Akkumulátorgyár és egyebek

Azt már régóta tudjuk, hogy a polihisztorok országa vagyunk, nálunk mindenki, mindenhez /is/ ért. És… nagyon magas szinten mert véleményt nem fogadnak el, szóval olyan kinyilatkoztatás szinten mennek a dolgok. Nincs párbeszéd, az ellenvélemény elfogadása ismeretlen fogalom. Az is igaz, hogy ezek a megdönthetetlen véleményt közlő embertömegek, a felsőbb iskolák közelében sem jártak, de ők tudják. E rövid bevezető azért kellett, mert most az akkumulátor a sláger. Nem kell, környezetszennyező, tönkreteszi a vízkészletünket, és a jó Isten tudja mi még. Egyetlen egy olyan hozzászólást sem olvastam ahol valaki legalább valami tudományos állásfoglalást idézett volna. Szerényen bevallom én sem vagyok az akkumulátorok szakértője, ezért utána néztem az interneten hogy a mi a helyzet? Elkeserítő! több száz cikket átfutottam, mind csak a feltételezett káros hatásokról írt, mintha egymásról másolták volna a tartalmat. A kimondottan szakcikkek közül kevesen foglalkoztak a gyártási folyamattal, mivel új technológiai eljárásról van szó, azok egy része titkos. Nem talátam, de még folytatom a keresést ahol a gyártási alapanyagoktól, a műszaki paramétereken -pl. a felhasználandó víz mennyiségéről, stb- valamint az esetleges környezeti károkról írtak volna. Egy biztos tisztitott vizet- azaz a szennyvizet tisztítják- használnak, zárt a rendszer, és attól fűggően, hogy melyik eljárást alkalmazzák, lítium, nikkel, és kobalt alapanyagok felhasználása történik kis mennyiségben. Nálunk most éppen Alsózsolcán hülyítik az embereket, mondom olyanok akiknek fogalmuk sincs az egészről. A nagyon környezetvédők nem tüntetnek a sajóbábonyi foszgén szivárgás miatt, és arra sem emlékeznek, hogy a nagyon emberbarát szocializmusban éjszakánként Miskolcon keresztül szállították a foszgént amelyet korábban harci gázként alkalmaztak. Veszélyességéről annyit, hogy az indiai Bopalban kiszabadult mennyiség 25-30.000 ember azonnali halálát okozta. Szóval Kedveskéim nagyon kilóg a lóláb az egész akkumulátor ügynek inkább politikai szaga van, mint szakmai. Érdekes Miskolc környékén azonnal megjelentek a törpepártok és hergelték a népet. Valahogy nem akarják látni, hogy az eletrifikáció területén jelentős korszakváltást élünk meg és  ha nem alkalmazkodunk, járhatunk aksi nélküli lovaskocsikkal. Bár a miskolci közlekedési vállattal lehet, hogy még az is versenyképes lenne.

Más: ma ismét megnéztem a Liverpool meccsét, naná Szoboszlai miatt. Itt is megjelentek a „szakértőink”, mert az egyik portál lehozta, hogy milyen kommentek jelentek meg. Az első félidőben eladott labdái voltak, nem tűnt ki a többiek közül, nem lőtt kapura, stb. Szóval itt is akik felmenetettek voltak testnevelésből most osztják az észt. Kérem szépen lehet Velem vitatkozni, de én Klopp azon megállapítását láttam igazolni amikor azt mondta, hogy kiváló kondicíója mellett, több poszton is képes magas szinten focizni. Igen, voltak nemcsak Neki, hanem a csapat többi tagjának eladott labdái, de Szoboszlai a védekezésből is nagyon jól kivette a részét ezzel együtt második hullámban mindig érkezett az ellenfél kapuja elé. A második félidőben döntően a saját térfeléről csodálatos labdákkal indította társait. Emlékzetetett Franz Beckenbauerra akit, mint támadó fedezetet mindig faragtak,rugdostak, többen fogták, mire a Bayern akkori edzője visszavonta a védelem elé, és onnan zavartalanul tudott írányítani. Miután Klopp is kísérletezik a csapatával, hiszen magasabb célok vezérlik őket, lehet pont erre láttunk példát a mai meccsen. Szóval károgás helyett drukkoljunk Neki, mert nagyon megérdemli.

Hozzászólások

comments

Leave a Reply