Foci és a magyar ugar avagy az akadémiákról

Évtizedek óta formálják a nagyon „hozzáértők” a magyar focit és sokszor jó erdeményekről számolnak be. A kérdés amiről beszámolnak azok valóban eredmények-e? 2016-ban ezen az oldalon írtam egy cikket Nyílt levél Csányi Sándor úrnak… címmel ami itt a keresőben elővarázsolható. Mi lehet a problémám amikor magyar válogatott hosszú évek után nemzetközileg is erősödött, javult a pozíciója? Röviden összefoglalva: ez nem tükrözi a magyar foci fejlődését, sőt kimerem jelenteni, hogy mélyült az elmaradásunk a nemzetközi mezőnytől. Kicsit úgy néz ki a helyzet, mint a legsikeresebb magyar öttusa válogatottal, amely nemzetközileg jól szerepelt- olimpiai , vb érmek tömkelge- de egyetlen vidéki egyesületet tudott maga mögött a pestiekkel szemben. A magyar klubcsapatok a FTC-t leszámítva sehol sincsenek a nemzetközi mezőnyben, de ami fájdalmasabb, hogy utánpótlásunk még jobban lemaradt. A magyar ” szakemberek” szerint minden rendben, jó úton járunk, a megkezdett munkát folytatni kell…stb. az évtizedek óta sulykolt mantrát hallhatjuk. Száguldó edzőképzésünk évente 20-22 fővel növeli a Pro Licences álláskereső edzők számát, igen ,mert az első osztályban döntően külföldi edzők szerepelnek. Leszámítva azt a néhány kivételt akik kezdettől fogva külföldi csapatoknál pallérozódtak és mentalitásuk szöges ellentétben áll a hazai megmondókkal. Szóval ennek a sok nagyon képzett edzőnek az utánpótlásban kellene tevékenykedni, és ott kellene eredményt produkálni. Eredmény?…ja, az nincs. Fiatal, ütőképes játékosainknak semmi közük a magyar- több mint 10 éves múltra visszatekintő-akadémiákhoz. Egyáltalán érdemes lenni megvizsgálni, hogy mennyi pénzt emésztettek fel eddig az akadémiák, hányan élnek, és dagonyáznak a magyar ugaron lévő dagonyában. E rövid bevezető után nézzük meg hogyan állnak a külföldi csapatok ezen a téren? Igen, ahol komolyan veszik az utánpótlásképzést és ebből keresnek óriási pénzeket, nem pedig a költségvetésből ahogyan Magyarországon történik. 2023. 02.14-én jelent meg egy érdekes elmező cikk változatlan formában idézem:

„A CIES Football Observatory Weekly Post 409. száma világszerte rangsorolja a csapatokat a több mint 50 professzionális ligában aktív ifjúsági akadémiát végzett ( legalább három év, 15-21 közöttiek) teljes becsült átigazolási értéke alapján. Az SL Benfica vezeti a tabellát 670,0 millió Euros akadémiát végzettek összértékével, amely 104 játékos között oszlik meg, ebből 151,0 millió Euro, 20 futballista akiknak átigazolási joga továbbra is a portugál csapat tulajdonában van.” Óriási meglepetés volt számomra, hogy ki a második helyezett? Folytatva az idézetet: „A Chelsea és a Barcelona áll fel a dobogóra. A 78 azonosított Chelsea akadémiát végzett labdarúgó teljes becsült átigazolási értéke 630,0 millió Euro, míg a Barcelona által felkészített 102 labdarúgóé 581,0 millió Euro. Három brazíl csapat van még a legjobb tízben: a Sao Paulo Santos és a Flamengo. Ha csak azokat a játékosokat vesszük figyelembe, akiknek az átigazolási joga továbbra is az edzőklub tulajdonában van, az első három helyezett a Chelsea ( 325,0 millió Euro), a Barcelona (280,0 millió Euro) és a Manchester City ( 250,0 millió Euro. Saját megjegyzésem a Liverpool nincs az elsők között, sőt néhány mutatóban középmezőnyben van. Ehhez képest a legutóbbi meccsen a Liverpool színeiben kezdőként, csereként pályára lépők akik ráadásul kíválóan teljesítettek a következők voltak: Conor Bradley /20 év / Jarell Quansah / 21/ James McConel /19/ Bobby Clark /19/ Havey Elliot/ 20 / Lewis Koumas / 18 / Jadgen Damms / 18 / Trey Nyomi / 16 / Kaide Gordon /19 /. Ja, és nemcsak bemutatkoztak, hanem gólokat is lőttek. A magyar akadémiák, mit akadémiák….magyar óvodák fényévnyire vannak ettől. Van még kérdés Ildikó?

Hozzászólások

comments

Leave a Reply