Istenes- Rácz bunyó és egyéb furcsaságok

Véletlenül megtekintettem a a címben említett páros heroikus küzdelmét. Megmondom őszintén fiatalkoromat idézte, annyi eltéréssel, hogy akkor nem volt ekkora felhajtás. Az érintettek kimentek és kesztyű nélkül ütötték-vágták egymást, majd megunták és a büfében megittak néhány felest, utána barátok lettek. Ezek a csaták abszolút ideológiamentesek voltak, mert az ellentétek az esetek 99,0%-ban a lekért nők miatt törtek ki. Jobb helyeken ezért volt kiírva, Lekérés nincs! megelőzve a problémát. Ma nem tudni mennyi edző, szorítósegéd volt a porondon- érdekes Papp Laci csak Zsiga bácsival ment ki a szorítóba, és nem volt probléma. Itt felvonult az összes hozzá nem értő és nyilatkozott, majd az a néhány ember aki történetesen értett a boxhoz, utólag járatta le magát mert a kenyéradó gazdáját dicsérte, mintha nem ia látták volna a meccset. Aztán jöttek a bulvár szakértők és Istenes telekürtölte a világot, hogy igazságtalan volt a döntés, és hogy Ő bocsánatot kért. Na, itt érdekes a történet, miért kellett a meccs előtt bocsánatot kérni, erről keveset írtak. Igen, Istenes cigányozott, ezzel kezdte a médiaháborút, azzal együtt, hogy most nem megyek bele, hogy saját szakmájában ki ért el nagyobb eredményt? Saját vélemény, azért egy Michellin csillag a magyar csatornákon menő celeb műsorokkal összehasonlítható? Szóval jött a rasszizmus aki ezt elköveti eleve gyűlölettel viseltetik a másik iránt, de Ő kijelentette bocsánatot kért. Erről csak annyit, ha a gyerek összetöri a tányért és bocsánatot kér, azért még a tányér összetörve a padlón van. Közel sem állítom, hogy értek a boxhoz, de kifordult emebert ütni, eleve sportszerűtlen, sőt igazi meccseken ezért leléptetés is előfordult már nem egyszer. Szóval lehet, hogy sokan nem értenek egyet velem, de végig látszott a mérkőzésen, hogy Istenes dühből boxolt, így nem lehet koncentrálni, és szerintem Rácz több szabályos ütése révén jogosan nyerte meg a mérkőzést. Ami ezek után történt na, az a gusztustalan, aki érti, érti, aki nem azt sajnálom.

Miskolc már hetek óta erős kampány üzemmódban, ennek két csalhatatlan jele van: az egyik, hogy az eddigi szövetségesek összevesztek, megy a kígyó-béka kiabálása. A másik jele, hogy olyan látványosságok vannak szervezés alatt amitől fontosabb dolgokra sem volt korábban pénz. Ja hogy miből? Tartok tőle, hogy a jövő évi iparűzési adó terhére megy mindez. A nagy lelkesedésben egyet felejtenek el, hogy a megkezdett beruházásokat valamikor bekellene fejezni….na, ez nem nagyon megy. Tapolcával már senki sem foglakozik, világos most senki nem megy a parkba, a Búza téri aluljáró lépcsősorát is újra kellett zsaluzni, az aluljáróban üzemelő kereskedők, veszteségeiről szemérmesen hallgatnak, az MVK menetrendet újra kell írni, pardon nem…csak finomra kell hangolni. Aztán csodák is történtek a tavaly üzemképtelenség miatt leszerelt díszkivilágítást újra felrakták, valószínűleg megjavultak. Azért gondolom, mert akkor azt mondták, hogy felújításra nincs pénz. Mindezekre a Velünk a Város- ismerőseimenk mondom én nem vagyok velük- Vezetője dörgedelemes hangon megint felszólította a kormányt, hogy ne szipolyozza tovább a várost. Ezt a közgazdasági ismereteket nélkülöző vezető, kb. negyedévente megejti, én nem tudom, hogy milyen hatékonysággal. Hááát, egyelőre ennyi.

Hozzászólások

comments

Leave a Reply