asd

Évfordulók…és ami az ember eszébe jut

Ma többen feltették megemlékezésüket a történelem egyik jól ismert eseményéről amely Szent Bertalan éjszakája néven vonult be a történelembe. Az ominózus esemény 1572 augusztus 23-án történt és kegyetlenségéről később sok író megemlékezett erről. Pedig elkerülhető lett volna, ha a franciák jobban tájékozottabbak az európai eseményekről. Érdekes ez most sem megy nekik valami sikeresen. Na, vissza a vallásháborúkhoz, ahol a teljesség igénye nélkül elsőként az augsburgi vallásbékét említeném 1555-ből ahol elsőként tették egyenlővé a lutheranus és a katolikus vallást. Innen származó híres mondás: cuius regio, eius religio.

Aztán történt valami Európa keleti részén, nevezetesen Tordán egy nagyon komoly országgyűlés, nagyon komoly eredménnyel. Ez volt 1568 január 6-án a Tordai Vallásbéke, amely az akkori bevett vallásokat- a katolikus, református, evangélikus és az unitárius- azonos rangra emelte. Ez a vallásbéke fogalmazta meg először a világtörténelemben a lelkiismereti és vallásszabadságot.Tehát Európa bizonyos részein már érettek, és megvalósultak azok a gondolatok, amelyek aztán az 1648-as vesztfáliai békében széles körben ismertté váltak.
Röviden ennyit erről a fontos dologról. Van azonban ennek egy nagyon mai vonzata is. Azok a nyugati államok amelyek annak idején sem ismerték fel amit a tordai országgyűlés üzent….azok a nyugati államok akik ránk szabadították a kommunista diktatúrát, amely alól sikeresen váltottunk…nos, ma Ők vádolnak bennünket diktatúrával. Azt hiszem nem kicsit,de nagyon sokat hülyült a világ, és végre eljutottunk oda, hogy saját politikánkat igyekszünk megvalósítani. Ugyanúgy ahogy a világot megelőzve Tordán tettük annak idején. A történelem igazolt minket.

Hozzászólások

comments

Leave a Reply