Dobrev Klára és a „szabad városok” szövetsége

Amikor kis hazánk legnagyobb csapásaként Dobrev Klárika kikerült az Eu-ba, már akkor írtam, hogy nem fogunk unatkozni. Annál inkább sem, mert az ATV-ben Rónai Egon olyan áhítattal hallgatja a kis ámokfutónkat, hogy elfelejt kérdezni, és így Klárika zavartalanul kifejtheti a benne munkálkodó hatalmas ambíciókat. Mindezt annak ellenére megteheti, hogy végigszambázta az országot az európai minimálbér, nyugdíj stb. nem létező, és belátható jövőn belül-azaz soha- meg nem valósuló ötletével. Aztán kiderült, hogy folyamatos levelezésben van von der Leyen asszonnyal, akit tájékoztat a magyar ellenzéki belpolitika állásáról,  és  sok ezer Euróért árulja a hazát. Most viszont a választások után hülyesége a Mount Everest magasságába tört. Mielőtt erre kitérnék, nézzünk és szemelgessünk az eddigi tevékenységéből:

Óriási csend van a Dobrev Klára gazdasági tevékenységéről, nevezetesen amikor a Nemzeti Fejlesztési Tanács alelnökeként aláírogatott szerződések miatt az Unió 18,0 milliárd ft-ot követel vissza. Ez a 18,0 mrd a négyes Metro sumákolásai után a második legnagyobb tétel.

Amikor az áhítat percei voltak Egonnál arra kérdésre, ha szavazásra kerül, hogy az Eu kifizesse a határvédelmi kerítés költségeit támogatni fogja a magyar javaslatot határozott NEM-el felelt. Azt a kerítést-ezt már sokan elfelejtették- Magyarország a schengeni határra építette, amely megegyezett a magyar határral, tehát tetszik, vagy nem ezzel is Európát védtük.

Klárika nagy dobása volt amikor bejelentette, hogy létrehozták az Ellenzéki Kerekasztalt az Eu-ban. Ezzel csak az a bajom, hogy az a pártcsalád ahová csatlakoztak önmaga is ellenzékben van……akkor Ők most az ellenzék ellenzéke? Matekból tudjuk, hogy ez a mínusz, szorozva mínusz esete….de Klárikánál ez a matek nem biztos, hogy így működik, ezt nem tudhatjuk. Nos, ezek bosszantó hülyeségek, mondhatnánk nézzük el Neki…nem lehet!! Ha a hajóágyú elszabadul komoly gondokat okozhat. Klárika azt akarja, hogy az uniós pénzek, csökkentése révén kényszerítsék a tagállamokat az unió hagymázas ötleteinek elfogadására…például az értelmezhetetlen jogállamiság, a szintén sokat emlegetett fékek-és ellensúlyok-amely olyan jól működött, hogy lehetővé tette a gigaméretű IMF hitel felvételét- a migráció és sorolhatnám tovább. Viszont az általa „szabad városnak” nevezett Budapest közvetlenül kaphasson pénzt az unióból. Nos, nézzük mit mond erre az uniós szabályozás, amely teljesen idegen Klárikától.

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés / EUMSZ / 174. cikke, úgy rendelkezik, hogy az unió törekedjen a gazdasági, társadalmi és területi kohézió erősítése érdekében a különböző fejlettségi szintje közötti egyenlőtlenségek és a legkedvezőtlenebb helyzetű régiók vagy szigetek lemaradásának csökkentésére és különös figyelmet kell fordítani a vidéki térségekre, az ipari átalakulás által érintett térségekre és a súlyos és tartós természeti vagy demográfiai hátrányban levő régiókra. Ez az Európai Strukturális és Beruházási Alapok irányelve 2014-2120 között.

Tehát Budapest pályázhasson….az ország? majd lesz, ahogy lesz. Nos, szeretném felhívni a szemlőhegyi marxista kolostorban nevelkedett lányka figyelmét, hogy az átalakulás, privatizáció- döntően az Mszp-SzDSz vezetésével- árát elsősorban a vidékiek fizették meg! Miért is? Mert az ország átállt a tröszti felállásra, és majd minden vidéki vállalat, mezőgazdasági kombinát központja Budapesten volt. A vidéki gyárak sorra leálltak, de a  központok még vígan fogyasztották az addig megtermelt pénzt. Vagy, nézzük a cukoripart, ahol a vidéki gyárak szinte az egyetlen megélhetési forrása volt az embereknek de ugyanígy a hozzákapcsolódó mezőgazdasági termelőknek is. Ezek egy másodperc alatt tönkrementek. Az Eus pénzekből pótolták a veszteséget? teremtettek  új megélhetési lehetőséget…egy frászt! Érdemes megnézni, hogy a mezőgazdasági termelőktől pont a feldolgozóipart adták el, kiszolgáltatva a külföldieknek a magyar termelőket. És… a külföldi karvalytőke élt is a lehetőséggel szétcincálta mezőgazdaságunkat. Érdemes lenne megnézni, hogy az uniós pénzek hol landoltak régiónként, gyanítom, hogy a főváros ennek komoly nyertese volt. Felszámoltuk már a borsodi – szabolcsi régió lemaradását-tudom ezek komplex gondok-és még hány ilyen van az országban. Az IMF hitel visszafizetését a Klárikára szavazó emberek fel sem tudják mérni, hogy mekkora összeg volt, és közben a nyomorult férje által „elintézett” túlzott deficiteljárás, amely tényleg azzal fenyegetett, hogy megvonják a nekünk járó támogatások egy részét. Ha jól emlékszem ez 15,0% mínuszt jelentett volna.

Nos, ennyit  Dobrev Klára ambícióiról. Őrült lázálom, kapjon Budapest, ahol mi most valamit kivakartunk magunknak, a többit büntesse az unió, mert nem hajlandó meghülyülni és követni minket. Ráadásul ezt emeljük nemzetközi szintre…agyrém. Egyébként van egy sanda gyanúm, hogy ez az ország belügyeibe való durva beavatkozás lenne…de, ez miért zavarná Klárikát? Ebben nőtt fel, ehhez szokott hozzá, hogy mindig megmondja, lehetőleg külföldről valaki, hogy mit kell csinálnunk.

Hozzászólások

comments

Leave a Reply