Foci.

Még a magyar meccs előtt írom és elöljáróban leszögezem, akármi lesz a skótok elleni eredmény ez a magyar válogatott megtette azt, amit jelen körülmények között megtehetett. A közösségi portálokokn megint előjöttek a szokásos szakértőin akik ha Paksról vana szó rögtön atomtudósok, ha járvány van akkor eü szakemberek, és nem folytatom tovább. A magyar foci gondjai, problémái nem mai keletűek és ahogy én látom rövid időn belül nehezen orvosolhatók. Ezen az oldalon írtam 2006-ban egy cikket.. Nyílt levél Csányi Sándor úrnak…ahol leírtam részletesen, hogy alapvetően reformálni kell a magyar focit. Még válaszolt is rá. Csányi Sándor aki nagyon jó pénzügyi szakember egyik oldalról rendbe tette az MLSZ-t, nincsenek anyagi gondok, és ebben a konstrukcióban nem is lesznek. Viszont ez a konstrukció konzerválja a langyos vízben való dagonyázást. Csak kiemelve a magyar ún. akadémiák az elmúlt 20 év alatt képtelenek voltak kinevelni válogatott szintű játékosokat. Azért Csányi Sándornak mint pénzügyi szakembernek illet volna felfigyelni erre a tényre. Lehet, hogy látja is, de nem tud kitörni az Őt körülvevő ún. szakértői körből akik évtizedek óta nagyon jól élnek a semmiből. Évente kitermelünk 20-22 ún. Pro Licences edzőt, akik csak később döbben rá, hogy tulajdonképpen nem oktattak nekik semmit ill. amit tanultak azt azt már az ősember sem alkalmazta. Erről ennyit. Rossi mester nagyot alkotott, ezt sokan nem látják. Ő rájött arra, hogy a magyar NBI köszönö viszonyban sincs a nemzetközi élvonallal, így elkezdett keresni honosítható játékosokat, akik főleg külföldi csapatokban játszottak. Nos, döntöen ezek és az a kevés magyar légiós akik komoly nemzetközi meccseken bizonyítottak. Ez a magyar csapat kiegészítve a hazai bajnokságban viszonylag kiemelkedő néhány játékossal. Ezek az emberek hajtanak, küzdenek, de csak ennyire képesek, nem bírják a sorozatterhelést, külföldi másodosztályban padot koptató játékosok hasonlóképpen. Padunk talán a legrövidebb az egész mezőnyben, és a cserék sem azonos képességű játékosok. Ja, és kikkel harcolunk? Azokkal a válogatottakkal, akinek játékosai az európai élvonalban szerepelnek évtizedek óta. Olyan csapatokkal amelyekkel szemben az egyedüli FTC sem tudja sokszor felvenni a versenyt. A cserepadukon ülő játékosokból akár egy hasonló kvalitású csapat is kiállítható lenne. Nos, Kedves Barátaim itt is alapigazság érvényesül, ha nem ismered fel a problémát teljeskörűen akkor a megoldásod sem lesz tökéletes. Ezért mondom, bármi lesz a skótok elleni eredmény, ha szerencsével továbbjutunk az alapvető problémák nem szűnnek meg. Ez a csapat ennyit tud, és lehet itt okoskodni, hogy ezt kellene játszatni, meg ilyen taktika, felállás kellene…..ez Uraim csak duma. Ennyit tudunk és ezzel együtt is ez a csapat a miénk drukkolni fogok Nekik, és utána sem fogom köpködni Őket, mint sokan már most elkezdték.

Hozzászólások

comments

Leave a Reply