Ezt a címet adtam, bár erős kétségeim vannak, hogy a Tisza mozgalom tényleg párt-e? Talán analízáljuk kicsit ezt a mozgalmat, és elsőként nézzük meg, hogy mit nevezünk pártnak? Általában azonos érdekek alapján szerveződik a társadalom tagjai közül, és sok esetben valamilyen ideológia mentén szerveződnek a tagok. Bár több olyan pártalakulatot ismer a történelem, ahol a közvélemény számára ismert ideológiák nem lelhetők fel. Aztán az is gyakran előfordul, hogy már a párt nevéből lehet következtetni a követendő ideológiára. Nagyon sok párt programmal rendelkezik a társadalom, a gazdaság, a szociális- kulturális háttérre vonatkozóan, és a választók ez alapján döntenek, hogy szimpatizálnak, vagy nem az adott párttal. A pártok működését törvény szabályozza, ezen túlmenően szervezeti- és működési szabályzatuk is nyilvánosan elérhető. Bár a Tisza 2020-ban alakult,de jelentéktelen párt volt, jelentősége 2024-től nőtt meg amikor az európai választások miatt Magyar Péternek pártot kellett keresnie és a Talpra Magyarok Közössége- ez volt Magyar Péter bázisa- megtalálta az alvó állapotban lévő Tisza pártot. Feltűnésének, és általa alklmazott módszereiről most nem szólnék az mindenki előtt ismert. Amit nem tudunk hány tagja van a pártnak? Korábbi becslések 1570 Tisza szigetről szóltak- egy Tisza sziget alapításához ha jól emlékszem 5-50 fő szükséges-akkor az átlagos létszámot 28.000 főre tették, azaz 18 fő szigetenként. Erre reagált Magyar Péter, szerinte 2200 tisza sziget van, és cca 50. 000-en vesznek részt ezekben. Kérdés, hogy Tisza szigetekben közreműködők egyben hivatalosan tagjai- e a pártnak? Más források szerint az aktív tagok száma 10.300 főre tehető. Itt komoly gondok lehetnek hiszen a leváltott Tar helyett a Tisza szigetek vezetését Forsthoffer Ágnes veszi át. Na, menjünk tovább a Tisza párt fellendülésének meggyőződésem, Magyar Péternek és a többi ellenzéki törmelégpárt tehetetlenségének köszönhető. Magyar Péterre úgy tekintettek, hogy korábbi felesége révén „nagy titkok” tudója lehet és szinte Messiásként várták a változást. Igen, direkt írtam, hogy a változást mert a zavaros, sejtető megnyilatkozásokon kivül programnak még a csírái sem látszottak. Aztán kiderült „nagy titkok” nincsenek, és a zavar tovább folytatódott. Program azóta sincs illetve a korábban kiszivárgott elképzelések dühödt tagadása folyik most. A nem megalapozott gazdasági elképzeléseket alátámasztja az a tény, hogy a Tisza mögött felsorakozott az a magát baloldalinak mondó ellenzék akik egyszer már csődbe vitték az országot. Akit érdekel a mai Magyar Nemzet részletesen felsorolja a most előbújt volt Mszp-Szdsz-es „szakértőket”. Az már csak hab a tortán, hogy a mai napig nem tudjuk, hogy hány jelöltje lesz a Tisza pártnak? Kidolgozott, gazdaságilag megalapozott programja a mai napig nics a pártnak. Nem tudjuk kik képviselik őket, hiszen jelölt állításuk teljes kudarc volt, azok kiválasztását elhalasztották. Akkor jöhet a kérdés milyen párt a Tisza? Én úgy látom, hogy zavaros, bukott politikusok gyűlekező helye, és egyedül a hatalom érdekli Őket. Az ilyen jellegű pártalakulatot hívják patronázs pártnak. Az ilyen típusú pártoknak egyetlen céljuk, hogy valami hangzatos programmal- ami aztán teljesen háttérbe szorul-tagjait kormányzati- hivatali pozicíóba juttassa. A leírtak alapján egyértelmű, hogy a Magyar Péter által vezetett párt képtelen Magyarország érdekeit képviselni, képtelen a nemzetközi helyzet kihívásainak megfelelni. Hááát, majd meglátjuk, de én most borítékolom, hogy nem fognak nyerni a következő választáson.
