Egy líbiai NATO-hadművelet káoszt okozhat az ország környezetében
Számos szakértő úgy véli, az ISIS helyi megerősödése miatt elképzelhető egy újabb NATO-hadművelet az észak-afrikai ország ellen. Mustapha Tlili, a NewYork-i Egyetem szakértője a Valdaiclub.com-nak adott interjújában ismertette egy esetleges líbiai nyugati katonai műveletben rejlő biztonságpolitikai kockázatokat és veszélyeket.
„Nagyon veszélyes helyzet állt elő azzal, hogy az ISIS fokozatosan szorul ki Irakból és Szíriából, és helyezi át sejtjeit más országokba – mondta a szakértő – „Természetesen meg kell tenni azokat a lépéseket, melyek az ISIS megszüntetéséhez szükségesek, de ezeket nem lehet megtenni a következmények figyelembevétele nélkül.”
Először is, minden katonai művelet megkezdéséhez csak ENSZ-felhatalmazással szabad hozzákezdeni.
„Láthattuk, milyen szörnyű következményekkel jár egy ENSZ Biztonsági Tanács jóváhagyása nélkül megkezdett katonai művelet.” – emlékeztetett Tlili. – „Ennek legszembeötlőbb példái, mikor az USA a Biztonsági Tanács felhatalmazása nélkül döntött úgy, hogy megszabadul Szaddam Huszeintől, csakúgy, mint a Nyugat szíriai beavatkozásánál.”
A katonai műveletek megkezdése előtt figyelembe kell venni a szomszédos országok érdekeit is – figyelmeztetett a szakértő. Egy líbiai ISIS-ellenes hadműveletet leginkább Tunézia sínylene meg. Mivel a határ nem biztosított, a dzsihádisták különösebb akadály nélkül juthatnak át Líbiából Tunéziába. Másodsorban már így is kétmillió líbiai menekült tartózkodik az országban, ezek száma tovább nőne egy újabb NATO-támadás esetén, márpedig a dzsihádisták a menekültek közé elvegyülve tudnak a legbiztonságosabban és legfeltűnésmentesebben mozogni. Hangsúlyozta, hogy bár az ISIS nagy veszélyt jelent nem csak a Líbiával szomszédos országokra, de Európára és Oroszországra is, viszont láttuk már, milyen következményei vannak, mikor egy adott állapoton – logikusnak tetsző lépéssel – változtatni akarva sikerül még rosszabb állapotokat előidézni, mint a kiinduló állapot volt. Pontosan ez történt, mikor a NATO bombázni kezdte Líbiát, hogy megszabaduljon Kadhafitól – emlékeztetett a szakértő.
Cs. v. F.
Forrás: www.valdaiclub.com
www.notixweb.com