Versenyfutás Vietnamért

2016. május 23.-án az amerikai elnök némileg meglepő, de mindenképpen történelmi bejelentést tett, mégpedig azt hogy teljes mértékben feloldják a katonai eszközök eladásának tilalmát, annak érdekében, hogy Vietnam hozzáférjen a szükséges felszereléshez önmaga megvédésére és hogy eltávolítsák a hidegháború egyik utolsó maradványát. Az intézkedést Obama elnök vietnami látogatásának első napján jelentette be Tran Dai Quang vietnami elnök társaságában, egy sajtótájékoztatón. 

Az amerikai lépéssel az Egyesült Államok Oroszország riválisává vált a Vietnam megnyeréséért folytatott versenyben, egyszersmind világos üzenet Kínának, amely szinte teljes hegemóniára tett szert a térségben.

Szinte biztos, hogy e döntést követően Vietnam az orosz fegyverimportot amerikaira fogja cserélni. Ezt a leckét Vietnam megtanulhatta a közeli Indonézia példájából, a Suharto-rezsim idején ugyanis az Egyesült Államok leállította a fegyver és alkatrészszállításokat az indonéz hadseregnek, amely ettől szinte lebénult. A nagy tanulság az, hogy bizonyos országok nem engedhetik meg maguknak, hogy egyetlen fegyverbeszállítótól függjenek (ld. még India, Egyiptom, Pakisztán). Ugyanebből az okból nem várható, hogy a váltás teljes mértékű lesz.

Oroszország a Vietnami Szocialista Köztársaság első számú szövetségese. Bár a Szovjetunió széthullása után a katonai kapcsolatok gyengültek, az orosz hadiflotta 2002-ig állomásozott az eredetileg amerikai építésű Cam Ranh öbölbeli támaszponton. A Kínai Népköztársaság területi követelései a Spratly-szigetekkel kapcsolatos vitában arra sarkallták Vietnamot, hogy elmélyítse stratégiai együttműködését Indiával, a Szovjetunió ill. Oroszország másik régi partnerével és szövetségesével, majd magával Oroszországgal is. 

Oroszország hat új tengeralattjárót és tizenkét új Szu-30MK2 vadászbombázót adott el Vietnamnak, valamint 2013. év végén egy katonai együttműködési szerződés tervezetét is jóváhagyták. 2014. novemberében, amikor Oroszország és a Nyugat között egy kiéleződő diplomáciai konfrontáció volt kialakulóban – a “Hidegháború II.”, – egy egyezmény jelentősen enyhített Oroszország számára a Cam Ranh-i támaszpont használatának feltételein, így pl. lehetővé vált az orosz Tu-95 távolsági, stratégiai bombázók utántöltése is. 

Amerikai jelentések szerint ezt követően az orosz légierő fokozta tevékenységét a térségben, amelyek miatt 2015. márciusában az amerikai fegyveres erők nyilvánosan adtak hangot aggodalmaiknak és diplomáciai beavatkozást is szorgalmaztak a kérdésben.

A Dél-Kínai-tenger neuralgikus pontja a Spratly-szigetek. A Spratly-szigetcsoport 14 szigetből és atollból, és több mint 100 zátonyból áll, és nagyjából egyforma távolságra található Vietnamtól, Malajziától és a Fülöp-szigetektől. Néhány szigeten él polgári lakosság, de az itteni létesítmények zöme katonai építmény, amelyeket Tajvan (Kínai Köztársaság), Malajzia, Kína, a Fülöp-szigetek és Vietnam fegyveres erői ellenőriznek. Rajtuk kívül még Brunei igényel egy kizárólagos gazdasági övezetet (Exclusive Economic Zone – EEZ) a szigetcsoport délkeleti részén, a Louisa-zátony körül, de nincs katonai jelenléte. A szigeteket mindegyik ország más néven emlegeti, amelyekkel ehelyt nem terheljük az olvasót. 

Az ábra jól szemlélteti az egyes országok követeléseit. A vörös vonal a népi Kína kizárólagos védelmi zónáját jelzi. Forrás: Vietnamista.cz


Ezek a szigetek gazdasági és stratégiai okból is fontosak. A szigetek talapzata jelentős, egyelőre feltáratlan földgáz- és kőolajvagyont rejt (az 1968-ban felfedezett olajkészletekről úgy gondolják, hogy több, mint amivel Kuvait rendelkezik, ezzel elvben a világ negyedik legnagyobb olajmezője), amelyre a környező, kielégíthetetlen energiaéhséggel rendelkező ázsiai gazdaságoknak nagy szüksége van. Rendkívül jó halászati terület, amely miatt valamennyi, növekvő népességű szomszéd számára igen vonzó. 

Stratégiai jelentősége abban áll, hogy ezeken a vizeken vezet a világ legforgalmasabb vízi útja, Japán, Korea és Kína irányából az Indiai-óceán felé. A világ kőolajkitermelésének negyedét ezen a tengeri úton szállítják rendeltetési helyére. Háromszor annyi tankhajó halad itt át, mint a Szuezi-csatornán, és ötször annyi, mint a Panama-csatornán. Aki a szigeteket uralja, a tengeri kereskedelmet is irányítása alá vonhatja ebben a régióban, amely drámai hatást gyakorolhatna a világgazdaságra. 

A szigetekre először a Fülöp-szigetek küldött katonaságot, majd 1973-tól Vietnam is. Az egyes országok jogalapja eltérő, a Fülöp-szigetek a res nullius, senki földje nemzetközi jogi elv alapján foglalták el a szigeteket, miután a második világháborút követően Franciaország és Japán is kivonult a szigetekről. Ez kiváltotta Tajvan ellenlépését amely viszont a Kínai Népköztársaságot késztette beavatkozásra. A többi ország földrajzi alapon igényel bizonyos területeket, de nem igénylik az összes szigetet, Kína és Tajvan 
azonban igen. Vietnam és Kína ezen kívül vitában áll az északabbra fekvő Paracel-szigetek kérdésében is. 

