Az azeri baltás és utóhatása

Nem tudom tetszenek-e emlékezni az azeri baltás gyilkosra? Mekkora felháborodás volt  balliberáliséknál, hogy még ilyent, kiadni, legszívesebben már nálunk felakasztották volna, de nálunk nincs halálbüntetés. Aztán tetszenek emlékezni, hogy milyen hadjárat folyt, és folyik a mai napig is, hogy illiberális diktátorokkal tárgyal Orbán Viktor miniszterelnök? Igen, és jól teszi. Nem tehetünk arról, hogy a világ kőolaj-és földgáz kincsei jó részt ilyen helyeken találhatók. Az is érdekes, hogy a nagyon demokratikus USA és a közel sem demokratikus Szaúd-Arábia kapcsolatát bármikor is bírálta volna a balliberális média. Szóval e rövid felvezető után a hír: ma bejelentették, hogy a MOL bevásárolta magát a világ egyik legnagyobb olajmezőjébe, amely nem hiszitek el Azerbajdzsánban van a Kaszpi tengeren. Tudjátok Kedves Liberálisok ez az a MOL amelynek a részvényeit a kormány a  magánnyugdíj pénztári pénzekből vásárolta vissza. Igen, mert tulajdonosi szerkezete a bóvli kategória felé sodorta a céget, és nem volt alkalmas, hogy az akkor még napirenden lévő Déli Áramlatban komoly konzorciumi tagként szerepeljen. Ezért elsőrendű kérdés volt a MOL stabilizálása, és láthatjuk, hogy a kitartó munka meghozza eredményét. Ezekben a ” illiberális ” társadalmakban sokat számít az tárgyaló fél jelen esetben Magyarország mentalitása. Többek között azért mert kérő van bőven, de kormányzatnak nagy szerepe van abban, hogy kiket enged be. Ez a hír nyugodtan mondhatjuk óriási külgazdasági siker. És a sok hozzáértő majd megőrült, hogy miről tárgyalhatnak, miért nincs nyilvánosság, miért nem tud róla a semmihez sem értő ellenzék? Hát azért mert ott más a viselkedési norma, és ehhez alkalmazkodni kell, nem beszélve, hogy üzleti titkokat sehol sem verik nagy dobra megvalósulása előtt, sőt nagyon sokszor utána sem. De ezzel nincs vége mert jelentős lépéseket tettünk a hadiipari gyártókapacitások terén is, szintén mai hír. Mekkora prüszkölés lesz mennyi a vételár, és a többi. Ezt pedig főleg nem mondják meg sehol, bár Magyarországon az ellenzék lassan nemzetbiztonsági kockázat látván mit művelnek Brüsszelben. Hát ez a mai nap legfőbb eredménye.

Hozzászólások

comments

Leave a Reply