A cím tulajdonképpen lehetne: Diktatúra avagy elkésett reformok?
Az elmúlt időszakban követ dobtak az állóvízbe, és az a fizikai törvényszerűségnek megfelelően elkezdett hullámzani.
Szóval az történt, hogy a kormány átalakította a Magyar Tudományos Akadémia működési feltételeit, nevezetesen a háttérintézmények költségvetését összevonta, és egy minisztérium alá rendelte. Ez azonnal kiütötte a biztosítékot az akadémikusoknál, és főleg a balliberális oldalon….már a kutatók tömeges külföldi invázióját vizionálják, és persze jön a szokásos mantra a diktatúráról, a szabad gondolkodás sárba tiprásáról….stb.
Ha a kezdeti hisztérián túljutottunk, akkor, véleményem szerint a következő dolgok körvonalazódnak:
A Magyar Tudományos Akadémia egy részénél szó sincs rendszerváltásról, ez főleg a társadalomtudományokra-filozófiára, magyar irodalomra, történelemre,stb.- vonatkozik.
A természettudományoknál a nemzetközi trendek egyértelműek, a kutatások iránya, hatékonysága is pontosan összehasonlítható. Az átlagos újságolvasó számára is egyértelmű, hogy ezen a területen működő akadémikusaink a nemzetközi élmezőnyben vannak.
Itt az lehet az alapprobléma, hogy ezen eredmények milyen gyorsan jelennek meg a gazdasági életben, illetve a gazdaság részéről milyen kutatási igények merülnek fel? Ezen megállapítás érvényes lehet az egyetemi kutatásokra is , de nem ez írásom fő iránya, ez egy másik elemző cikk témája lehet.
Tehát térjünk vissza a rendszerváltásra az akadémia mai más területein. Egyébként is a „rendszerváltás”, mint fogalom nagyon bonyolult dolog, felöleli a társadalom minden területét. A közvélemény ebből legjobban a politikai-gazdasági rendszerváltást érzékeli. Egyrészt saját anyagi- társadalmi helyzete szempontjából, másrészt a társadalom nagy része a saját, egyéni „szellemi” hátterében, ismeretanyagában sem gondolta végig a változásokat. Még erősen élnek a marxista történetírás hamisságai, a korábbi ún. tabutémák, és ezek újragondolása, megismerése még nagyon sok embernél várat magára, sőt nagy eséllyel be sem fog következni. Ezen a ponton szomorúan kell megállapítani, hogy a Magyar Tudományos Akadémia sajnos e téren szintén lemaradásban van.
Az MTA-ban még mindig ott ülnek azok az „akadémisták”, akik a korábbi történelemhamisításban segédkeztek, ebből adódóan tudományos fokozatok, díjak ” büszke tulajdonosai”.
Belsőleg nem is várható el az öntisztulás, hiszen hány olyan akadémiai tag van- van-e egyáltalán-aki önkritikát gyakorolva bevallaná, hogy az elmúlt időszakban kifejtett tudományos tevékenysége bizonyos elvárásoknak kellett, hogy megfeleljen?
Egyszerűen felháborító, hogy több olyan terület van, amelyről a kommunista éra alatt nem illett, pontosabban nem volt szabad beszélni.
Több más mellett ilyen a magyarság őstörténete, a XX. század eleje 1945-ig, majd később 1956, amelyet jó néhányan még ma is ellenforradalomnak tartanak. Mire gondolok pontosan? Álljon itt egy idézet Horváth Lajos könyvéből amit Bakay Kornél méltat a Kapu című folyóiratban: „A nyolcvan esztendős Horváth Lajos már lemerte írni, hogy határ húzódik a valódi igazság és a leírható valóság között. Igen, ez a történeti munkák megítélésének fő kérdése. Mind a régmúltat, mind a közelmúltat illetően súlyos tabutémák kötnek gúzsba bennünket. A PC vélemények és a tabuk diktatúrája.” Ez nem mai keletű téma, már a régiek is látták, pl. Honoré de Balzac: „A világtörténelemnek két fajtája van: az egyik a hivatalos, hazug, amely az iskolai oktatás számára készül: a másik a titkos történelem, amely az események valódi okait rejti magában.” Valószínűleg vég nélkül sorolhatnám az idevágó idézeteket a különböző korokból alátámasztva, hogy sok esetben ún. irányított történelemről van szó. Meggyőződésem, hogy ez főleg a diktatúrákban tetten érthető, és kis hazánk elmúlt hetven egynéhány éve tökéletesen megfelelt ennek a fogalomnak.
