Ki lesz az ISIS következő célpontja?

Ki lesz az ISIS következő célpontja?
Januárban hajtotta végre első sikeres délkelet-ázsiai akcióját az ISIS, a jakarta-i robbantás-sorozatban négy embert ölve meg. A merényletsorozat a párizsi támadásokhoz hasonlóan egyidejű és összehangolt volt, igazolva, hogy a szélsőséges iszlamista csoport globális hálózatként működik.


„Délkelet-Ázsia és különösen Malajzia esélyes rá, hogy az ISIS következő célpontjává válik” – figyelmeztetett Alaister Newton politikai elemző és tanácsadó. – „A – kétségtelenül rosszul szervezett – indonéziai merényletsorozat után nyilvánvaló, hogy Malajziának komolyan kell vennie a brit és ausztrál kormányok figyelmeztetéseit a növekvő terrorfenyegetettségről.”
Az Indonéziával szomszédos, többségében muzulmán (a lakosság 61%-a mohamedán) Malajziát az elmúlt hónapokban sokan hagyták el, hogy csatlakozzanak az Iszlám Állam iraki és szíriai fiókszervezeteihez, és a közösségi oldalakon is sokan adják tanújelét az ISIS iránti szimpátiájuknak. A brit Külügyminisztérium már korábban felhívta a figyelmet az országgal kapcsolatosan a terrorveszélyre, és figyelmeztette a brit állampolgárokat, hogy nem javasolja számukra az utazást az ország Borneói-szigeten levő keleti szövetségi államába, Sabah-ba. Korábban Ausztrália figyelmeztette állampolgárait egy lehetséges terrortámadás veszélyére az ország fővárosában, Kuala Lumpurban.
ISIS-szimpatizánsok Indonéziában

Matthew Henman, az IHS Jane’s biztonságpolitikai elemző cég elnöke úgy véli, mind Malajziában, mind a szomszédos Fülöp-szigeteken egyértelmű jelei vannak, hogy az ISIS fokozta aktivitását a térségben.
„Nincs bizonyíték arra, hogy Délkelet-Ázsia az Iszlám Állam rakkai vezetésének érdeklődésének középpontjába került volna, és stratégiai célterületként tekintene a térségre.” – írta egy februári cikkében Joseph Chinyong Liow, a Brooking Intézet Kelet-Ázsiai Politikai Elemző Intézet főmunkatársa.
Az USA Védelmi Hírszerző Ügynöksége januári jelentése szerint a terrorszervezet ágai számos országban terjedőben vannak, Ázsiában Banglades és Indonézia, Afrikában pedig Mali és Szomália került a terrorszervezet fókuszába.
„Az ISIS a további európai célpontok elleni támadások mellett az Egyesült Államok területén is támadásokra készül 2016-ban”- mondta Vincent Stewart altábornagy egy szenátusi meghallgatáson. – „Az Irakban és Szíriában levő, nyugati országokból származó dzsihádisták nagy száma új, eddig nem ismert kihívást jelentenek a nyugati biztonsági szakszolgálatoknak.”
Nincs tehát egyértelmű bizonyíték arra, melyik ország is lesz a takfirista terrorszervezet következő célpontja, de kétségtelen, hogy az ISIS is globalizálódott.
Cs. v. F.
Forrás: ktovkurse.com
            cnbc.com

Hozzászólások

comments