asd

A sztambuli Ewing-család – 2. rész

A sztambuli Ewing-család - 2. rész
 
A fiatalabb fiú: Necmettin Bilal Erdogan (35): a médiában rendszerint kétes üzelmekkel és
bűncselekményekkel kapcsolatban merül fel a neve. 2013-ban azzal vádolták meg, hogy állami
tulajdonú területeket szerzett meg Isztambul belvárosában kevesebb, mint félmilliárd dollárért,
miközben azok tényleges piaci értéke egymilliárd dollár felett volt. Bilal állítólag hárommillió dollárt
fordított vesztegetésekre. Az igazságügyi hatóságok vizsgálták Bilal Türgev Alapítványának érintettségét
is, mely hivatalosan nem más, mint magániskolák hálózata. Az alapítvány az Erdogan vezette Igazság
és Fejlődés Pártja (AKP) közvetítésével térítés nélkül jutott állami területek birtokába. Bilal ellen vádat
kellett volna emelni, és jó eséllyel fenyegette börtönbüntetés. Apja, mint miniszterelnök azonnal
hatállyal felmentette a vádat képviselő ügyészt a további munkavégzés alól. Az ellenzék követelte az
államfő lemondását, főleg, miután felkerült az internetre Bilal egyik lehallgatott telefonbeszélgetése,
melyben egy idősebb és egy fiatalabb férfi beszélget. A hívás időpontja 2013. dec. 17., ezen a napon
több tucat AKP-funkcionáriust tartóztattak le a korrupciós botrány kapcsán. A felvételeken állítólag
Erdogan figyelmezteti fiát, hogy távolítsa el a lakásán tartott készpénzt:
„ – Tüntess el mindent, ami a házban van” – tanácsolja az idősebb hang, mire a fiatalabb így felel: „A
pénz biztonságban van.” 
Ugyanezen a napon egy másik beszélgetésben a fiatalabb hang ezt mondja: „Harmincmillió eurot nem
tudok elrejteni a fészerben.”
Egy harmadik, késő esti beszélgetésben az idősebb hang ennyit mond: „Fiam, lebuktál.”
 
Sümeyye Erdogan
Kereskedelem az ISIS olajával

Múlt évben a brit The Guardian napilap nyilvánosságra hozta, hogy török ​​üzletemberek jövedelmező
üzleteket kötöttek az ISIS terroristáival: heti több mint tízmillió dollár értékben folyt az ISIS olajának
átvétele, ami éves szinten elérte az 500 millió dollárt. A lap úgy vélte, ezen üzletemberek egyike Bilal
Erdogan volt. Bilal 2015. szeptembere óta a családjával Bologna-ban él – a hivatalos verzió szerint doktori
disszertációját fejezi be. Március óta az ottani hatóságok pénzmosás-gyanús ügyletekben vizsgálják. A
vádak szerint azért tartózkodik az országban, hogy a család korrupciós ügyeiből származó feketepénzeket
ott mossa tisztára.
 
Az idősebb lány Esra Erdogan (34): a 2013-as korrupciós botrányban érintett Türgey Alapítvány
kuratóriumának tagja, a miniszterelnök-várományos Berat Albayrak felesége.
 
A fiatalabb lány Sümeyye Erdogan (30): 25 éves korában kinevezték apja tiszteletbeli tanácsadójának, ő
kíséri az államfőt külföldi útjaira tolmácsként. A Parlamentbe még nem juthatott be, ugyanis a török
törvények tiltják a fejkendő viselését a Parlamentben. 
 
Mellesleg az Erdogan-leszármazottak amerikai egyetemi tandíját, ami eléri az évi 100000 dollárt is, a
textilüzletben utazó Remzi Gür, a „család barátja” állja. Hogy ezért cserébe bármilyen ellentételezést is
kapna, az kizárólag a rosszindulatú spekulációk közé tartozik.

Cs. v. F.
 
Források: bild.de
                rt.com

                theguardian.com

Hozzászólások

comments