányt, Karabah azeri kisebbsége pedig Azerbajdzsánba települt át. Az erősödő tiltakozások végül 1991-re háborúba torkollottak, melyet Azerbajdzsán végül elveszített.

A Karabah feletti azeri-örmény viszálykodás kulturális-civilizatorikus diszciplinában szemlélve egy török-örmény konfliktus. Az azeriek ugyanis a törökhöz hasonló – bár azzal nem teljesen azonos – türk eredetű népcsoport, bár a szunnita törökökkel szemben az azeriek siíták. Bár az azeriek nem vettek részt az I. világháborút követő örmény népirtásban, az örmények hajlamosak összemosni őket a törökökkel, főleg, hogy a Szovjetunió felbomlását követően Ankara és Baku szoros kapcsolatokat épített ki egymással. A karabah-i háborúban Ankara nyíltan az azeriek mellé állt, gazdasági embargót léptetve életbe Örményország ellen, ami csak fokozta az örmények törökökkel szembeni averzióit. A tényeken azonban ez sem változtatott, Karabah nagy része örmény ellenőrzés alá került, bár a területre mindkét ország továbbra is igényt tart.

(Folyt. köv.)

Cs. v. F.

Forrás: russia-insider.com