A napokban főleg fiatalabb olvasók megemlékeztek a néhai miniszterelnök helyettes Vályi Péter haláláról. Ez idáig rendben van, a baj ott kezdődik, hogy sejtelmes nyilatkozatok, és sejtetések merültek fel, hogy nem volt véletlen a haláleset. Koromnál fogva és főleg azért mert akkoriban én is az LKM-ben dolgoztam elég sok információm volt a sajnálatos balesetről. Igen, baleset, bár elkerülhető baleset volt, de ezt a korabeli sajtó és vizsgálatok tisztázták. Akkor vajon miért merült fel a tudatosság vélelme? Szerintem azért mert ebben az időben némi enyhülés mutatkozott a politikai-gazdasági életben, amit már az emberek is érzékelhettek. Túl voltunk a az 1968-as gazdasági mechanizmuson-sajnos-és az emberek is érzékelték, hogy a nagyobb teljesítményből, a korszerűbb vállalatirányításból, egyáltalán a racionális gazdálkodásból ők is részesednek. Sőt, esetenként lényegesen nagyobb jövedelmet realizáltak, mint korábban. A beinduló reformfolyamatok, persze más, szakmailag felkészült vezetőket kívántak ami természetesen rontotta, és rávilágított az addigi döntően párthűség alapján működő káderpolitika csődjére. A gazdasági hatások nem maradhattak „házon belül”, főleg úgyhogy Lengyelországban is beindultak a reform folyamatok, ha jól emlékszem, Oscar Lange volt a vezető közgazdászuk. Ezek a folyamatok erősen feszítették a KGST kereteit, amelyekre Vályi Péternek komoly javaslatai voltak. Mik voltak ezek? Két neuralgikus pont volt, az egyik a rubel transzfer jellege, a világ piaci tendenciáktól teljesen elrugaszkodva, valamint a KGST országok közötti szigorú bilaterális elszámolások. Vályi Péter aki rendkívül felkészült ember volt, a háttérben, már egy közös KGST valuta létrehozásán gondolkodott, és szorgalmazta a pénzügyi bilaterális elszámolások multilaterális elszámolásra való átalakítását. Ehhez ragyogó partnerei voltak, pl. Csikós Nagy Béla az Országos Anyag és Árhivatal vezetője akik kimutatták, hogy a szovjet piacra menő óriási exportunk egy rubelre vetítve 0,65% tőkés importot igényelt. Nem teljes körűen ezek tényleg reformfolyamatok lettek volna, felpörgetve a KGST államok gazdasági életét. Ide tartozik még Nyers Rezső is aki a politikai hátteret biztosította a reformereknek. Nos, ebből lépett vissza a magyar kormány Fock Jenő vezetésével. A komolyság mellett egy helyi sztorit hadd említsek meg Delneky Miklós atyai barátomtól-aki ekkor a Miskolci Vízművek egyik vezetője volt-Fock Jenő miskolci látogatása alkalmával családjával fürdött a Barlangban, ahol Miklós felügyelte Őket. Fock elvtárs megkérdezte hány fokos a víz? mire Miklós válasza általában 30, de most három fokkal több, utalva a három fős Fock családra. Szóval ezek nagyon fontos dolgok voltak, és sok mindenben másképpen alakult volna a sorsunk. Ha már itt tartunk, mi lett a vége? A szovjetek belengették a rubel csúszó leértékelését-bukaresti áralku-amellyel újabb komoly problémákat okoztak. Ugyanis mint említettem 1973-t írtunk az emlékezetes olajárrobbanás kora. Ez hihetetlen árrobbanást eredményezett volna a szocialista országok körében, szerintem szétesett volna minden. A világban nagy áremelkedések, a KGST országok exportja az olcsó szovjet olaj miatt rekordokat döntött, a világ lecserélte az energiafaló berendezéseit, technológiáit, majd mire mi kezdtünk drágulni az ötéves áralkau lejárta miatt versenyképességünk a béka segge alatt volt. Mert verseny előnyünk nem a technológiai korszerűsítésnek volt köszönhető, hanem az olcsó szovjet olajnak. Dióhéjban ennyi történt ebben az időszakban, és ezek olyan változások voltak amelyeket már az emberek is jobban éreztek, ahogy fentebb is írtam. Talán ennek köszönhető, hogy ilyen urbánlegendák elindultak. Tehát nem volt itt semmi konspiráció, egy szerencsétlen elkerülhető baleset volt az egész. Vályi Péter emberi nagyságára jellemző, amikor iszonyatos kínok közepette a paraffinágyon feküdt, nyilatkozta, hogy senkit nem terhel felelősség a baleset miatt. Nyugodjon Békében!
