A miskolci újságokban a napokban óriási tényként kezelték, hogy alpolgármester asszony Eu-s küldöttséget fogadott, és bemutatta Miskolc leszakadó városrészeit, és majd most lesz aztán Kánaán. Ami új, hogy leszakadó városrészekről beszélt, és nem a cigányság problémájáról. Tudom, most felhorkannak a nagyon liberálisok, hogy azok romák, de én maradok szépemlékű Buri Jenő barátom- Isten nyugosztalja- véleményénél aki azt mondta, nem az elnevezés számít, és Ő nem is használta a roma elnevezést. Szóval a cigányság problémája mindig előtérbe kerül, főleg választások előtt, igaz most utána vagyunk, de lesz majd önkormányzati is. Szóval felnőve a feladat komolyságához, ez évszázados probléma hazánkban, csak egy történelmi példa a szegregációhoz: 1773. 02. 13-án Mária Terézia elrendeli a cigány ügy rendezését, és felhívja a megyéket, hogy a cigányokat késztessék letelepedésre, állítsák munkába, RENDES KERESESŐ FOGLALKOZÁSOKBA / kiemelés: Tőlem / a cigány gyerekeket pedig adják ki parasztcsaládokhoz nevelésre. Szóval nem mai keletű az ügy és azóta sem sikerült eredményt elérni ezen a területen, és nem igaz, hogy tehetségtelenek, mert a zenében és sok más területen kiemelkedő eredményeket érnek el. A többség viszont nem és ha ezt nem vesszük tudomásul akkor sohasem tudjuk dinamizálni a felzárkózásukat. Nem vagyok szakembere a témának, de meggyőződésem, hogy csak folyamatos kitartó munkával lehet eredményt elérni, de ahhoz viszont határozott, komplex tervek kellenek elsősorban az érintettek bevonásával. Érdekes a mostani megbeszélésre, pont az Ő képviselőiket nem hívták meg. Tehát nagyon kirakatszagú volt ez az egész. Ha tényleg komolyan gondolják, akkor nem kellett volna ennyit várni. Miért is? Mert Magyarország 2011 első félévében látta el az Európai Unió Tanácsának soros elnöki feladatait. Miután ez egy elnöki trió volt Spanyolországgal és Belgiummal közösen az elnökséget sikeresnek minősítették. A magyar EU elnökség az Európai Bizottsággal egyeztetett 50 oldalas programját 2011. 01. 10-én hozták nyilvánosságra. Érdemes megnézni a fő priorításokat:
- munkahely teremtés kérdése, ROMA STRATÉGIA / kiemelés: Tőlem /, ill. az Európa Unió versenyképessége
- uniós politikák megerősítése, belső kohézió, az ENERGIABIZTONSÁG /kiemelés: Tőlem / megteremtése, vizpolitika és Duna stratégia
- és még további két pontban a schengeni határok bővítése, és csatlakozási kérelmek, stb. Tehát elő kellene venni az akkori romastratégiát és megnézni mi volt benne, mennyi pénzt áldoztak rá, és ezek a pénzek hová kerültek? Annál is inkább, mert az Európa Bizottság 2011. április 05-én elfogadta az uniós romastratégiát. Azóta sem hallani róla semmit, van egy sanda gyanúm, hogy ugyanaz lett a sorsa mint a Minority Safe Packnak, amit az Eu semmitmondó határozattal lerázott magáról. Ez már túlmutat a romastratégián, vizsgálta-e valaki az Eu-n belül ahogy a hivatkozott irányelvek, útmutatások, stratégiák hogyan valósultak meg az érintett országokban. Kíváncsi leszek mi történik a jövőben, és nagyon fontos lenne ha érdemben történne valami, mert nagyon megy az idő.