Diktatúrák

Érdekes ez a történelmi képződmény…..állítólag pontosan körül írható, mégis kialakulása nehezen felismerhető a benne élő állampolgárok számára. Utólag tudjuk milyen pusztítást végzett az emberiség történetében, keveset beszélünk arról, amikor valamilyen vészhelyzet esetében a veszteségek minimalizálása miatt központosítani kell mindent, és következetesen fel kell lépni a központi akaratot akadályozók ellen. Erre is számos példa volt a történelemben, de én most kis hazánkban kialakult helyzettel akarok foglalkozni. A balliberálisok szerint nálunk diktatúra van, amit a patás Orbán épített ki, és már levegőt sem tud venni a balliberális ellenzék. Nézzünk egy konkrét példát, nevezetesen a COVID vírust, és azt követő felhangokat. Jött az első hullám, és máris megszólalt az ellenzéki szirénhad, hogy ez nem az, rosszul kezeli a kormány, sumákolnak a védőseszközökkel….és a többi. Aztán kezdtek rájönni, hogy fele sem tréfa, és lágy szimfóniába mentek át a korábbi keményebb szirének. Nos, eljutottunk napjainkhoz, már jön a vakcina, amerikai-német, kínai, orosz, brit, sajnos ezzel párhuzamosan a mutálódó vírus is. Miután a gazdaság és az élet számos más területét újra kellene indítani elsődleges, hogy a fertőzésnek gátat kell vetni, és beoltani mindenkit, hogy a veszteségek csökkenjenek, a társadalmi kapcsolatok helyreálljanak. Az egész világon az körvonalazódik, hogy be kell vezetni az oltási bizonyítványt amivel újra indulhat az élet. Gondoltam én…..nem úgy liberálisék. Sokan személyiségi jogaik durva megsértést látják abban ha bevezetik az oltást bizonyító igazolást. Megint a diktatúrát emlegetik. Az egy másodpercig sem zavarja őket, hogy esetleges fertőzöttségük miatt további fertőzést okoznak, amellyel viszont mások személyiségi jogait sértik meg, de lehet, hogy életveszélyesen. Mindig is mondtam, hogy a szélsőséges liberalizmus egyelő az anarchiával. Jó lenne, ha mostani nagyon liberális kortársaim  emlékeznének, gyerekkorunkra amikor vakcina sem volt és barátaink, ismerőseink haltak meg torokgyíkban, bárányhimlőben, és egyéb fertőző betegségekben. Aztán lett vakcina, és az akkori diktatúrában- mert az tényleg az volt-KÖTELEZŐ  jelleggel mindenkit beoltottak. Vagy gondoljátok tovább a járványos gyermekbénulást, a Sabin cseppel. Kötelezően kapta mindenki…..érdekes sehol sem hallottam ,hogy fanyalogtak volna. Sokan felvetik, hogy Kínában kezdeti tombolás után milyen gyorsan megszűnt a járvány….ja, ott kommunista állam van a maga diktatórikus módszereivel, lezártak mindent és vége lett a járványnak. Mi következik a leírtakból? Az, hogy a járvány nálunk olyan mértékű volt annakidején, hogy mindent tudó pártfunkcionáriusok, belátták, hogy szakemberekre kell hallgatni, és hagyták őket dolgozni…Hál’Istennek, és meg is lett az eredménye, mi akkori kis srácok, leányzók életben maradtunk. Szóval Kedveseim, nem a patás Orbán csinál itt diktatúrát, hanem Ti. Ti akarjátok ráerőszakolni hibás elképzeléseiteket, az egész társadalomra, nem törődve milyen hatása lesz annak. Szóval azt ajánlom kezdjetek el gondolkodni- tudom néha fárasztó-és tegyétek azt amit kommunista elődeitek függesszétek fel a diktatúrát és hallgassatok a szakemberekre.

Hozzászólások

comments

Leave a Reply