Őszi ülésszak

Ma elkezdődött az évvégi hajrá, stílszerűen a magyar dráma napján. A miniszterelnök elég pontos tájékoztatást adott a koronavírus járvány következtében megváltozott ország helyzetéről. Komoly várakozással tekintettem a mai parlamenti ülés elé, hiszen ebben az évben az utolsó három hónap történései teszik fel a pontot az „i”-re, nevezetesen, hogy mi kárt okozott nekünk ez a vírus, és elindulunk-e lassan a gödör széle felé. Aztán vártam, hogy a nagy ellenzéki összefogás végre valami konstruktív javaslatban ölt testet. ez utóbbiban sajnos csalódnom kellett. Na, nézzük sorba a dolgokat….Gyurcsány szokásos gyűlölködése, hazudozása a szokott szinten, ragaszkodik a hagyományokhoz, hiszen a napokban volt az őszödi beszéd nem tudom hányadik évfordulója. A reakciókból kiderült, lassan jobban jár az ellenzék ha meg sem szólal. Jakabról csak annyit egy jobb kocsmából ordenáré, fenyegető stílusa miatt simán kidobnák. Aztán jött Tóth Bertalan a frissen, de egyes hangok szerint nem véglegesen megválasztott elnöke. Állítólag az online szavazás nem volt mindenben fedhetetlen. Hozzászólása alapján teljes MNB devizatartalékot szétosztaná…..irdatlan követelések, és számomra ismeretlen statisztikai adatokra hivatkozva. Jó lenne, ha az ellenzék tudomásul venné, hogy egységes EuroStat módszer van, tehát az adatok Európában pontosan az összehasonlítás végett azonos tartalommal készülnek. Aztán jött Smuck Erzsébet, abszolút elhibázott környezetvédelemi elképzeléssel, és takarékoságra intette a kormányt. És….Szabó Tímea a csúcs: mindenki lop, csal, és ehhez  legjobb érv amikor felszólította Orbán Viktort, hogy szégyellje magát, mert Iványi lelkész urat nem mentette meg, aki valamelyik gyerekét keresztelte. Az én információm szerint a lelkész érdekeltségébe tartozó egyház 50,0 millió Ft-os gáztartozást halmozott fel. A korrupció elleni harc hazai nagyasszonya csak azt felejtette el, hogy amennyiben a miniszterelnök lépéseket tesz az ügyben….na az lett volna az igazi klasszikus korrupció. Itt akár abba is hagyhatnám, de sokkal fontosabb üzenete volt a mai ülésnek.

Az ellenzék ugye közös jelöltekkel készül a következő választásokra, már minden csapból ez folyik. Közös programról szó sincs, és a mai parlament világosan meggyőzött mindenkit, össze-vissza beszélnek. Egymásnak ellentmondó követelések, amelyek közül még ami jogos lenne, sem jön át rendesen. Néhány nappal ezelőtt feltettem egy korábbi cikkemet, amelyben leírtam, hogy az őszödi beszéd legfontosabb mondanivalója az volt, hogy kiürült az ellenzék szellemi háttere, nincs ütőképes, határozott víziókkal rendelkező szakemberük. A mai ellenzék csak  a kormánnyal szemben tudja definiálni önmagát, semmi önálló arculata nincs. A helyükben én a mai parlamenti ülésen egyeztetett hozzászólásokkal léptem volna fel, amelyben  kitértem volna a követeléseim pénzügyi hátterére, nevezetesen honnan mennyit és miért kell átcsoportosítani? Nem ez történt mindenki szajkózta a saját, sok esetben minden alapot nélkülöző mantráit……kár volt.  Igyekszem nagyon tárgyilagos lenni, ez a szétszórtság nem hiszem, hogy a kétkedők közül bárkit is meggyőzött volna. Engem kifejezetten riasztott….mit csinálnának ha tényleg kormányra kerülnének? Még belegondolni is rossz. Tudom….Fidesz bérenc vagyok.

Hozzászólások

comments

Leave a Reply