Félreértés ne essék, nem akarok a Magyar Tudományos Akadémia helyébe lépni, csak jelezni kívánom, hogy mint egyszerű, a fenti témák iránt érdeklődő állampolgár milyen kérdésekre nem kaptam választ.
Nézzük a finnugor kérdést. A mi generációnknak még szoros finnugor rokonságot oktattak, belénk verték, hogy gyűjtögető, halász-vadász nép voltunk….. úgy nagyjából elfértünk az emberiség palettájának szélén, mai értelmezésben mi voltunk a lábjegyzet. A másként gondolkodókat nem oktatták, sőt a XIX-XX. század nagy tudású, komoly történelemtudósai a partvonalon kívülre kerültek. Aztán lassan kiderült, hogy a manapság finnugornak nevezett nyelvek közül egyedül a magyar bír komoly múltra visszatekintő írásbeliséggel, és azt is tudjuk, hogy a magyar törzsek már a honfoglalás előtt rendelkeztek írásbeliséggel. A finn írásbeliség viszonylag későn a XVI. század közepén jött létre, a kisebbeké a XX. század környékén. Tény, hogy a finnugor nyelvről nem léteznek írott források, a finnugor alapszókincset sem lehet dokumentálni.
Ismételten hangsúlyozom, hogy nincs nálam a Bölcsek köve- az egyébként is mindig a másik oldalon van- de talán az átlagtól is jobban érdeklődöm a nagyon titkolt témák iránt.
Mikor kezdődött? 1977-ben olvastam Dr. Hary Györgyné írását a Magyar Múlt / No2.1977 VI évf. / számában, ami merőben más megvilágításba helyezte addigi ismereteimet.
Igen! A sumér- magyar kapcsolatról van szó. Elkerülvén az ilyenkor szokásos…magyarkodó, és hasonló jelzőket, ezért először azokat a külföldi szaktekintélyeket említeném, akik véleményét az akadémia figyelmen kívül hagyta. Nézzük az egyik legismertebbet, Sir Leonard Woolley-t. Wooley a modern archeológusok vezető egyéniségének számít. Nála a pontos, aprólékos alapozásra kerül a hangsúly, hogy a lehetséges legtöbb és legpontosabb információkat szerezze meg a kutatott helyről, és kultúráról. Igy ásott ki 2.000 sírt- köztük 16 királyi sírt, nagyszámú kíséretükkel együtt- Ur városában. Azonosította az egymást követő kultúrákat, az egymáson talált rétegek alapján. Leásott az őstalajig, ahol 2,5 m agyagrétegre bukkant, amely szennyezésmentes volt. Ez a réteg Kr.e. 4000 táján került ide, úgy vélte, hogy a bibliai vízözön nyomaira bukkant. Wooley-ra több helyen találunk hivatkozásokat, én az említett Dr. Hary Györgyné / 1977 / tanulmányból idéznék:
” Hadd hozam fel az UNESCO által 1963-ban kiadott History of Mankind kiadvány I. kötetében Sir Leonard Wooley ” The Begginigs of Civilization” című tanulmányát, amelyben több száz oldalon lefekteti a legújabban kialakult tudományos részleteket a keleti kultúrákról. Azért írom, hogy a” kialakult nézetek”,mert a dolgozatot több mint egy tucat szakembernek megküldötték akiknek véleménye,kifogásai, vagy kiegészítései a könyv anyagában megtalálhatóak. Wooley az idézett munka 665. oldalán így ír: ” A szumér mint agglutináló nyelv egyedülálló volt a régi Közel-keleten, ugyanahhoz a csoporthoz tartozott, mint a kínai,és a türkmén, valamint a későbbi ezekkel rokon finn és magyar nyelvek.” Wooley ezután elmondja, hogy a szumér alapszavak többségükben egytagúak, és egy vagy két mássalhangzóval, de a nyelvnek a kezdetektől való kifejlődését azért nem lehet pontosan követni, mert a feltárt nyelvemlékek már egy túl fejlett, bonyolult állapotot tükröznek. Jelentős tény, hogy a szumér ősgyökök vizsgálata alapján állapították meg – külföldi és magyar nyelvészek- a szumér és magyar nyelv közötti feltűnő hasonlatosságot.
