A szégyen napja

A mai napon Magyarország történelmének egy nagyon gyászos napjára emlékezünk. Igen, ez volt az a nap ,amikor a volt kommunisták nyílt támadást intéztek a magyar nép ellen. Igen, a magyar nép ellen, mert éljenek bárhol a világon ők a véreink, és felelősséggel tartozunk egymásért. Mi akik tiltakoztunk ez ellen, rögtön véresszájú nácik, fasiszták voltunk. Gajdoltak össze-vissza a balatoni habzóborász ” felelős hazafiaságról” beszélt, mintha ez a szó bármit is jelentene számára. Ez volt az a nap, amikor sikerült éket verni a magyarok közé, és ez a megosztottság azóta is tart. Csak végig kell nézni a Facebook-t olyanok hörögnek még mindig a kettős állampolgárság, a szavazati jog ellen akik saját sikertelen életük miatt mindenkit hibáztatnak, magukon kívül. Igen, ez az a csőcselék szinten mozgó, döntően az ellenzékre szavazó réteg, amelyik sohasem lesz képes belátni a saját hibáit, azokért mindig másokat okol. Ezek a Wass Albert által nagyon találóan megfogalmazott, és leírt ” átok sori emberek”. Ugyanilyen mentalitással bírnak vezetőik is, a kaméleon réteg. A velem egykorúak még emlékezhetnek a rendszerváltás hajnalán, milyen sápadt arccal bujkáltak, járkáltak közöttünk a korábbi elvtársak. Most mi lesz, lelőnek minket, börtönbe megyünk, és hasonló kérdéseket fogalmaztak meg. Én még annyi reformkommunistát életemben nem láttam, mint azokban a napokban. Már akkor nem értették meg a változás, a demokrácia lényegét, hogy nem  bosszúállásról van szó! Aztán az Antall kormány szerencsétlenkedései alatt visszatért az önbizalmuk és ott folytatták ahol abbahagyták. Pártot alapítottak megtalálták szellemi partnerüket a rendszerváltást megtagadó SZDSZ-ben….hol volt már ekkor az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásokon képviselt antikommunizmusuk. Tölgyessy habzószájú antikommunista nézetei….és a vég: a 209-es ügynökük véleménye: az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel, majd a hátrahagyott 500,0 milliós adóssággal kimúlt a nagy hazugsággyár, ahol ahogy később kiderült emblematikus alakjai még egymást is feljelentették. Nos, Ők voltak azok akik ezerrel kampányoltak a határontúliak ellen, akiknek magyarságtudatához, identitásukhoz sohasem tudtak felnőni, sőt meg sem értették azt. Igen, ez volt a magyarság Káin és Ábel harca, ezt nekünk soha sem szabad elfelejteni. Ez a magatartás vezetett a világ összes népirtásához, a nyílasokhoz, a holokauszthoz, az örmény pusztításához, a málenkij robothoz, és hadd ne soroljam tovább. És.. most itt vannak megint. Már megint elszámoltatni akarnak, Alaptörvény módosítást egyszerű többséggel, vagy még azzal sem, jön megint a rosszemlékű házmester jelentgetés, embereket akarnak földönfutóvá tenni, akiknek egyetlen hibájuk, hogy nem értenek velük egyet. Ők kürtölik tele a nemzetközi sajtót, hogy Magyarországon nincs jogállamiság, de az nem zavarja Őket, hogy ezt a meglévőt pont Ők akarják lebontani. Ami a legszörnyűbb, 30 év demokrácia építésünk mellett az Ő ” jogi szakemberei” akarják a törvénytelenségek alapját megteremteni, már fő is a méreg a boszorkányfazékban. Ha hagyjuk megcsinálják, nem érdekli Őket a jogállamiság. Ezen az oldalon írtam néhány napja, hogy a málenkij robot kidolgozásának egyik vezéralakja Varga Jenő marxista közgazdász volt, aki a vörös terror pénzügyi népbiztosaként tevékenykedett. Ma is megvannak az utódai. Nos, barátaim ezért kell nagyon észnél lennünk, mert ez nem az ideológiák harca-nincs is nekik, hiszen évek óta Orbán ellenébe tudják meghatározni magukat-nincs gazdasági programjuk, ha történetesen nyernének az a káosz uralma lenne. Szóval a 2004 december 5-i szégyenteljes népszavazásról való megemlékezésünkkor ez is jusson eszünkbe.

Hozzászólások

comments

Leave a Reply