asd

Végnapjaink II.rész

Szóval ott folytatom, hogy visszajöttek a lézengő ritterek és itt van egy olyan pont amit a polgármester urat ismerve nem értek. Ő aki sikeres gimnáziumi igazgató volt, hogy nem vette észre, hogy ez a politikai döntés  Miskolc város értelmiségének a teljes leértékelése. Nincs a holding vezetésében komoly vállalati tapasztalattal rendelkező szakember, hogy a különböző idetartozó vállalatok felügyelő-igazgatósági tagjairól ne is beszéljek. Talán így érthető az a polgári fásultság amiről a bevezetőben írtam. Hogy nem vette, veszi észre, hogy milyen felkészületlen emberek veszik körül? Ezt nem most találtam ki, korábban a választási esélyek latolgatásakor leírtam, az lesz a legnagyobb kérdés, hogy a Velünk a város mögött felsorakozott felkészületlen érdekpolitikusokkal hogyan tud együttműködni, féktelen sóvárgásukat a mézesbödön iránt mennyire tudja korlátozni? Mert eddig csak azt láttuk, hogy álláshalmozások, komoly anyagi juttatások, másik oldalról megszorítások. Ez csak  a felszín. Ki tudja mi történik a holdingban? Ott kinek mennyi a fizetése, milyen juttatásokat kapnak, mibe kerül a városnak ezek utaztatása, szállásolása, étkeztetése? Akár tetszik akár nem ez a fajta politikai színvonaltanlaság ha gazdasági hatalomhoz jut óriási károkat okoz. Példák? Sajnos vannak. A mai napig nem tudni ki a felelőse a Vár felújítása miatt elvesztett 1,5 milliárd ft-nak? Szintén ezen az oldalon írtam korábban, hogy a koronavírus alatti időszakban alapos pénzügyi tervet kell készíteni a stabilizálásra, és város újra indítására….hát ezek a dolgok sem jöttek be. Sőt annyira nem, hogy a városnak jelenleg semmilyen hosszútávú terve nincs. Kérem szépen elképesztő, hogy a Holding nagyon felkészült vezetői az önkormányzat vezetőivel képtelen összeállítani a város középtávú tervét, ezért a rossznyelvek szerint külső tanácsadónak adták oda. Ezzel sincs bajom, ha  a tanácsadó megdolgozik a pénzéért, és színvonalas anyagot ad le. Még azzal sem lenne gondom, hogy a tanácsadói anyagot a Holding és a város illetékes vezetői véleményezik, Uram’bocs esetleg tovább fejlesztik. De nem ez történt….összeollóztak valamit, amire aztán beindult a vita, hogy plágium, vagy sem? Nem ez a kérdés! HANEM AZ, HOGY KB. 30 ÁLLÍTÓLAG JÓL FELKÉSZÜLT, A VÁROST JÓL ISMERŐ EMBEREN ÁTMENT EZ A TERVEZET! Felelős? Bizonyára most sem lesz, és ezzel elindul az a folyamat, hogy ebben városban minden hibát jóságos elnézéssel tudomásul vesznek. Aztán bejelentették, hogy, ugyanezt újra beterjesztik. Na, ez a legnagyobb baj, mert a tervet úgy kezelik, mint átlagos napirendi pontot, hogy tudjuk le, aztán kész, később majd mondunk valamit. Pontosan ezt a tervet kellett volna alaposan előkészíteni, a vírus okozta új helyzetnek megfelelően. Tartok tőle, hogy olyan lesz mint az átkosban a Május elsejei jelszavak…hangzatos szövegek, de az nincs mellette, hogy azokat hogyan és milyen módon lehet megvalósítani? A pénzügyi feltételekről már nem is beszélve. Röviden összefoglalva: a jelenlegi vezetésnek fogalma sincs mi az a tervezés, és van egy sanda gyanúm, hogy fogalma sincs, hogy mit akarnak a jövőben? Változatlanul nem értem a jobb sorsra érdemes polgármestert. Itt már az Ő bőrére megy a játék, az Ő hitelességét