Korábban írtam egy cikket az inflációról, és főleg a balliberálisok ezzel kapcsolatos tévedéseiről. A balliberálisok Surányi, Csaba László, és a többi megmondó a válság miatti központi támogatásokat okolta az infláció gerjesztésében, és a gazdaság „túlfűtöttségét” vizionálták. Nem látták és látják, hogy ezek a támogatások a válság miatt kieső bevételeket pótolták és nem egy normálisan működő gazdaságban okoztak indokolatlan pénzbőséget. Abban a cikkben leírtam, hogy az inflációnak döntően két fajtája van keresleti-és kínálati, és mik ezek jellemzői. Az elmúlt évtizedekben főleg keresleti inflációk borzolták a kedélyeket, és nagyon sok közgazdász az inflációs jelenséget majdnem csak ezzel azonosítja. Nos nézzük a kínálati inflációt / költséginflációt/ amelynek lényege: hogy változatlan / egyensúlyi / ár mellett csökken a vállalatok termelése, mert időközben nőttek a termelési költségek. Az így kialakult ” áruhiány” miatt a korábbi változatlan kereslet túlkeresletként jelenik meg és indítja el az árszínvonal emelkedést. A kínálati válság nagyon ritka, a XX. század folyamán két esetben alakult ki és hatásait ismerjük. Ezek egyike a 1929-33-as, valamint a 70-es években kialakult recesszió. Miután meglehetősen ritka a kínálati infláció, érdemes megvizsgálni, hogy a mostani miben hasonlít a 70-es évek válságához? Ennek a válságnak okai gazdasági és háborús természetűek voltak. A mostanit még megelőzte egy komoly világjárvány. A fent említett gazdasági ok némileg magyarázatra szorul, azzal a kiegészítéssel, hogy alapjaiban borult fel az addig kialakult, és elfogadott rend. 1971 augusztusában megszűnt a Bretton Woods-i egyezmény azaz a dollár fix áron történő aranyra váltása. Csak érdekességként 35 dollár volt unciánként. Ennek az volt az előzménye, hogy a Marshall terv következtében beindult gazdasági fejlődés eredményeként /1958 / a nyugat-európai országok valutái konvertibilisek lettek, majd 1964-ben a japán yen is. Ezzel párhuzamosan nőttek a dollártartalékok, és beindult a pénzjegynyomda. A végeredmény: lassan a világban lévő dollártartalékok összege meghaladta az aranytartalék nagyságát. Rögtön megindult a dollártartalékok aranyra váltása elsőként Franciaország 1,0 mrd USD, majd Hollandia , és végül Nagy-Britannia jelezte, hogy 3,0 mrd-os tartalékát beváltja. A fentiek miatt 1973-ra a kötött árfolyamok rendszere teljesen megszűnt. Az aranyfedezet megszűnése miatt megemelkedett az olaj ára, amit tovább növelt az időközben kitört jom kippuri háború is. Ennek következtében a Perzsa- öböl hat olajtermelő országa október közepén 70,0%-al megemelte a szaúdi nyersolaj árát. A következmények ismertek és érdekes módon a negatív következmények mellett pozitívum, hogy a termelési rendszerek átálltak az energiatakarékos technológiákra. Kivéve a KGST államokat, mert a bukaresti csúszó ár miatt az árrobbanás nálunk évekkel később jelentkezett. Akik nem tudják ez a csúszó ár a Szovjetunióval kötött szerződéseken alapult és azt rögzítette, hogy nemzetközi áremelkedéseket öt éves csúszással érvényesítik a szocialista országok felé. Ez azt eredményezte, hogy átmenetileg a KGST országok versenyképessége javult, mert a nyugat a technológiai váltással foglalkozott és amikor átálltak nekünk akkor jött az ötéves csúsztatás miatti áremelkedés. Természetesen ez a mi versenyképességünket küldte a béka s…e alá, amit sokáig nem tudtunk kiheverni. Van itt még egy lényeges szempont! A Római klub létrejötte óta az erőforrások optimális felhasználása miatt egyre erősebb lett a nemzetközi munkamegosztás, a termelési rendszerek globalizációja nagyon magas szintre emelkedett. Mielőtt visszatérnék napjainkhoz azért időközben történt egy- és más az amerikai- európai kapcsolatokban. Ez ugye egy többszörösen megerősített kapcsolat, több nemzetközi szerződésen keresztül. Mégis az Egyesült Államok állandóan nyomás alatt tartotta Európát, különböző kereskedelmi egyezmények elfogadása érdekében. A következőkben ezeket tekintem át, és térek vissza kínálati infláció kérdésére. Sajnos a téma terjedelme és sokrétűsége miatt erre a II. részben térek vissza.