Folyik a háború nyilatkozatok jönnek-mennek, legtöbbjük szóra sem érdemes politikai nyilatkozatok főleg Ukrajna mellett. Teljesen figyelmen kívül hagyva az előtte kb. tíz évvel történt, és azóta is folyamatos oroszellenes propagandát, amely emberek életét nyomorította meg. Érdekes ilyenkor az Unió részéről sokat emlegetett jogállamiságról szó sincs, sőt egyes őrült, ballibbant politikusok Ukrajna felvételét sürgetik. A nagyon megmondók mellett megszólalt az egyik legnagyobb, legidősebb, legtöbbet tudó politikus Henry Kissinger. Egyértelműen, és röviden elismerte, hogy Ukrajnának semlegesnek kellene maradnia, és figyelembe kell venni az orosz érdekeket. Nos, erre odakell figyelni, és újra elkellene olvasni mindenkinek az általa 2014-ben írt Világrend című könyvét. A közel 400 oldalas könyv ragyogó elemzést ad az eddigi világrend kísérletekről, sőt Amerika külpolitikai kudarcairól is, és részletesen elemzi a meghiúsulás okait. Röviden a példaértékű, és eddig leghatékonyabb világrendet a vesztfáliai béke/ 1648/ hozta létre amely a Napóleoni háborúkat is túlélte a Szent Szövetség keretein belül, tehát közel 400 éve szolgálta az európai egyensúlyt. Ráadásul megszüntette a vallási ellentéteket, bár itt azért honfiúi büszkeségem szükségesnek tartja megemlíteni, hogy a világon elsőként a tordai országgyűlés/ 1568. 01.13./ hirdette meg a vallásszabadság elvét!. Visszatérve Kisinger könyvére aki a végül is halkan ugyan, de beismeri az amerikai demokráciaexport sikertelenségét, és valamiféle modernizált vesztfáliai békét emleget. Majd erre jött a fentebb idézett megállapítás az ukrán-orosz konfliktusra. Már ez óriási dolog az idős külügyértől aki már a tévedéseit is beismerheti. Szóval figyeljünk oda rá. És? figyeljünk oda az USA újabb hülyeségeire a fegyverszállítások terén. Biden, akinek szellemi képességei kétségbevonhatók, most olyan fegyvereket akar küldeni, amelyekkel orosz területek is elérhetőek. Ha ez megvalósul, micsoda ha nem a III. világháború kezdete? Egyáltalán miért probléma a fegyverszállítás? Csak nézzük meg az afganisztáni amerikai kivonulást, eltűnt fegyverrendszerek, amelyek a tálibok megerősödését szolgálták, az ellenőrizhetetlen fegyverkereskedelem a terrorizmust erősíti, ez is bekövetkezett. DE! ugyanez zajlott le Kadhafi megbuktatása után, az eltűnt fegyverek a polgárháborút erősítették, majd később Mali, Niger, és egyéb helyi villongásokban kerültek elő. Ezek után kérdezem: a káosz-ami már bekövetkezett a migráció nyomán- kiterjesztése az amerikai politika érdeke? Akik állítólag szövetségeseink? A választ már korábban megírták erre, álljon itt Talleyrand Perigord / 1754-1838/ aki Napóelon tanácsadója, a Szent Szövetség egyik létrehozója volt: „Amerika naponta növekszik. Kolosszális hatalom lesz belőle, s eljön majd egy nap, amikor az új felfedezések által megkönnyített kommunikáció következtében bele kíván majd szólni Európa ügyeibe és be is kíván avatkozni (….) Azon a napon, amikor Amerika beteszi a lábát Európába, a béke és biztonság jó időre száműzve lesz onnét.”
Aztán nézzük Európát, ahol „komoly” döntések történtek embargó ügyben. Ezzel kapcsolatban Ronald Reagant idézném: „Nem arról van szó, hogy liberális barátaink tudatlanok. Arról van szó, hogy sok mindent tudnak, ami nem úgy van. ” Nos, nézzük röviden és tömören: két dolog van amiben nagyon eltévedtek. Az egyik, hogy az Uniós testület saját ideológiai elvárásait kéri számon a demokratikusan megválasztott kormányokon. Ezek az ideológiai elvárások különféle politikai alkuk révén jöttek létre az uniós parlamentben, tehát legitimációjuk min. kérdéses. A másik ami számomra a hülyeség csúcspontja az embargó kérdése. Normális dolog az, hogy olyan dolgot akarnak elfogadtatni, amit az emberek cca. 95,0 %-a- a maradék 5,0-ot most engedték ki az elemgyógyintézetből-saját családi költségvetésében sem fogadna el. Sőt családi költségvetésben fel sem merül ilyen baromság, hogy óriási pénzt fektessek be, olyan technológiába, amely már megvan, létezik és termel, csak azért, hogy ugyanilyen, de drágábban működő technológiával állítsam elő ugyanazt a terméket. Ráadásul ehhez az alapanyagot utaztatom a óceánokon, tengereken keresztül- környezetvédelem most érdektelen- és ugyanígy érdektelen, ennek a drága terméknek a kitermelése és környezetszennyező hatása. Ami érdekes, az amerikai befektetők nem igazán érdeklődtek a palaolaj, gáz iránt, mivel az USA-ban sincs meg a szállításukhoz, feldolgozásukhoz szükséges logisztikai útvonal. Magyarán a csővezetékek, és a finomítók nem ott vannak, ahol a termelés folyik. Ráadásul a kitermelés eredménye a mindenkori világpiaci ártól, függ, nem véletlen, hogy normális nemzetközi kereskedelem, és olajár mellett nem foglalkoztak vele. Az olajár hektikus változásai, hol nyereségessé tenné a kitermelést, hol veszteségessé. Most Biden elintézte a hülye uniós politikusokkal, hogy az amerikai befektetők helyett Európa fizesse meg a palaolaj-gáz kitermelési-és logisztikai költségeit. A következmény Európa versenyképessége számottevően romlik, az infláció kezelhetetlené válik, következésképpen az Euró elértéktelenedik, és Ázsia, valamint a világ azon részei akik vásárolni fogják az olcsó orosz olajat, elégedetten fognak röhögni rajtunk. Gratulálok Európai Unió.