Mennyit vesztettünk az aranytartalék eladásán?

A napokban több portál foglalkozott az MNB nyereségével, és a megvásárolt 31,5 to arany erre gyakorolt hatásával. Többen kérdezték tőlem mikor és miért adták el a korábbi aranytartalékot. Nos, érdeklődő barátaimnak annyit, hogy Magyarország devizatartalékán belül szerepelt 65,0 to arany. Az arany eladása 1990-ben kezdődött. Ez Surányi György jegybank elnöksége alatt történt,  unciánként 370 USD áron eladott aranyért.A jegybank azzal indokolta döntését, hogy az arany hozama jóval kisebb, mint az érte kapott devizáé, mert a devizát kötvényekbe, részvényekbe fektették. Ez annyira átgondolatlan döntés volt, hogy a rövid időn belül bekövetkezett dollár romlás miatt a jegybank fokozatosan áttért az euróalapú tartalékokra. Ezen túlmenően azért is hibás döntés volt, mert az arany a legstabilabb, értékálló, biztonságot jelent, a külföldi értékpapírok kockázatával szemben, és bármikor pénzzé váltható, vagy fedezetként szolgál hitelekhez. Az azóta eltelt időszak is alátámasztja, hogy a dollár gyengülése esetén az arany ára meredeken emelkedik. Nézzük akkor a számokat: Magyarország 61,9 to- az egyszerűség kedvéért 62,0 to- aranyat adott el, maradt 3,1 to.  A 62,0 to, 62.000 kg-nak felel meg, ami 2.186.985,61 oz-nek. Az uncia nemzetközi rövidítése az oz. Ez a 370 dollár áron számolva: 809.184.645,7 dollárnak felel meg. Ma  az arany ára 1500-1600 dollár között mozog unciánként.  Ha nagyon tárgyilagos akarok lenni számoljunk azzal az árfolyammal, amiért az MNB vásárolta a 31,0 to aranyat. A pontos számot-érthető okokból- nem hozták nyilvánosságra, az elemzők 1250 dollárt becsülnek. Ez nálam 2.733.732.013 dollár. Tessék elvégezni a számításokat, az arany árat lehet módosítani, akárhogy nézem közel két milliárd dollár / 1.924.547.368 / veszteséget hozott össze a jegybankelnök. Ő aki azóta még egyszer volt az MNB elnöke, majd a Bilderberg csoportnál háromszor képviselt, csak tudnám mit? A Világbank hazai képviselője volt, és most egyetemi tanár…..csak tudnám, hogy mit oktat? Ezzel szemben a vételár és a jelenlegi árfolyam között 25,0 % növekedés van, ebből számolható, hogy nyereséges-e az arany?

Hozzászólások

comments

Hozzászólás