A vietnami és a kínai hadiflották, halászhajók (illetve halászhajónak álcázott hadihajók) között állandóak az összeütközések, amelyek gyakran halálos áldozatokkal is járnak, rendszeresen ejtenek foglyul tengerészeket, akiket mondvacsinált okokból tartóztatnak le. 
Egy 1995-ös egyezmény kötelezi az érintett országokat, hogy tájékoztassák egymást a szigeteken történő katonai manőverekről, és tiltja a szigeteken történő építkezést is, Kína azonban 2013-14-ben jelentős projektbe kezdett, folyamatosan feltölti és megnagyobbítja a szigeteket (ehhez olyan mennyiségű építésre alkalmas tengerparti homokra van szüksége, hogy az illegális homokkitermelés és -csempészet mára a nemzetközi bűnözés egyik legjövedelmezőbb ágazatává vált. Erről bővebben majd egy későbbi cikkünkben, de példának elég hogy Jamaikában és Ausztráliában komplett tengerpartokat lopnak el a homokcsempészek). 2015-ben Kína már repülőteret is épített az egyik zátonyon, 3km-es kifutópályával. 

Kína egyértelmű célja egy saját stratégiai védelmi övezet kialakítása a dél-kínai partok mentén, azért hogy az amerikai csendes-óceáni flottákat, amelyek 1945 óta vitathatatlanul uralják a térséget, kitessékelje parti vizeiről (a kínai doktrínában nem szerepel nyílt óceáni flottakapacitás kialakítása, a kiszélesített védelmi zónához azonban ragaszkodnak). Kína (és Tajvan) indoka területi követeléseire hivatalosan egyébként az, hogy a Han-dinasztia korában, i.e. 2-ben kínaiak fedezték fel a szigeteket. 

Na de vissza Vietnamhoz. Kína kordában tartásának szempontjából roppant fontos az Egyesült Államok számára minél több térségbeli ország megnyerése, így kapóra jön, hogy Vietnam nyíltan szemben áll Kínával ebben a kérdésben. Bár Vietnam katonai ereje természetesen nem mérhető Kínáéhoz, az új amerikai katonai háttér azt az üzenetet hordozza, hogy Vietnam komolyan gondolja érdekei védelmét. Mindez nagyban megnöveli az USA mozgásterét. A helyzet anélkül is eszkalálódik, hogy Vietnam eddig katonai támogatást kapott volna az USA-tól, és a problémakörnek az a katonai megközelítése amelyet Kína és az USA ill. szövetségese, a Fülöp-szigetek gyakorol, arra utal hogy az Egyesült Államok egy újabb kihívót szeretne szembeállítani Kína követeléseivel. A helyzet Oroszországot arra kényszeríti, hogy szorosabban magához fűzze Vietnamot és versenyezzen befolyása fenntartásáért az Egyesült Államokkal. 

A Vietnami Kommunista Párt nevével ellentétben egyáltalán nem kommunista, egyfajta egypárti, nemzeti szocialista színezetű piaci berendezkedést képvisel, az elmúlt évtizedekben elég rugalmasnak bizonyult ahhoz, hogy ne ejtse magát csapdába ideológiai alapon. Az amerikai külügyi doktrína természetesen nem engedheti meg, hogy ne próbáljon egy kis demokráciát exportálni, így az egyezség úgy szól, hogy az egyes 
fegyverszállításokat eseti alapon fogják vizsgálni, és aszerint hagyják jóvá, hogy az országban javult-e az emberi jogok és a szólásszabadság helyzete. Ez természetesen kizárólag a nyilvánosságnak szól, és jogvédő csoportoktól jelentős kritikát aratott az amerikai kormány, amiért anélkül adott kedvezményeket Vietnamnak, hogy ott az emberi jogok ténylegesen erősödtek volna. 

Kína diplomatikus hangnemben üdvözölte a nyitást, mondván “örülünk, hogy Vietnam normalizálja viszonyát minden országgal, köztük az Egyesült Államokkal, és reméljük, ez hozzájárul a térség békéjéhez, stabilitásához és fejlődéséhez”. Obama vietnami látogatását megelőzően azonban a kínai hírügynökség vádló hangvétellel kritizálta az amerikai kormányt, amiért “gátlástalanul beleártja magát egy regionális ügybe”.

Kérdés, hogy a vietnami külpolitika hogyan fogja kezelni a helyzetet? A hetvenes évek óta ügyesen lavírozik a nemzetközi diplomácia vizein. Döntő szerepe volt az embertelen kambodzsai diktatúra legyőzésében, amely miatt Kínával háborúba is keveredett, mégis a 90-es években normalizálták viszonyukat, és gazdaságaik ma ezer szállal kötődnek egymáshoz. Az Egyesült Államokkal 1995-ben kezdte normalizálni viszonyát, és az egykori ellenség, amely három évtizeddel azelőtt a “középkorba bombázta vissza” Vietnamot, ma legnagyobb kereskedelmi partnere. Változik-e viszonya fő szövetségesével, Oroszországgal, amely 2013-ban meghívta Vietnamot, hogy csatlakozzon a belorusz-kazah-orosz vámunióhoz? Ha a rohamosan fejlődő Vietnam vezetése szokásos rugalmasságáról tesz tanúbizonyságot, sokat profitálhat ebből a kockázatos helyzetből is.

Források: Valdai Club, Washington Post
Írta BG

Hozzászólások

comments