Pedagógus tüntetés

Korábban leírtam, hogy mindenki úgy képviseli az érdekeit ahogy akarja, vagy tudja. Nem vitatom és senki sem vitatja a pedagógus béremelés jogosságát, bár ebben a felfordult világban döntően tőlünk független infláció minden korábbi bérintézkedést tönkretesz. A kormány látja és elismeri a problémát és ennek a fedezetét nyújtó pénz beérkezése után rendezni is akarja. Ezt a pedagógusok kisebb része nem tudja elfogadni. Ez nem baj, ha akar tüntessen, de a saját kontójára. Nem ez történt, és ez az amiért írok. A pedagógus társadalom egy része a balliberális oldalhoz kötődik, ez sem baj, hiszen demokráciában élünk. Bár szerintük nincs demokrácia, akkor hogyan tüntethetnek? A baj az, hogy erre a megmozdulásra rátekeredtek az évtizedek óta abszolút sikertelen pártok. Már az ő képviselőik nyilatkoznak sok helyen, és ezt a tüntető pedagógusok nagy része elfogadja. Lelkük rajta. Na most ha a nagyon demokratikus tüntetők nem látják, hogy ezek a pártok programnélküliségük, koncepciótlanságuk miatt bukják a választásokat, akkor mennyire körültekintők a saját problémáik megítélésében? Vagy ez kimondottan csak bér kérdés? De! még ez sem baj, A baj ott kezdődik hogy ezek a pedagógusok felhasználják a diákokat és szüleiket  a saját és a levitézlett balliberális oldal képviseletére. Nézem a képeket tizenvalahány éves gyerekek kezében transzparensek, meggyőződésem azt sem értik mi van ráírva. Már néhány helyen listázásról beszélnek, nyilván kétféle lista van akik részt vettek és akik nem. Aztán jelentkezett egy Adom nevű állítólagos diákmozgalom. Nézzük mit követelnek: MUNKATERHEK csökkentése- honnan tudják mennyit dolgozik egy velük foglalkozó pedagógus?- SZABAD TANKÖNYVVÁLASZTÁS- azt sem tudják még, hogy mit kell tanulniuk, és abban milyen más kínálatok vannak. Nem tiszta, hogy matek, kémia, informatikai , stb könyvekben milyen más választást akarnak. Vagy ez csak a magyarra, történelemre a liberálisok kedvenc területére vonatkozik, netalán némi LMBTQ szakirodalomra? ISKOLÁK ÁLLAPOTA- hogyne tanulmányi kiránduláson ezt szokták tanulmányozni. VALÓDI PÁRBESZÉDET- kik között a saját pedagógusaik, akikért most tüntetnek között, vagy a kormány a diákok….nem tudjuk, szerintem Ők sem tudják. ÖNÁLLÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUMOT, erre már nem is mondok semmit. Még egyszer mondom: ez állítólag az ADOM diákmozgalom követelése. Én pedig higgyem el. 10-12 éves gyerekek is a tüntetők között, tényleg tudják miről szól ez az egész? Egyáltalán hány éves kortól lehet tüntetni, nem tudom. Azt tudom, hogy a jogban életkori sajátosságok miatt korhoz kötnek dolgokat, itt a hülye szülő odaviszi a gyerekét ahová akarja. Nem a pedagógus feladata lenne felvilágosítani a szülőt, hogy ez nem biztos, hogy a gyerek szellemi fejlődését szolgálja, mint ahogy más esetben megteszi? Biztos, hogy az ordenáré kifejezéseket itt kell megtanulnia, vagy akkor mehetnek a Pride-ra is? Na, tudom most sokan felháborodnak, ne hasonlítsam össze a kettőt. Jó, nézzétek meg milyen feliratokkal masíroznak, olyanok is akiknek semmi közük az iskolákhoz. A szélsőséges balosok annyira rátekeredtek, hogy némelyik képviselőjük már támadja az elégséges szolgáltatást. Ma olvastam, nem kell mondják, mert ez nem fáj a társadalomnak, igenis zárjon be az iskola, a szülő ne menjen dolgozni, majd akkor észhez térnek. Agyrém! Aztán a kirúgott szülők majd hogyan magyarázzák meg a gyerekeinek, hogy miért nincs munkájuk? Erre készültek? Igen, erre és folytatják. Mikor? október 23-án. Mondja még valaki, hogy nem  Fletóék mozgatják az egészet? Aztán csak elég ordenáré módon kiprovokálni valami komolyabb balhét és máris párhuzamot lehet vonni a 2006-os terrorral kapcsolatban. Én a kormány helyében a nemzeti gyász, megemlékezés magasztos pátosza miatt a koszorúzáson kívül minden csoportos megmozdulást betiltanék. Ha már diktatúra van akkor egy napra legyen igazából.

Hozzászólások

comments

Leave a Reply