Az első nyilvánosságra hozott kép a B-21-ről

A B-21 az USAF új nagy hatótávolságú csapásmérő (harcászati) bombázógépe. A típusszám arra is utal, hogy a 21. század első új amerikai bombázó repülőgépéről van szó.

Egy magas rangú tisztségviselő február 26.-án közölte, hogy az USAF új, eddig LRS-B-nek (Long Range Strike Bomber, nagy hatótávolságú csapásmérő bombázó) nevezett repülőgépe a B-21 típusjelzést kapja. 

A B-21 az USAF képén

Deborah Lee James, az USAF-ért felelős államtitkár nyilvánosságra hozott néhány rajzot is a Northrop-Grumman által tervezett gépről az Air Force Association évenkénti légi hadviseléssel foglalkozó szimpoziumán. Az államtitkár azt is közölte, hogy a gép nevét a légierő tagjainak bevonásával fogják kiválasztani. 

„Ez a gép jelenti repülőkatonáink jövőjét, és az ő hangjuk fontos ebben a folyamatban” mondta James. „Az a repülő, akinek a javaslatát végül elfogadjuk, részt vesz majd a név bejelentésében az Air Force Association őszi konferenciáján.”

A Légierő megállapítása szerint az LRS-B a huszonegyedik század első új bombázógépe lesz. 

James szerint a B-21 képes lesz feladatokat végrehajtani fokozottan ellenséges környezetben, valamint az Egyesült Államokból kiindulva légicsapásokat végezni a világ bármely pontján. A B-21 azért hasonlít a B-2 Spirit hadászati bombázógépre, mert az új géppel kapcsolatos igények megengedték a „létező és kiforrott” technológiai megoldások  használatát is. 

A Northrop Grumman néhány hónapja kezdte el újra a munkát a B-21-en, miután a kormány számvevőszéki hivatala visszautasított egy, a szerződéssel kapcsolatos kifogást, amelyet február 16.-án a Boeing nyújtott be.  A Northrop Grumman 3 hónapra állt le a munkálatokkal, mivel a Boeing és a Lockheed Martin tiltakozást nyújtott be a GAO-nak (Government Accountability Office – a kormány számvevői hivatala) 2015. november 6-án. 

Az USAF 2015. október 27.-én adta a szerződést a Northrop Grumman-nek. Hivatalos források szerint a szerződés két részből áll, egy szerződésből amely a gyártásfejlesztési és tervezési fázisra vonatkozik, valamint egy opcióra az első öt gyártási szériára, amely 21 gépet jelent az összesen 100 darabos B-21 flottából. 

Forrás: JANES.COM
ford: BG

Hozzászólások

comments