Kezdetek kezdetén az Istenek versenye, ahogy az ókori regék említik, és ennek eredményeképpen terjedt el széles körben a városállamokban. Igen, mert több versenyről szól a fáma, pl. a babérkoszorúk is változtak a helynek megfelelően. Az ókori olimpiáknak, pardon olümpiáknak óriási irodalma van, akit érdekel és olvasni akar róla, biztosan nem fog unatkozni. Aztán jött a Coubertin báró aki megszervezte az újkori olimpiákat, amely napjainkban is a világ sporttársadalmának legnagyobb eseménye…..pedig. Ja, hogy miért a pedig? Mert azok a magasztos eszmék amire hivatkozni szoktunk, nagyon sok csorbát szenvedtek az utóbbi évtizedekben. Talán az első néhány olimpiai versenyt leszámítva ezek az eszmék rögtön torzultak, csak nem akarta senki sem bevallani. Világosan látni kell, hogy a sport is, ugyanúgy mint a művészetek az adott társadalom viszonyait tükrözik vissza, hiszen annak szerves részei. Ezek a társadalmak azonban sohasem voltak, és napjainkban sem tökéletesek. Csak gondoljunk vissza a két háború közötti olimpiákra, hogy mennyire politikai érdekeket képviseltek. Pont azt, ami ellen létrehozták annakidején. Ez a politikai hatás egyre erőteljesebb lett főleg a II. világháború után. A kialakult két világrend a maga sajátosságainak megfelelően kezdte felhasználni az olimpia eszmét. A nyugati világ a népszerűsége miatt óriási üzleti lehetőséget látott benne, a sportolók ugródeszkaként használták profi karrierjük egyengetésére. A kommunista világrend, amelynek alapelve volt a kapitalizmus minden területen való legyőzése óriási energiákat mozgósított a sportba. Más- más indítékkal, de hatalmas teljesítménykényszer jelentkezett mindkét oldalon, amihez később társultak a feltörekvő országok versenyzői is. Náluk mindkét indíték majdnem egyszerre volt motiváló tényező. Ez akár lehetett volna egy modernkori olimpia nemes versengésének az alapja, de nem lett az, és óhatatlanul megjelent a dopping. Már az 1960-as római olimpián nyilvánosan leszedte első áldozatát. Akik nem emlékeznek rá a 100 km országúti kerékpárversenyen a cél előtt néhány tíz méterrel egy dán versenyző lefordult a gépéről, és azonnal meghalt. Szép lassan az olimpiai programba felvehették volna a dopping fejlesztők és az ellenőrök versenyét is, mint állandó számot. Aztán a pénz mind meghatározóbbá vált, már a pénzemberek mondták meg melyik olimpiai szám versenyképes a Tv-ben melyik nem. Ennek megfelelően jöttek a sportág reformálói, ennek lett az áldozata az öttusa , sőt napjainkban a sava-borsát jelentő lovaglást akarják kivenni belőle. Aztán klasszikus sportágakat akarnak megszüntetni, és felvettek olyanokat, amelyek max. szabadidős tevékenységeknek jók. Nem maradt ki ebből a téli olimpia sem ahol a hagyományos számok mellett olyan új ágazatok jöttek be amelyek egy része szerintem cirkuszi kategória. A legnagyobb tévedés- pedig ebben sikereresek vagyunk- a rövidpályás gyorskorcsolya. Értem én, hogy valamit kezdeni kell a jégstadionokkal, de létrehozni egy olyan sportágat, ahol majdnem minden futamot bírói döntéssel zárnak le, nem tartom értelemes dolognak. Már a műkorcsolya is azért kapott sok kritikát anno, mert a pontozással időnként gondok voltak. Nos, láthatjuk, hogy a „hozzáértő reformerek” milyen ártalmasan tevékenykednek a sport területén. Nem akarok rosszmájú lenni, de néhányuk sportmúltját azért megvizsgálnám. Aztán volt egy időszak amikor már a férfi-női kromoszómák kezdtek viaskodni, ezeket annakidején rendezték, a férfinak minősülő „hölgyek” eredményeit törölték, és ők lassan eltűntek a süllyesztőben. Ezzel együtt hamu alatt pislákolt a parázs, és most megint napirendi téma lett az LMBTQ- remélem sikerült leírni az összes betűt-akik már közröhej tárgyává süllyesztik a sportot. Addig tehetségtelen férfi versenyzők minősítik magukat nőknek és indulnak a női mezőnyben, és ott próbálnak eredményeket elérni. Hol vagyunk az eredeti olimpiai szellemtől, a nemes versengéstől, az emelkedett hangulattól amit az olimpiákat körbevette? Szerintem nagyon messzire kerültünk és esélyünk sincs arra, hogy visszatérjünk a helyes útra. Amíg egykoron egész nemzeteket mozgatott meg az olimpiai mozgalom, a bajnokok követendő példaképek voltak, mára egyre inkább veszít a fényéből. Értékeink így devalválódnak, végül odajutunk, hogy az egyszerű tv néző felüti a Tv műsort, és belenézve felkiált: ja, olimpia van, lehet, hogy belenézek.
