Kezdjük az USA-val: gőzerővel készülnek az elnöki átadás-átvételre, amire Donald Trump nem fog elmenni, ez sem gyakori az amerikai történelemben. Két dolog érdekes ezzel kapcsolatban, az egyik 20.000 katonát vezényeltek ki a Capitolium védelmére. Érdekes módon január 6-án a Fehér Ház védelmi parancsnoka visszautasította a Pentagon felajánlását, hogy katonákkal erősítsék meg a védelmet. A másik nagy kérdőjel rögtön a beiktatás után, hogy mi legyen a nagy amerikai közösségi oldalakat üzemeltető cégekkel. A Twitter lépése ugyanis egyáltalán nem volt véletlen, sima bosszúról van szó. 2018-ban Trump a trösztellenes törvény alapján jelezte, hogy fellép az indokolatlan befolyásolás ellen. A szóban forgó cégek a Google, Facebook és a Twitter voltak. Erről a törvényről annyit, hogy a szabad versenyhelyzet biztosítása érdekében hozták létre az 1900-as évek elején. A Standard Oil ellen-igen, Rockefeller cége -alkalmazták először és a nagy olajcéget 37 vállaltra szabdalták fel. Legutoljára a Microsoft ellen indult hasonló eljárás, a végeredmény ismert. Jelen pillanatban a Google ellen van folyamatban peres eljárás. Ha valakit bővebben érdekel a kérdés, olvasson utána a netsemlegesség című fogalomnak, szabályoknak és rögtön megérti miről van szó. Egyébként a netsemlegesség alkalmazásának vizsgálata nálunk is megérne egy misét. A másik nagy kérdés, hogy a demokraták mit fognak lépni ez ügyben? Biden végigviszi-e a Trump által indított pert, vagy nem? Nancy Pelosi nagyon a korlátozás mellett van, Sanders és csapata viszont nem.
Hazai vizekre evezve: azt hiszem megvan a Szivárványkoalíció egyik nagy kérdőjele. Hallatja hangját a Roma Szociáldemokrata Párt nevű alakulat, kiállva, hogy mindig csak a szavazatuk kellett, de sohasem kaptak cserébe semmit. Érdemes megvizsgálni a követelésüket: nagyon ellene vannak a Jobbiknak, egy biztos sohasem fognak egymás kezéből enni. Aztán önálló roma minisztériumot követelnek, és pénzeket amelyeket ők oszthatnak el. Ezzel csak az gond, hogy eddig Kolompárék, és Farkas Flóriánék a rábízott pénzek elszámolásával hadilábon álltak. Röviden: ötletek voltak, amelyek nem valósultak meg, a pénz viszont eltűnt. Aztán a közös listán az első húszban két roma politikust akarnak. Hááát…. egyelőre ennyi, majd meglátjuk mi alakul még?