Tegnap írtam, hogy ígéretes kezdeményezések vannak a víruskutatásban. Ugyancsak megemlítettem azon magyar matematikusok nevét akik komoly eredményeket értek el a járványok terjedésének vizsgálatában. Ez idáig rendben a hozzáértő emberek teszik a dolgukat: a kormány kijelentette, hogy az egészségügyi költségvetés felülről nyitott, azaz ha a szükség úgy kívánja minden pénz rendelkezésre áll. Az egészségügyi dolgozók erőn felül teljesítenek, nemzetközi egyeztetések folynak, erősödik a nemzetközi összefogás. Múlt hét pénteken megmozdult az Európai Unió is 39,0 milliárd eurót biztosít a tagállamoknak a vírus elleni harchoz. Mi az ami nem változik? Az emberi hülyeség, és nagyon igaz Napóleon mondása, amikor megkérdezték mitől fél a legjobban, a válasza a butaságtól. Kedves „nagyon képzett” honfitársaink hülyeségek tömkelegét öntik a különböző közösségi portálokra. Tessenek már elfogadni, hogy megfelelően képzett tudósaink vannak akik a sokszor nyolc általánost sem végzett kommentelőktől azért valamivel jobban tudják mi a teendő. És, nemcsak tudják, teszik is. Ezzel szemben állampolgáraink jó része vígan cirkál a városban, főleg a veszélyeztetett korosztály. Tegnap többen felhívtak, hogy milyen sorok vannak, mert egyszerre nem lehet bemenni a gyógyszertárba, és más helyekre. A teraszról nézve a helyi buszjáratot, mintha mi sem történne az országban tele van. Igen, ők azok akik mindent jobban tudnak a kormánynál és mindenki aki az Ő érdekükben tevékenykedik hülye. Aztán majd ők lesznek azok akik kiabálni fognak, hogy a kormány nem tudja megvédeni őket. Erről ennyit, ezek az emberek már nem fognak megváltozni.
Van azonban egy veszélyesebb ügy, tulajdonképpen ezért született ez az írás. Megjelentek a különböző összeesküvés elméletek, némelyek elég jól összeállított minőségben. Mi ezzel a baj? Az, hogy sok kommentet végigolvasva apátiába süllyesztik az embereket. Nincs mit tenni, sodródjunk az árral, majd lesz valahogy. Mondják ez azok is előző hozzászólásukban éppen harcosan gyalázták a kormányt felsorolva mi mindent nem tesz meg. Pedig van mit tenni, úgyis, hogy nem mozdulunk ki. Telefonon, interneten, sok rokonunkat ismerősünket eltudjuk érni, információt szerezve milyen problémáik vannak. Ezeken tudunk segíteni, hogy mozgékony, nem veszélyeztetett családtagjaink elintéznek, elintézhető dolgokat. Nos, ilyen és hasonló megoldásokon kellene gondolkodnunk…..magyarán mindenki tegye a saját dolgát a maga helyén.