A korona vírus mellet azért érdekes dolgok történnek a színházi világban. Volt ugye a molesztálási ügy, ami azért előbb-utóbb csak napvilágra került. Most nem akarok azzal foglalkozni, hogy ez mennyire szemét dolog volt, és folyt évtizedeken keresztül, hanem az azt követő nyilatkozatok voltak az érdekesek. Sokan a művészi nagyságot emelték ki, mintha a nagy művész számára ez megengedhető gyakorlat lenne. Bár sok esetben a nagy művész megfogalmazás is erősen sántít némelyeknél. Szóval a nyilatkozatok egy része elmarasztalta a hölgyeket, más részük védte a védhetetlent. Minden nyilatkozatban tetten érhető a fokozott művészi érzékenység, mint mentőkörülmény. Mi lehet ez a titokzatos fogalom ami mindenre jó, mindent megmagyaráz? Lehet az a kifinomult érzés, amellyel egyesek képesek láttatni a napi eseményeink fonákját, vagy szépségét, vagy a napi kapcsolatokban rejtőző negatív és pozitív dolgokat, az emberi gyarlóságot, és a nagyságot? Elénk tárnak, és láttatnak olyan kapcsolatokat, jelenségeket, amelyek mellett az átlag ember elmegy. Felfedik előttünk az élet pillanatnyi szépségeit, hangulatait, és a többi. Ebből adódóan sokszor felfokozott állapotban formálnak véleményt, erős túlzásokkal kísérve. Szóval elmondhatjuk, hogy nem mindennapi világ ez. Számomra pont ebből adódnak a kérdések: hogyan tudtak ezek a emberek szemet hunyni az évtizedek óta elkövetett megaláztatások felett? Miért nem működött a legendás sokat emlegetett szenzibilitás? Miért van, hogy sokan még most is mélyen hallgatnak? Vagy nem igaz, és nem általános, nem érvényes mindenkire ez a fokozott művészi érzékenység. Feltételezem, hogy ez a legnagyobbak tulajdonsága, akik soha nem álltak az aktuális politika szolgálatába, akkor sem vonták vissza véleményüket, ha ebből kimondottan súlyos anyagi hátrányuk származott. Akiket ha időlegesen is, de a pályától is eltiltottak, akik ennek ellenére sem jelentettek színésztársaikról. Ha igaz amit írtam, akkor mi a baj Eszenyi Enikővel? Embertelen volt, megalázott embereket…és a többi. A Vígszínház látogatottsága a legjobbak közé tartozott, repertoárját senki sem kritizálta. Tarlós István volt főpolgármester szerint soha senki nem kereste az elmúlt tíz évben azzal, hogy gond van a Vígszínházban. A színház gazdaságilag is stabil alapokon állt. Lehet, hogy ezért volt a csend? Jó szerepek, magas színvonal, és stabilitás, ez elnyomott mindent? Akkor ne beszéljünk művészi érzékenységről, beszéljünk megalkuvásról, és kik akik először megszólaltak? Azok akik megbuktak, alkalmatlannak bizonyultak. Legalábbis a Vígszínház színvonalán, ezzel együtt máshol lehet, hogy megfelelnek. Ha megemlítem, hogy a támadások az ominózus színházi tüntetések óta indultak, és erősödtek szinte napról-napra., akkor jön a vád politikai szálakat hozok ide. Ma az ATV-ben nyilatkozott Csáki Judit nevű színikritikus, aki szintén Eszenyi ellen lépett fel. Kíváncsi vagyok az elmúlt tíz évben hányszor írt kedvezőtlen kritikát, vagy hányszor emelte fel a hangját a színházban uralkodó állapotok miatt? Egyáltalán a többi ún. színházi szakember miért hallgatott? Kikapcsolták a legendás művészi érzékenységet, ami általában erős igazságérzettel szokott párosulni? Ha ez így van, akkor a címben feltett kérdésre egyértelmű a válasz: itt bizony a jellemtelenség dominál. És igen, van egy nagyon erős politikai szál is az egész folyamatban. Tessenek visszagondolni, amikor nem a pesti belvárosi balliberális ún. értelmiségi nevezett ki színház igazgatókat. Gondoljunk vissza mi történt 2011-ben? Akkor nevezte ki Tarlós István főpolgármester Dörner Györgyöt az Új Színház igazgatójává. Felhorkant a balliberális oldal, tessenek megnézni a korabeli tudósításokat. Aztán robbant a bomba amikor szakmai intendásként Csurka Istvánt nevezte meg., aki nem sokkal később 2012.02. 04-én elhunyt. Két alapvető probléma volt, Dörner nyíltan vállalta, hogy nemzeti radikális, Csurka nézetei amelyek sokszor elferdített formában ismertek. Csak mellékesen azok támadták legjobban akik szobrot akartak neki emelni korábban a művei miatt. Nézzük tovább: 2013 Vidnyánszky Attiláról van szó. Micsoda kultúrháborút hirdettek ellene a balliberálisok. Miért is? Mert szintén nem a liberális oldalon állt, és magyar kultúra mellett tette le a voksot. Aztán most napjainkban kitört a botrány, de cefetül. De mi az alapkérdés? Adja össze valaki, hogy a színházak mennyi támogatást kapnak a mindenkori kormányoktól. Nagyon szép summa jön ki, akkor mi a gond? kérdezhetné bárki. Az, hogy ebbe az támogatásba senki nem szólhatott bele a balliberális belvárosi körön kívül. Alföldi építhetett különböző méretű falloszokat a Nemzet színházában, jópofa liberális humor volt. Most a kormány némileg beleakar szólni, mert a kultúra nemzeti ügy is nemcsak mindentől elrugaszkodott agyament „művészek” kísérleti terepe. Ja, hogy jön ez Eszenyi Enikőhöz? Volt egy tüntetés a Madách téren ahová a 25 pesti színház közül három, és az alternatív csoportok mentek el. További gond volt, hogy ezen megjelentek a politikusok is és azt régen tudjuk, hogy ahol ők megjelennek, ott nem a kultúráról szól a fáma. Nos, Eszenyi Enikő nem ment el erre a gittegyleti összejövetelre és rögtön megindult a nemtelen támadás…szép lassan gyűltek a keselyűk. Ma Eszenyi igazgató asszony bedobta a törülközőt…..bedobta? szerintem nem akart közösséget vállalni azokkal, akik kultúrharcot hirdettek. Elegánsan távozott…mit írtam fentebb? a legnagyobbak tulajdonsága, hogy nem adják fel elveiket. A címben volt egy kérdés is: művészi érzékenység vagy jellemtelenség, azt hiszem a válasz egyértelmű, az utóbbiról van szó. Sajnos, kis hazánkban mindennek van politikai vonzata-ez nem helyes ugyan,de nálunk így alakult-és ez még rosszabb. Világos, hogy a balliberális belvárosi ún. értelmiség nem hallott a demokráciáról…náluk liberális diktatúra van. Mellesleg pont Ők azok akik a Miniszterelnököt diktátornak nevezik.
