Megdöglött a Bíró lova

Hát igen, eldőlt…..a választás. Az elmúlt időszakban óriási zene-bonával vonult az ellenzék, és harsogták  összefogás….igen, az összefogás. Nyerni fogunk, és a többi. Aztán jött a jelöltjük némileg sárfoltos ruhában, ugyanis nem éppen megnyerő dolgok derültek ki róla. Nem ismétlem már kívülről tudja mindenki. Felvonultak ez Egyesült Szivárvány Hadak, szinte a legerősebb összeállításban. A média hangos volt az ígéretektől, majd ezt fogjuk csinálni, azt fogjuk csinálni, stb. Harsányak voltak, durvák és fenyegettek. Mi az ami hiányzott? Egyetlen dolog ami még ma sincs az Egyesült Hadaknak, program…..se országos szinten, se helyi szinten. A durva, agresszív fellépéssel szemben ott állt a másik oldalon egy törékeny leányzó, akinek volt programja. Nevezetesen: AMIT AZ ÉDESAPÁM ELKEZDETT, AZT SZERETNÉM BEFEJEZNI. Szerintem ezen  a ponton  eldőlt minden. Ezt nem vették észre, nagyon okos kampányszervezők a másik oldalon, hogy itt bizony komoly, megvalósult, eredmények vannak, ami miatt korábban az Édesapát megválasztották és elfogadták. Aztán nem vették észre azt sem, hogy az Apa programját a körzetben a helyi meghatározó emberek támogatták, akik ugyanígy fogják támogatni a lányát is. Igen, mert nekik a kontinuitás a fontos, a nyugodt fejlődés. Amit idáig egyetlen elemző sem emelt ki, hogy a támogatóknak meglehetősen jó rálátásuk van azokra az önkormányzatokra ahol tavaly a szivárvány nyert. Ahol a rögtön minden elérhető pozícióba bekerültek a DK és az Mszp korábban bukott vezetői, és ott folytatják ámokfutásukat, ahol abbahagyták. Lásd Miskolc. Többek között ezt sem akarták az ott élők. Az eredmény után jöttek az elemzések….ebből a legaranyosabb,  hogy Koncz Zsófit csak a vidék támogatta a város nem. Most közlöm a kis földrajztudóssal, hogy  négy város található a területen Szikszó, Tokaj, Szerencs és Tiszaújváros. Ez utóbbiban vesztett, a többit nyerte. Aztán volt aki a Tiszaújvárost Fidesz fellegvárnak nevezte….. nekik üzenem, hogy 1990-2006 között SZDSZ-es vezetése volt a városnak / Farkas Zoltán /, majd 2019-ig MSZP-s polgármesterek, és a mostani  is / Dr. Fülöp György / MSZP támogatással nyert. Mi jön át ebből? fogalmuk sem volt hol van a választás, mi a jellemzője  a területnek, stb. Jó, hagyjuk a hülyeségeikkel nem kell foglalkozni, de már előre látom jönnek majd a kamuvideók, hazug hírek, és ami szokott. Van viszont egy dolog ami több mint érdekes. A mindig harsány prímszám tudós mélyen hallgatott, tőle szokatlan módon háttérbe vonult. Szerintem a Jobbik sorsa a tét. A kínosan hülye Jakab eltávolítása  a koalícióból lehet, hogy jó húzás lenne. A szavazók már úgyis kezdenek koalíció pártiak lenni, az Mszp zsebben, szóval fog ez még alakulni. Nos, egyelőre ennyit erről.

Hozzászólások

comments

Leave a Reply