A Bartha jelenség….nem értem miért csodálkozunk?

Újabb kő, mit kő! szikladarab a magyar politika közel sem állóvíz benyomását keltő tavába. Nem ismétlem már mindenki előtt ismert, hogy milyen magvas, emberbaráti posztot írt Miskolc polihisztora, a mindent koordináló Bartha György. Most mindenki Őt gyalázza, a pártja hallgat. Pedig Gyurink nem tehet erről- nem kell félni, nem hülyültem meg-mert ő a főleg baloldalon jellemző politikai színvonal képviselője. Ő csak a hagyományokat folytatja, mégpedig a következmények nélküli politikai hagyományok sorát. A baloldalon mindig is hagyomány volt az ellenfelek alpári módon történő pocskondiázása. Már az MSZMP idején is az volt  a megbízható jó elvtárs aki a másik oldalt- akkor a piszok kapitalistákat, imperialistákat, belföldön a kulákokat, stb.-a leghangosabban, legalpáribb módon szidta és terjesztette a velük kapcsolatos álhíreket. A rendszer nem váltáskor a kezdeti lapítás, sunnyogás – persze, mert nem tudták lesz-e számonkérés, nem volt-után ugyanott folytatták ahol abbahagyták. Jellemző, hogy napjainkban jelennek meg olyan művek amelyekben feltárják, hogy mi rablást követtek el a külker. cégeknél és a különböző tudományos, vagy annak álcázott intézmények élén, hogy  a sajtót és  a kultúrát az oktatást ne is említsem. Emlékeztek: a történelem legyen, ne legyen kötelező érettségi tárgy? Aztán szépen beépültek a parlamenti demokráciába, és jöttek sorba: Nem lesz gázáremelés Ildikó a maga demagóg szövegeivel, merjünk kicsik lenni alsógatyai Laci bácsival, aztán elkezdtek durvulni…..világos, az a jó elvtárs aki a legnagyobb „keménységet” mutatja. Jött a szakdolgozat hiányában diplomás Fletó, aki végig puccsolta  kezdeti politikai pályáját, amelynek a visszatérő motívuma, hogy sehol sem választották. Persze mindezt a demokrácia jegyében. Aztán Ő bizonyított Őszödön, majd később a budapesti utcákon. Lett valami baja? Aztán jött a nem fog fájni libakirály…aki alatt már odáig ment a gyűlölet, hogy Orbán fejét rugdosta  a feltüzelt ” baloldali” csőcselék. Jöttek szebb dolgok is Simon elvtárs megmagyarázhatatlan 400,0  milliója, tudom megtalálta a csodalámpát és véletlenül megdörzsölte. Nem lehet felsorolni mindent, és úgy gondoltuk, hogy ezt már nem lehet túlteljesíteni, tévedtünk. Pedig már Rákosi pajtás is megmondta:….” határ a csillagos ég”. DE, lehet, hogy Ő csak  a pártház felett világító vöröscsillagra gondolt. Nos, a csúcs Gréczi nagyon megmondó szexbarát, aki vágyálmait a telefonján örökítette meg az utókor számára. Történt azért más is megjelent a politika színpadán Jakab Péter most új szereposztásban, aztán Donáth, a botmixeres családbarát Cseh Katalin, Hadházy, a hírgyáros Korózs Lajos és a legveszélyesebb Márki-Zaj Péter aki egyenesen orvos sztrájk révén nemzetpusztításra buzdít. Déja vu érzésem van, mintha történt volna már ilyen a magyar történelemben. Mi a közös ebben a közel sem teljes listában? Senkit sem marasztaltak el, zártak ki a pártból, ahogy Hofi mondta mint  a madarak a villanydróton felrepülnek, és más sorrendben, de ugyanazok visszaülnek. Legyünk tárgyilagosak! A kormánypártiaknál nem volt ilyen? Volt, de ott a madár nem maradhatott a dróton….míg Gréczi most is ott, ül Szájer minden tisztségéről lemondott és visszavonult. A legtragikusabb Pokorni Zoltán esete volt aki családi érintettség / nagyapa / miatt lépett vissza az elsővonalból. Jogos a kérdés a nagyon demokratáknál nem kellene ezt bevezetni? A válasz nem, mert akkor ki maradna? Szóval a fentiek tükrében mit követett el Bartha Gyuri? Semmit. Követte kenyéradó gazdái eddigi stílusát, és a túlságos megfelelni akarásnak ez lett a vége.  Nem Ő a hibás! Hanem azok akik engedték ezt a stílust éveken keresztül és azok akik helyeslő kommentjeikkel még erősítették is, hogy ez a helyes magatartás. A szociknál ha baj volt akkor  mindig elrendelték a tagkönyvcserét, ezzel is kifejezve, hogy megújjult a tagság. Azt hiszem ideje most is elrendelni a tagkönyvcserét. Azért Márki- Zaj Péterre térjünk vissza a nyilasok is nemzetmegmentő szerepben jelentkeztek, és ehhez jön Gyurcsány földönfutóvá tesszük programja, aztán ennek a gittegyletnek tagja a Parlamentben zsidó listát állítani akaró Gyöngyössy jelenleg nagyon demokratikus Eu képviselő. Szóval hogy is van ez? Ezekhez képest Bartha Gyuri maga a földre szállt angyal.

Hozzászólások

comments

Leave a Reply