Miskolc, a Holding…tudja valaki hogy állunk?

Van egy nagyon jó közmondás: fejétől bűzlik a hal, de a farkától kezdik tisztítani. Ez bizony nagyon érvényes Miskolc pénzügyi helyzetére, és az azt körülvevő nyilatkozat háborúra. A közelmúltban írtam két cikket is, hogy bárki nyilatkozik a Velünk a Város képviselői közül mindig más számok hangzanak el. Volt itt már 5,5- 7,0 milliárdig minden, aztán a kötelezettség vállalást egyértelműen veszteségnek nevező vélemény…..kinek éppen mi jut az eszébe? Aztán jött a Holdig vezetése a múlt hétvégén a Tv beszélgetésben ez a  hozzá nem értés csúcsa volt. Na, kezdjük: Dukai vagy abszolút nem ért a gazdasághoz- inkább erre hajlok- vagy hülyének néz mindenkit. Már másodszor emlegeti a 2,5 mrd költségtakarékosságot, máskor hatékonyságról és ki tudja még milyen közgazdasági fogalmak jönnek elő? Racionalizálásról beszél, pedig csak annyi történt, hogy két üzletágat visszatettek az eredeti helyükre. A csatornatisztítást a MIVIZ-hez, az energetikai üzletágat pedig a MIHŐ-höz csatolták. Ez nem racionalizálás, mert ugyan a Holdingból kikerültek-talán ez lehet a sokat emlegetett 2,5 mrd ft-de változatlanul körön belül maradtak. Ha veszteséget termeltek akkor most a új-régi cégek eredményét rontják, vagy növelik. Jó lenne elővenni a közgazdasági kislexikont és tisztázni néhány fogalmat. Ezen átcsoportosítás révén nem dicsőség hogy csökkent a Holding létszáma. Aztán jött Iván Tamás, mint a Holding Igazgatótanácsának elnökhelyettese. Őt  személyesen is ismerem és korábban a Facebook-on meggyőződtem közgazdasági felkészültségéről is. Mit mondjak? Nem volt egy élmény. Szóval a jelenlegi helyzetről, nevezetesen mit kellene csinálni, egy árva szó nem hangzott el, viszont megtudtuk, hogy visszakell térni a debreceni modellhez, mert az volt a példa annakidején. Nos, Kedves Tamás nem kell visszatérni, mert már akkor sem kellett volna létrehozni a Holdingot. Miért is? Mert a veszteségnek van egy mélyebb megfogalmazása:  veszteség minden olyan tevékenység, amely erőforrásokat használ anélkül, hogy értéket teremtene a vevő számára, vagy amit a vevő nem hajlandó megfizetni. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a Holding milyen értéket termel, és ezt a terméket a tagvállaltok kényszer nélkül igényelnék-e? Debrecent emlegetni minimum közgazdasági vakság. Miskolc ugyanis erőteljesen leszálló ágban van a 2020-as adatok alapján 152. 901 a lakosság száma ezzel szemben Debrecen 201.000 fővel rendelkezik. Debrecenben nem azok  a kóbor, ritter lovagok irányítják a várost akik egyszer már 56,0 mrd Ft-ot-na az volt az igazi veszteség-elherdáltak, és most visszajöttek. Debrecenről csak annyit, hogy a legutóbbi beruházása is a Semcorp 65,0 mrd Ft volt és 440 munkahelyet teremtett. Érted Tamás? Új munkahelyet és nem szemfényvesztő átcsoportosításokat.  Még annyit Debrecenről, hogy Financial Times tavalyelőtti 1. hely után most a 2.helyre sorolta, mint a legjobb befektetési stratégiával rendelkező várost Európában. Ja, és a Financial Times ugye nem nevezhető Fidesz barátnak. Aztán büszkén kijelentetted, hogy nagyon dolgozik az Igazgatóság mert  500 határozatot hozott egy év alatt…. 1,3-et naponta. Ez bizony a káosz jele, ha egy több éve működő szervezetnél ennyi határozat kell egy év alatt. Aztán jött Simon Gábor a maga számaival. Ez új volt ez maga a színes kaleidoszkóp, főleg ha összevetem egy korábbi tájékoztatójával. Szóval van itt 10,0  mrd-os veszteség, majd  9,0 mrd-os hitel, és végül 40,0 milliárdos számok a ami a Holding működéséhez kell, hasonlóan a Városházának……az ember követni se tudja.

Uraim! Ahhoz, hogy a város nem menjen csődbe azonnal rendeljétek el a Holding végelszámolását. Ezt már korábban meg kellett volna tenni. Igaz egy csomó Igazgatósági, Felügyelő Bizottsági tagság is megszűnik, de valamit, valamiért. Fájó szívvel írom le, de egy összeszakadt, koncepció nélküli város ne akarjon holdingozni, mert pont azok nem csinálnak semmit akiknek ez lenne a feladata. Ráadásul ezzel egy olyan Polgármestert visztek a jégre aki nem ezt érdemelné. Külső szemlélőként a VV és a Holding annyira körbevette a a polgármestert, hogy korábban meghirdetett, széles összefogásra épülő programját esélye sincs megvalósítani. Még  egy jó tanács, hozzatok már egy olyan belső szabályt, hogy könyvvizsgálói alátámasztás nélkül ne nyilatkozzon senki.  Tudom most jönnek a fideszbérenc, és egyéb nyalánkságok, de ezt már megszoktam, mert a kritikát nem tudjátok elviselni. Ja, és egy fontos kérdés: mit kellen csinálni? Jogos kérdés, erről fogok pár nap múlva írni.

Hozzászólások

comments

Leave a Reply