Hááát, elkezdődött: az Európai Parlament munkája az újonnan megválasztott képviselőkkel. Most debütálnak a hazai törpepártok képviselői is, és már az eddigi tevékenységük is felháborító. Rendszeres hírolvasóknak sok meglepetést nem okoztak, változatlanul hazájuk ellen „dolgoznak”, ezt tudtuk eddig is. Ami viszont feltűnő már jobban hazudnak, mint elődeik. Tele van az ellenzéki sajtó a nyilatkozatukkal, hogy meggyőzték, mit meggyőzték felvilágosították a többi pártot a Fideszes jelöltekről, és a demokrácia ésatöbbi. E fontos tudás birtokában a Renews Europe már nem is szavazza meg a Fidesz jelöltjeit, és ez az Ő felvilágosító munkájuknak az eredménye. Lósz…rt Mama!, hogy nagy klasszikusukat idézzem: a Renews Europe tőlük függetlenül nyilatkozott már korábban, hogy a Fidesz és a Jog és Igazságosság pártja képviselőit nem támogatja, mert az általuk vezetett kormányok ellen jogállamisági eljárás folyik.
Egyébként nem annyira egyszerű ez a választás, ugyanis elsőként a frakcióvezetők állapodnak meg arról ,hogy kiket jelölnek, utána a bizottságok választják meg a saját elnökségüket, és az alelnököket. Ez ma délután fog megtörténni Brüsszelben. Ez sem kívánságműsor, mert alapvető cél, hogy a bizottságoknak tükröznie kell a parlament erőviszonyait. Öt bizottságban vagyunk érdekeltek….majd meglátjuk. Egy biztos nincs könnyű helyzetben a Fidesz, mert szocialisták tábora nagyon mérges a jelöltjük bukása miatt, és a bosszú, mint tudjuk nem mai találmány. Az új bizottsági elnökségeket, vezetőit egyébként 2,5 évre választják.