kérdőjelezik meg, rajta kérik  számon, hogy az összefogás miért nem valósult meg? A miskolci emberek megértik ha baj van, ahogy megértették az elmúlt évtizedekben is. Még a beígért iskolatámogatás vagy esetleg a Salkaházy elmaradást is megértenék, ha ugyanezt látnák a politikusoktól. A leggusztustalanabb amikor a semmihez nem értő Bartha György cca 1.000.000-os jövedelem mellett kijelenti, hogy vége az ingyen ebédnek, hogy a többit ne is említsem. Amikor e cikket írom Simon Gábor frakcióvezető úr lakossági fórumot hirdet ahol a fő kérdés valami szalonnasütő áthelyezése. Most elképzelem a polgármesterünket amikor komoly helyen- ahol komoly döntéseket hoznak- megkérdezik, ugyan mit csináltak a lassan eltelő egy év alatt? Hát felvettünk néhány milliárd hitelt, és áthelyeztünk egy közösségi szalonnasütőt. Cinikus vagyok? Lehet, de én csak leírom a dolgokat. A hitelről csak annyit, ha gyér közgazdasági ismeretekkel rendelkezik valaki, az is tudja, hogy működési célra felvett hitel azt jelenti, hogy a város nem tudja folyamatosan kifizetni a számláit, tehát pótolni kell. De, azt is jelenti, hogy a rendszerben valahol elfolyik a pénz, valamilyen terület nem tudja a költségeit fedezni. Mi akkor a feladat? Feltárni és vagy átszervezni a gyengén teljesítő területet, vagy megszüntetni. A napokban jött a hír, hogy nehéz helyzetben lévő önkormányzatokat, így Miskolcot is a kormány megtámogatta. A mi esetünkben ez 300,0 millió ft, és ezt vezetőink büszkén jelentették be. Igen, ez is egy büszkeség, de én arra lennék büszke ha a mi városunknak lenne annyi tartaléka, hogy nem kell örülni a segélynek. Ami azt jelenti, hogy megállunk a saját lábunkon. Hát, itt tartunk egy lassan egy év után. Mi a teendő?- írta V.I. Lenin valamikor, és így a szocialisták vezetése tájékán mindig aktuális ez a kérdés.  Nos, komolyra fordítva, most minden a polgármesteren múlik. Az világos a leírtakból, hogy nincs több spiritusz a VV-ben, így elővenném a velük kötött- ha van ilyen- szerződést és pontról, pontra ismételten végig nézném. Van-e benne olyan pont, hogy az Ő politikai tehetetlenségük révén előállt helyzetben nekem, mint polgármesternek milyen mozgási lehetőségem van? Aztán tetszik, vagy nem leülnék a Fidesz frakcióval, hogy mi lenne az a minimál program, amit csuklás nélkül tudnának támogatni, a válságból való kilábalás érdekében? Na, ez is egy nagy kérdés, hogy a jelenlegi Fidesz vezetésben van-e annyi józan ész, hogy mintegy kvázi koalícióként támogatnák-e a polgármestert? Látjátok, én is rosszul írom…..nem a polgármestert kell támogatni, hanem rajta keresztül a VÁROST?  Ez a nagy kérdés, mert ezen múlik a város sorsa. Ez a megoldás nagyon sok VV képviselőnek nem fog tetszeni, hiszen ekkor már értelmetlen a másik pocskondiázása-nagyon sokan eddig ebből éltek-és óhatatlanul előtérebe kerülne  a szakmai munka. Ja és mi lenne a politikai harccal? Szerintem ez átkerülne gazdasági területre, és döntsön majd a későbbi választáson az, hogy ki mennyi hasznos javaslatot tudott előterjeszteni a város érdekében? Szerintem ezen múlik minden, és ennek az érdekében kellene lobbizni mindenkinek…..ha ez megvan, akkor jöhetne egy új, mindenre kiterjedő, és végrehajtható terv.

Hozzászólások

comments

Leave a Reply