Október 6 a magyar történelem egyik leggyászosabb, ha nem a leggyászosabb napja. Elbukott a függetlenségért vívott harcunk és meghaltak legjobbjaink, mint annyiszor a történelem során. Nem bírtunk Európa két nagyhatalmával. Ezzel együtt komoly üzenete van október hatodikának.
Mi ez az üzenet: a hazánkért, nemzeti függetlenségünkért mindent meg kell tennünk. Ez évszázadokon ható üzenet, és az októberi hősöknek ugyanúgy üzenet volt a korábbi hőseink tettei az ország érdekében. Meg sem kísérlem felsorolni őket, olyan sokan voltak, és egy felsorolásban óhatatlanul kimarad valaki, valakik. Ezt a méltánytalanságot nem vállalhatom.
Ez egy folyamatos nemzeteken átívelő örök igazság, amit soha,de soha nem szabad feladnunk. És, ez az igazság ugyanúgy érvényes a történelem során velünk élő népekre, nemzetiségekre, hiszen Ők is velünk harcoltak a vérzivataros évszázadok alatt.
Amikor történelmi fordulópontokhoz érünk, akkor az Ő igazságuk, az Ő bátorságuk, akár életük árán is kell, hogy utat mutasson.
És, most megint ott vagyunk- évek óta ott vagyunk-dönteni kell. Dönteni kell az Európai Egyesült Államok baromsága, vagy saját önállóságunk között. A nagy népi „kohók” működését már láttuk, látjuk. Nem sikerült diktatórikusan- lásd. a Szovjetunió- és nem sikerült demokratikusan sem- lásd az USA- megvalósítani. Az egyikben az emberi élet, méltóság ismeretlen fogalom volt, a másikban simán lelövik az elnököt és demokratikusan tussolják el, mint sok más ügyet.
Nem kell nekünk újabb kísérlet, elég volt a diktatúrából, függetlenséget akarunk,de ezért ismét küzdeni kell, két irányba is. Az egyik az Európai Unió ellen, amely teljesen megtagadta az alapító atyák gondolatait, eszmeiségét, és képzetlen, korrupt politikusok játszóterévé vált. A másik, hazai hazaárulóink akik most nem Moszkvában, hanem Brüsszelben árulják a hazát. Nekik mindegy hol, nekik a hazaárulás a lényeg, tudatlanok, képzetlenek, de imádják a hatalmat. Azt is láttuk mit tudnak kezdeni vele…..semmit illetve lopni, és az addigi eredményeket tönkretenni.
Most ismét választás lesz, a hazai gyakorlatban ez újabb harcot jelent….most nem Jellasics és a monarchia ellen, hanem az őket annak idején kiszolgáló utódaik ellen. Most nagyon gondolja meg mindenki hová teszi az X-t….és közben gondoljon az aradiakra, a nem sokkal ezután következő október 23-ra. És, arra is kik verték le a száz évvel későbbi forradalmunkat, és utódaik mit csinálnak ma Brüsszelben.