Ők fogják megszabni a város jövőjét?

Néhány napja írtam arról, hogy Miskolc leszakadása tovább folytatódik, már teljesen a lejtőn van, és kérdés: hol a lejtő vége? Ebben és a korábbi írásaimban is kifejtettem, hogy a most hatalmon lévő VV, mint az MSZP és DK szoros szövetségese ideológiai és szakmai szempontból teljesen kiürült. Van még egy harmadik párt is- a Jobbik- ebben a csapatban akikről ma már Maharishi az nagy indiai jógi sem tudja megmondani, hogy kit képviselnek, és milyen ideológia mentén, de egyelőre áll a szövetség. A VV összeszedte a régi-új harcosait, és most várjuk a csodát. A csoda nem fog eljönni, mert az Urak nem tanultak semmit a múltból. A régi, most új emberek tudjuk mit csináltak a múltban, és nem igaz az az általános érv-mintha ez bárkit is felmentene a hülyeség alól-hogy ez mindig is így volt. Mármint, hogy ragaszkodunk a saját embereinkhez. Nos, mielőtt megvizsgálnánk a Holding vezetését szeretnék rögzíteni egy nagyon fontos alapelvet! Ha egy társaság POLITIKAI LOGIKA ALAPJÁN MŰKÖDIK, HA A FONTOS TISZTSÉGEK A PÁRTBAN SZERZETT ÉRDEMEK ALAPJÁN KAPHATÓK, ÉS KERÜLNEK ELOSZTÁSRA, akkor előre borítékolható, hogy nem fog érvényesülni a HATÉKONYSÁG, FEJLŐDÉS, ÉS A KÖZJÓ ” szentháromsága”. Miért? Mert mindig lesznek pártérdekek amik felülírják a racionális gazdálkodásra irányuló törekvéseket. Főleg igaz ez a magyar politikai valóságban, mentalitásban. Nem tudom már hol olvastam, de idézek egy DK-s véleményt:  ” Meglepődve értesültünk arról, hogy a Momentum közleményben támadta meg, hogy Czeglédy Csaba ügyvédi irodája segítsen a korrupciós ügyek feltárásában Újbudán és Erzsébetvárosban.” Na, most tessenek figyelni: ” A Momentumnak is értenie kell, hogy szükség van a az ellenzéki pártok közötti belső szolidaritásra. Mi korábban is kiálltunk a Momentum mellett.” itt utalás történik a kilátásba helyezett NAV vizsgálat, a pártpénzek szabálytalan felhasználása, stb. Igen, ez a rosszul értelmezett ” összezárunk” és „nem törnek át.” Arról már nem beszélek, hogy a szolidaritás új értelmet nyert, ebben az esetben a belső sumák dolgok elkenését jelenti. Na de, vissza a Holdinghoz! Felállt az új Igazgatóság amely már nem vesz részt az operatív munkába, hanem a stratégiai irányt szabja meg. A mondat első része még jót is jelenthet…de a második? Na, nézzük:

Az Igazgatóság elnöke Kamarás Miklós korábbi ÁPV vezér aki több cég igazgatósági tagja, vagy elnöke, napjainkban is. Nála elsősorban a szakértelmét, és szakmai gyakorlatát emelik ki. Az kétségtelen, hogy gazdasági területen  a jelenlegi tagok közül Ő mozgott a legtöbbet.  Amit korábban is tudtunk Ő a végelgyengülésben kimúlt SZDSZ embere volt, hiszen Kunczével közös auditáló kft-jük volt Tallér néven. Nem is ez az érdekes, hanem a 1995-98 közötti tevékenysége amikor az ÁPV Rt ha jól emlékszem, pénzügyi vezérigazgató helyettese volt. A fiatalabbaknak írom ez az időszak két nevezetes ügyről volt híres, az egyik az energiaszektor- rengeteg negatív kritikát kiváltó- privatizációja, a másik Tocsik ügyként vonult be a magyar privatizáció fekete lapjaira. Akiket bővebben érdekel a téma, keressék a Vektor és Arány kft-ket valamint a miskolci Utilitás Rt-t. A Tocsik ügyben, ha jól emlékszem gyanúsítottként is szerepelt, de végül is nem marasztalták el. Ja, hogy ki volt ekkor az ÁPV Rt vezérigazgatója? Kocsis István aki hosszú ideig úgy nézett ki, hogy mindent megfog úszni, végül nem így lett, de az már egy másik történet. Aztán Kamarás úr még visszatért a privatizációs cég élére 2002-ben, majd személyi, családi okok miatt 2004 augusztusában lemondott. Elegánsan így szokták megfogalmazni, ha elégedetlenek valakik valakivel. Lehet ez akár tényleg családi ügy nem tudhatjuk, de ami tény a cég teljesítményével kapcsolatban kritikák merültek fel. Ebben az időben az államháztartási törvény előírása szerint az állami tulajdon értékesítéséből származó bevételeket külföldi adósságok törlesztésére kellett fordítani. Ekkor az állami kassza deficitje az éves terv 90,5%-án állt az év első hét hónapjában, ami ugye nem egy kedvező adat. Miután a Vagyonügynökségnél szokás volt, hogy a vezetőket a nagyobb privatizálandó, cégek felügyelő-igazgatósági tanácsaiban delegálták a leváltott, lemondott vezetőknek biztos átmenetet biztosítottak a gazdasági életbe. Miskolci kötödéséről én nem tudok, de ez nem jelent semmit. Segítőjeként két „tapasztalt” ember van Dr. Dimény Imre akinek  a nevét a 2002-től különböző egyetemi diák szervezetek révén ismerhettük meg, aki akar a korabeli újságokból elég sok mindent megtudhat politikai tevékenységéről. Aztán Iván Tamás akiről korábbi politikai, gazdasági vitáink miatt inkább nem írnék, csak annyit, hogy amit kiemeltek az önéletrajzába-nevezetesen, hogy lelkes lokálpatrióta- az igaz még kb. 150 ezer miskolcira. Aki még az Igazgatóság tagja Varga Zoltán akinél látszik,  hogy létrehozott cége révén jól mozoghat a gazdasági életben, remélhetően tőle várhatunk valamit. Aztán megjelentek különböző tanácsadói szerepkörben a korábbi miskolci privatizátorok, pl Bernáth Attila aki sikeresen magánosította magához az X-Centrum kft-t a Miskolc Kártya üzemeltetőjét, és akadt néhány szerződése a Holdinggal, és más miskolci céggel. Ami hab a tortán, hogy Bernáth cége felszámolási eljárást kezdeményezett a MISEK KFT ellen. Itt van természetesen Halmai Gyula aki tekintélyes végkielégítéssel távozott az általuk létrehozott csődtömegből. Van egy sanda gyanúm, hogy a Holding Igazgatósága majd írja a stratégiai vízióit, és mögöttük a tényleges döntés a tanácsadók kezében lesz.

Aztán vannak még mások is, de hagyjuk, a Velünk a Város úgy látom elakar adni mindent, és ha ez így van akkor Kamarás úr tényleg telitalálat, mert a vagyonkezelőnél csak eladott……csak az nem mindegy, hogy mennyiért, lásd az energiaszektort. A többiekről el nem tudom elképzelni mit fognak csinálni Miskolc érdekében, hiszen amikor teher nélkül lehetőségük volt irányítani a várost eladósították. Érdekes ez a káder politika: ún. baloldali embereken kívül nem bíznak senkiben, tehát szó sincs széleskörű összefogásról. Két nagy csoport alakult ki, néhány állítólag külső ember, akik nagy része bábként irányíthatók, és a másik a korábbi adósságtermelők. Szóval ezért írtam az elején, ha pártpolitikai irányítás van a gödörből való kilábalásból esélyünk  a nullához közelít. Mégpedig azért mert az értékesítésből befolyó árbevétel a működési költségekre fog elmenni, azaz köddé válik, és ezzel párhuzamosan a város vagyona folyamatosan csökken. Mit tudunk, csinálni mi városlakók a nem városlakó „szakemberekkel” szemben? Figyeljünk Tapolcára és a Várra az még a miénk.

 

 

 

Hozzászólások

comments

Leave a Reply