A mai bejegyzés elsősorban a zotmund oldalának a teszteléséről szól. Ha történetesen többször jelenne meg ugyanaz cikk- amit természetesen igyekszünk eltávolítani- elnézést kérek. Addig is néhány érdekesség a napjainkból. Néhány napja írtam, hogy Dobrev Klára az EU-s mentelmi joggal a háta mögött nyugodtan gyalázhat bárkit mire kiadja az EU parlament már senki sem fog emlékezni az előzményekre. Talán mégsem, mert abban a cikkben írtam az EMIR botrányról is ahol Klárikánk 18,0 mrd-os kárt okozott a magyar államnak. Tegnap este az egyik ismert portálon pontosan felhozták az ügyet, mondván, hogy új eljárás indult. Érdekes ma reggelre már nem találtam meg, tehát mégsem évült el az ügy? Veszélyesebb ügy : Stoltenberg NATO főtitkár nyilatkozott, hogy a NATO mozgósítása csak a megelőzést szolgálja. Egyet nem mondott mit akar megelőzni? Ja, és hogy ki ez a lánglelkű europér? Közgazdász és rögtön politikus lett a Munkáspárt színeiben, majd különböző minisztériumok élén dolgozott, majd miniszterelnök lett. Most Ő a főkatona csak azt nem tudom, hogy katona volt-e valaha? E szép politikai pályafutás mellett feltudja mérni, hogy megnyílatkozásai milyen katonai veszélyeket indukálnak? Van valami információja a jelenlegi fegyverek pusztító hatásairól, erejéről? És… mi lesz ha véget ér ahháború? Mit fog mondani a NATO, az USA a több százezer halott hozzátartozóinak? Amit Christine Lagarde mondott a görögöknek mint a Világbank vezetője: pardon rosszul kezeltük a válságot. És….ennyi elég? Ki kárpótolta az egyszerű görög embereket akik majdnem földönfutók lettek, vagyonuk jó részét elvesztették? Senki. Már látom Stoltenberg jövőjét: Ukrajna elveszti a háborút- amit tetszik vagy nem, de Ő provokált ki-és Stoltenberg urat kinevezik az ukrajnai helyreállítás vezetőjének. Mert napjainkban így mennek a dolgok világszerte…a felelőségre vonást valahogy töröltük a szótárból.
