Korábban már jeleztem, hogy ez egy cikksorozat lesz, hogyan látom én a dolgokat, és talán ötlet ébresztő másoknak. Mai cikkemben az Avas szállóval és a belvárossal foglalkozom. Na, nézzük.
Az Avas szálló ragyogó példája Miskolc korábbi vezetőinek tehetetlenségére, koncepciótlanságára. Elsősorban nem a polgármesterekre gondolok, hanem a mögöttük megjelent „szakértőkre” akikről előbb-utóbb mindig kiderült, hogy elsősorban pártkatonák. Napjaink friss híre, aminek bevallom őszintén örültem is, hogy nem viszik ki az Avas projektet a Cannes-i nemzetközi ingatlan kiállításra, takarékossági okok miatt. Nem azért örültem, mert rosszmájú, ellendrukker vagyok, hanem azért mert megúsztunk egy leégést…..ugyanis nincs semmilyen Avas projekt. Ezt már az ellenzék választási kampányában is kritizáltam, hogy nincs olyan, hogy majd jön egy nemzetközi cég, és drága pénzért megmondja nekünk, hogy mi a jó. Tréfásan ezt úgy szoktam megfogalmazni, nincs olyan, hogy Jorgos Morgos neves spanyol építész a délutáni szieszta és az esti bikaviadal között felütvén az újságot kiüvölt az asszonynak, hogy rohanjon tendert venni,mert végre kiírták az Avas szállót. Szóval nekünk kell kitalálni, és megmondani, hogy mit akarunk kezdeni vele. Szállodának- a mai kritériumoknak megfelelően kicsi- tehát más hasznosítást kell keresni neki. Ami világosan látszik, hogy a városnak nincs egy olyan reprezentatív helye, ahol viszonylag nagy tömeget tud fogadni. Van viszont két fesztiválunk amely külsőségekben, további fejlődésében igényelne egy reprezentatív épületet. Igen, az opera fesztiválra és Cinefestre gondolok, de ez csak egy pillanatnyi ötlet, nagyon sok más is létezik, és létezhet. Ezeket kellene összeszedni. E mellet nagyon meggondolnám, hogy a jelenlegi főbejárat maradjon e a helyén? Mi történne, ha hátul lenne a főbejárat, így a Patak utcai mélygarázs is új értelmet nyerne, és a Városházával szemben kialakulna egy rendezett elegáns tér, és jelenlegi főbejáraton jönne ki a tömeg rákényszerítve őket egy kellemes belvárosi sétára. Ennek az lenne az előnye, hogy nem vinném vissza a gépkocsiforgalmat a Fő utcára. Ehhez nyilván újjá kell építeni az Avast. Hogyan? A 90-es években üzleti okok miatt sokat jártam nyugaton, és Münchenben láttam a belváros felújítását. Ott a következő gyakorlatot követték: az utcafronti falat megtartották és a mögötte lévő korszerűtlen épületrészeket lebontották, és modern építészeti technológiával újjáépítették. Ugyanezt kellene megvalósítani az Avasnál is, A Fehér terem, mozi marad, a többit lebontani és a műemlékrészeket körbeépíteni, a fentiek alapján. A mozitermet többfunkcióssá lehetne átalakítani, pl. padlóba süllyesztett ülésekkel, az egykori bálterem szépsége is visszahozható.
Nos, ugyanez a megoldás alkalmazható a belvárosnál. Mi a belváros alapproblémája? Az, hogy eltűntek az emberek. Ha valaki végigmegy az esti órákban az Ady hídtól a Városházáig sötét ablakok tömkelegét fogja látni….nem laknak emberek a belvárosban. Pedig a a 80-as években divat volt a belvárosban lakni. Harminc éve minden vezetés belengeti a belváros rekonstrukcióját- főleg választások előtt- aztán nem történik semmi. Azt is tudom, hogy a tulajdoni viszonyok is tisztázatlanok, mértékadó információm szerint ennek felmérését elkezdte az önkormányzat. Az újjáépítés ugyanaz, mint a színház esetében utcafront marad és mögötte minden igényt kielégítő modern lakások megvalósítása. Elsősorban fiatalok beköltöztetése, így lehetne megtölteni a házudvarokon belül kialakítandó kis zöldövezeteket is. Birizgál engem még egy gondolat: a kormány meghirdette a nagy vállalatok számára dolgozóik részére a kedvezményes lakásépítési támogatást. Mi történne, ha a város, és nagy cégek közösen lépnének ebben? Ez kicsit emlékeztet engem a régi tanácsi rendszerben alkalmazott bérlő kijelölési jog feltámasztásra. Akkor is az történt, hogy nagy cégek megvették a jogot és utána ők döntötték el, hogy ki kapja a saját dolgozóik közül. Tehát a nagy cégek nem építenének új lakásokat, hanem beszállnának a belvárosi felújításba, és ennek fejébe kapnának lakásokat. Nos, ez a folyamat több választási ciklust alatt menne végbe, és itt érkeztünk el a legsebezhetőbb pontjához. Nevezetesen helyi pártjaink együttműködnének-e ebben a folyamatban? Mert ez csak teljes támogatással valósítható meg. Mára egyelőre ennyit.