Különböző társaságokban még napjainkban is óriási viták vannak, az ún. ellenzék és a kormánypártiak között. Aki történetesen semleges lenne arra rövidesen rásütik, illetve besorolják valamelyik oldalra, attól függően, hogy milyen véleményt mondott. Főleg az ún. balliberális oldal támad dühödten minden kormánypárti intézkedést, akár jó az ország népének, akár nem. Sokszor elgondolkodtam hová vezethető vissza, mi a gyökere ennek megrögzött baloldali gyűlöletnek? Ez bizony barátaim a történelem nem ismerete, illetve csak azoknak a töredék foszlányoknak, ami még megmaradt az ötven-hatvan éve oktatott anyagból. Ezek az emberek változatlanul hisznek a vezér mindenhatóságában, mindig kell egy nagyon megmondó, és ha a dolgok nem úgy alakulnak, akkor elfelejtik mi történt korábban. Ez érvényes volt Horn Gyulára, Gyurcsány Ferencre, az anarchista Jakabra és most Magyar Péterre is. Na, most sokan felháborodnak a másik oldalon, hogy…. Talán egy semleges politikától független beruházás jobban alá támasztja a mondandómat, ez pedig a Liget Budapest Projekt. Az apropóját az adja, hogy ez a projekt három első helyet nyert az International Travel Awards legutóbbi rendezvényén, ahol 120 ország projektjei szerepeltek. Na de, hogy jön ez a bevezetőben említett dolgokhoz. Egyszerűen, csak emlékezzetek vissza milyen balhé kísérte a kezdeti lépéseket. A balliberális oldal hörgött, őrjöngött, hogy a Liget az szent és sérthetetlen, micsoda bődületes hülyeség, fákhoz láncolták magukat stb. Pedig a Liget régen lepusztult hely volt drogosok, és egyéb kétes figurák találka-és búvóhelye. Ráadásul az ott található épületek is az összedőlés szélén, üresen tátongó ablakok, szemét, és emberi-állati ürülék évtizedes lerakódásai. Nos harcos szoc-liberális ellenzékünk ennek a megmaradásáért harcolt ürüléket megvető bátorsággal. Miután a Liget fejlesztéseként megvalósult projektek sorra nyerik a nemzetközi versenyeket mély hallgatás a balliberálisoknál. Hogyne, van újabb dolog amibe beleköthetnek, ez a Fletó által gründolt ún. kormányzati negyed ami azóta is ott pusztult tovább, és most fejleszteni akarja a patás Orbán és csapata. Micsoda skandallum! Támadjuk meg, mert mit mondunk megint ha tényleg jó lesz a fejlesztés? Szóval ez csapat, röviden a buta prolik és a még sötétebb belvárosi értelmiség, amely saját bűvkörén kivül semmi mást nem ismer el háborodik fel ismét. Ráadásul ez mai keletű baromság, mert koromnál fogva emlékszem milyen balhé volt az első Hilton szálló megépítésekor a Budai Várban. Akik nem hallgattak a csahos kutyákra azoknak lett igazuk. Aztán ugyanez történt a Budai Vár felújítása kapcsán is. Ez a kör ugyanis nem néz meg semmit, csak tiltakozik, a proli azért mert nem jut neki ebből semmi, pedig többször megígérték, hogy övé lesz az egész világ, a belvárosi ún.értelmiségi kör pedig azért mert nem kérdezték meg őket, és nem ők döntöttek ebben (sem). Pedig csak annyit kellen tenni, hogy megnézik a látványterveket, akit érdekel a részletesebb építési terveket is, és utána kellene véleményt formálni.