asd

Választásról csak így hirtelen

Véget ért az őrület, befejeződött a szavazás, és hanyatt esett mindenki. Személy szerint én Fidesz győzelmet vártam, viszont meglepett az arány. Nem a parlamentben kialakult arány, hanem a körzetekben mutatkozó 20-30%-os fölény, amely szinte padlóra küldte az ellenzéket. Ilyen nagyarányú győzelmet senki sem várt és az ellenzék sem tért magához napokig. Ma azonban megszólalt a magyar ellenzék sírásója Gyurcsány és megint hülyeségeket beszélt. Sajnos nemcsak ő, hanem az ATV-ben meghívott Kuncze, és akik ott voltak. Az eltelt rövid idő alatt egyetlen dolog biztos, hogy az ellenzéknek fogalma sincs mi történt, taktikai, választási gondokról értekeznek, elmenve az egészen durva sértegetésekig. A szokásos mantra az agymosottak , a bunkók, egy bitesek, vak, süket fideszesek mondják és írják olyanok is a közösségi oldalakon akik a kisegítő iskolát is levelezőn végezték. Nos nézzük mi lehetett a probléma? Az első óriási gond, hogy a ellenzék élén még mindig az a Gyurcsány áll, akinek jellembeli hiányosságairól többször is meggyőződhettünk, gazdasági-és politikai felkészültsége pedig az IMF hitel felvételével a totál káoszt jelentette. Sokan leragadtak a 20,0 mrd dolláros hitelnél, de még a mai napig tartoznak a közgazdászok, elemzők a tényleges kár feltárásával. Ugyanis ha egy család brutális hitel felvételére kényszerül, akkor az azt jelenti, hogy már korábbi vagyonát felélte, és nincs más megoldás. Ugyanez történt az IMF esetében is már nem lehetett mit dobra verni, a devizatartalékok kritikus szintre csökkentek, nem részletezem. Miért érdekes ez? Mert a DK holdudvarában illetve most döntően Karácsony és a kerületek környezetében ugyanazok az emberek osztják az észt akik részesei voltak Gyurcsány ámokfutásának. Miskolcon ugyanez a helyzet, azok próbálják irányítani a várost, akik cselekvő részesei voltak a korábbi 56,0 mrd-os veszteség összehozásának.  Az ellenzék képtelen megújulni, mindenhonnan kikopott pártemberek szerepelnek, nincs egy komoly vízióval rendelkező szakemberük. Akik melléjük álltak hónapokig dolgoztak olyan koncepció kialakításán- feltéve ha nyernek- hogyan lehetne 2/3-os törvényeket egyszerű többséggel megváltoztatni. A külpolitika az Európai Egyesült Államok, az európai minimálbér, nyugdíj szajkózásán kívül nem tudott komoly alternatívát felmutatni. Szóval ez leharcolt, sokszor nagyon képzetlen csapattal eddig lehetett eljutni. Mi történt ezzel szemben a másik oldalon? Orbán Viktor folyamatosan megújította csapatát, felkészült, okos fiatalok jelentek meg akik rövid időn belül nemzetközileg is ismertek lettek-szándékosan nem akarok neveket sorolni- és világosan látják az ország előtt álló bel-és külföldi, gazdasági-politikai problémákat. Azt már csak mellékesen említem meg, hogy a Parlamentben rendre felmosták az ellenzéki képviselőkkel a padlót. Ami  a legsúlyosabb, nincs önkritika, nincs mindenre kiterjedő elemzés, lezárták az egészet azzal, hogy Márky-Zai a hibás. Gyurcsány választási értékelőjéből  az derül ki, hogy tulajdonképpen elégedett azzal, hogy Ő irányítja az ellenzéket. Azt már nem látja, hogy ez nem egy egységes tömb, mint a Fidesz-KDNP, vagy mint volt a CDU-CSU, hanem egyéni érdekek miatt bármelyik percben atomjaira hulló gittegylet. A legnagyobb hiba, hogy fogalmuk sincs mi történik vidéken. Legutóbb az ATV-ben Mérő László, aki választási megfigyelőként vett rész a szavazáson, nyilatkozta az alábbiakat: nem a vidékiek agya van átmosva, hanem a mi pesti agyunk. Azt hiszem ebben minden benne van.

Hozzászólások

comments

Leave a Reply