Ma több olyan kisebb volumenű dolog került előtérben amelyek komoly, válságos állapotra utalnak. Na, nézzük miről van szó? Napvilágra került, hogy a Szinva felett olyan építkezés folyik, aminek nincs építési engedélye. Nos, ez a kisebb hiba, a nagyobbikra majd visszatérek. Szóval most mindenki hörög, hogy ez az önkormányzati dolgozók felelőssége…..biztos, kérdezem Én? Ha lassan már háromnegyed éve azt hallja, és látja a korábban fegyelmezett dolgozó, hogy elég ha a neki felróható hiba miatt visszamutogat, és ez tetszik a főnökeinek, akkor, nagyon nehéz felelősségteljes munkát számon kérni. Nos, erre mondják azt, hogy a szakmai apparátus is átpolitizált. És….innen csak egy dolog számít hárítani a felelősséget, ami ráadásul a politikusoknak tetszik is. Nos, ezek azok a dolgok amit a jelenlegi politikusaink nem értenek meg, hogy az Ő szintén visszamutogató magatartásuk- ami szintén arra vezethető vissza, hogy nem tudják az adott problémát kezelni-alapjaiban ássa alá a közigazgatási rendszerünket. Jelenleg itt tartunk Miskolcon. Ostoba közlemények jelennek ahelyett, hogy törvényes helyi rendeletek szabályoznák a problémákat. Lásd. legutóbb Bartha képviselő úr koordinátor, sajnos nem tudom megjegyezni, hogy milyen minőségben kiadott nyilatkozatát.
De, menjünk tovább: mai újsághír, hogy nincs az élményfürdőnek üzemeltetője, és ebből adódóan nem lehet összekapcsolni az új fürdőt a régivel. Nem, baj. Ebben az országban volt már ilyen….. a velem egyidősök emlékeznek amikor a Nyugati felüljárót építették, és két oldalról dolgoztak, a találkozás helyett másfél méteres eltérést hoztak létre. A korabeli sajtóban megtekinthető. Ja, hogy mi a párhuzam az akkori és a mostani helyzet között? A réginek nem volt felelőse, a mostaninak……. De, menjünk tovább. Valakik valamikor előterjesztettek egy tervet amire a kormány komoly pénzösszeget biztosított. Erre jött ez a blama, és ez már nem a fürdő kérdése, ez Miskolc blamája. Akkor is ha Fideszes vezetés, akkor is ha az új vezetés felelőssége. Ezt már a Holding, vagy a városházi szinten érzékelni kellett volna. És még az a könyvvizsgáló csapat sem érzékelte akik több hónapos kemény munkával átvilágította a Holdingot, amelynek eredményét a transzparencia jegyében a miskolci polgár ma sem ismerheti meg. Mi a végeredmény? Lehet dagonyázni, hárítani a dolgokat,de a város ezzel együtt megy a tönk felé.
A fentebb írtak csak egy része a város eseményeinek, de ezek is elkeserítőek. Úgy vagyok ezzel mint az egyszeri párttitkár aki megnyitja a taggyűlést, és megszólal: Elvtársak! ne beszéljünk a kudarcokról, a sikerek is elkeserítőek! Ennek kapcsán eljátszom a gondolattal ha történetes elmenne a kormány esze, és azt mondaná, hogy adok 20,0 mrd ft-ot , vajon mire költené a Velünk a Város négy embere, és a Holding??? Szerintem egy épkézláb javaslatuk nem lenne.
Ha még valakinek nem lenne világos: „politikus” urak! Le kellene ülni egymással és a a VÁROS ÉRDEKÉBEN MEGEGYEZNI EGY OLYAN TERVRŐL AMI LEGALÁBB NEM RONTANÁ TOVÁBB A HELYZETET. És mindezt széles körben ismertetni, és véleményeztetni a városlakókkal….nem olyan gittegylettel amelyik most dolgozik az alapszabályán, és költségvetésén, és főleg nem úgy, hogy mindig valamilyen civil alakulat bombáz valamit, most pl. az eddig nagyon várt Y- hidat. Hát….mára ennyi.