Amerikai propagandisták Ukrajnában
Tegnapi bejegyzésünkben a cyberháborúval foglalkoztunk, mintegy ráérezve, hogy valami történni fog. Nos, történt. Nem először, vélhetően nem is utoljára jutottak be hackerek (vélhetően a CyberBerkut ukrajnai orosz hackercsoport, bár a cikk zárásáig erről nem kaptunk megerősítő információt) az Ukrán Védelmi Minisztérium információs adatbázisába.
A csoport korábban az elnöki adminisztráció levelezési rendszerébe behatolva hozta nyilvánosságra George Soros és Petro Valcman (Poroshenko) elnök levelezését, iszlamisták jelenlétét Herszon megyében, (l.:
http://zotmundhirek.blogspot.hu/2016/03/ukrajna-az-eu-alom-vege-2-resz.html), valamint az ukrán katonai főügyész laptopjára bejutva az ukrán hadsereg tényleges donbasszi veszteségeit (ami nagyságrendekkel nagyobb a nyilvánosság felé közöltekkel).
Hivatalos belügyi jelentés Valcman-nak a 2014. júl. 9-16. közötti veszteségekről. Egy hét alatt 1600 fős élőerő-veszteség.
Mint eddig minden alkalommal, most is találtak érdekességet. Ezúttal az Ukrajnába telepített, oroszellenes propagandával foglalkozó amerikai „tanácsadókat” találták meg. Az ukrán média- és propagandagépezet két éve azt szajkózza a lakosságnak, hogy Oroszország katonailag megtámadta Ukrajnát, miközben reguláris orosz katonai egységek továbbra sincsenek Donbasszban. A russzofób hisztéria gerjesztésében aktívan vesznek részt amerikai tanácsadók is. Lássuk, kik ők:
Edward N. Johnson huszonöt éves tapasztalattal rendelkezik a PR, a marketing-, és a tömegkommunikáció területén. Korábban az USA ár-, és belvízvédelméért felelős US Army Corps of Engineers-nél foglalkoztatták, majd a világ számos pontján (Olaszország, Dél-Korea, Japán, Irak) teljesített szolgálatot, feladata a nyilvános kapcsolatok (PR), és a széleskörű kommunikációs kapcsolatok kidolgozása volt.
John M. Krause a Honvédelmi Minisztérium Program Irodájának tanácsadója. Feladata a toborzás és a képzés minőségének javítása. Húszéves tengerészgyalogsági szolgálati rutinnal rendelkezik, kiterjedt kapcsolatai vannak korábbi szolgálati helyein, Délkelet-Ázsiában, Latin-Amerikában és a Közel-Keleten.
Mr. Welna egyik „bumáskája”
David A. Welna 2016. május 21-28. között tartózkodott Ukrajnában a National Public Radio (Nemzeti Közszolgálati Rádió) megbízólevelével a zsebében, ismételten igazolva a „szabad” média és a hírszerző szolgálatok közötti kapcsolatot és kooperációt. Feladata volt, hogy az ATO-zónába (ún. „terrorellenes műveleti övezet”) ellátogatva a zónában tartózkodó ukrán katonák számára egy rádiócsatorna beindításában vegyen részt. Az 1970-es alapítású NPR amerikai nonprofit magánszervezet, weboldala szerint tevékenysége műsorkészítésből, műholdrendszer üzemeltetéséből, a tagrádióknak nyújtott képzési-műszaki segítségből áll. A külföldi országokban végzett politikai propagandatevékenységet bizonyára véletlenül felejtették el megemlíteni.
Cs. v. F.
Hozzászólások
Like this:
Like Loading...