Még érdekesebb a szumér ékírást megelőző eredeti képírás tanulmányozása. Ez a képírás párhuzamba vonható a szumér gyökszavak magyar megfelelőivel ill. kezdőbetűivel, továbbá a régi magyar rovásírás jeleivel, amelyek 60,0%-os megegyezést mutatnak a szumér képírással.”
Wooley állítólag járt Magyarországon, de az MTA figyelemre sem méltatta. Még érdekesebb Sir Henry Creswicke Rawlinson, Edwards Hincks , Jules Oppert és Francois Lenormant szerepe. Edward HIncks 1850-ben kijelentette, hogy az asszír-babiloni írás, más szemita nyelvektől eltérően a magánhangzókat világosan megjelölő szótagokat használ, amelyet egy korábbi nem sémi néptől vett át. Creswicke Rawlinson a két nyelvű szójegyzékek segítségével / 1851/ felismerte a jelek kétféle / sumér és akkád / olvasatának létét. Rawlinson 1854-ben régészeti leletek, nyelvi elemzések és ógörög források alapján Nimród és leszármazottai ” Babilónia eredeti, semitákat megelőző őslakosait jelentik.” mai utódaikat az észtekkel, finnekkel, magyarokkal azonosította. Jules Oppert, Francois Lenormant asszírológus akkádnak nevezte a sumért , és teljes nyelvtant állított össze…548 ékjelet tartalmazott fonetikusan és ideografikus olvasattal. Ezt a nyelvet a magyarral és a baszkkal azonosította.
Még érdekesebb Gondon Childe esete aki a neolitikum leghíresebb kutatója a korszak elnevezése is tőle származik. Childe szintén járt Magyarországon, sőt ásatásokat is végzett, a MTA-t az Ő megállapításai is hidegen hagyták. Childe nem kevesebbet állít, minthogy az emberiség kialakulása, fejlődése több centrumban történt és az egyik a Kárpát-medencében volt. Kutatásait a Duna őstörténete című munkájában tette közzé. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül Angela Mecantonio-t aki a Római Egyetem történeti és urali nyelvészet oktatója aki a magyar nyelvet ősnyelvnek tartja. Még sorolhatnám a példákat, de fontosabb, ha megvizsgáljuk, hogy mi a közös ezekben a korszakos tudósokban? Az, hogy munkájuk, kutatásuk során alakult ki bennük a fenti vélemény, tehát minduntalan beleütköztek valamibe aminek nem tudták az eredetét. Ők nem a magyar nyelv eredetét kutatták…vagy mi kényszerítette Gordon Childe-ot hogy Ausztráliából a Kárpát medencét és ezen belül kis hazánkat kutassa?
Az őstörténet magyar kutatóit az Akadémia teljesen figyelmen kívül hagyta. Évtizedekig senki nem foglalkozott a Tarih-i- Üngürüsszel, teljesen feldolgozatlan Torma Zsófi- akit az első női régésznek tartanak-levelezése, amelyet a világ akkori vezető régészeivel folytatott, jó néhányukkal személyesen is találkozott. Hasonlóan mellőzve vannak kutatásai, és azok eredményei is. Ugyanígy mellőzve Vámbéry, és nagyon sok olyan ember aki a magyarság őstörténetét kutatta. Feltétlenül meg kell említeni Bakay Kornél, Grandpierre Attila, Győrffy György Czakó Gábor, vagy Dr. Arató Istvánt, aki éghajlati és ásványkincsek lelőhelyei alapján vizsgálta ezt az időszakot. Akiket érdekel a téma az elmúlt években főleg a Kapu folyóiratban talál nagyon sok érdekes cikket. Jellemző az Akadémia hozzá állására, hogy 2012. 02.23-án hozták létre a Magyar Őstörténet Témacsoportot 40 fővel…..érdemes megnézni a kutatott témákat.
Összefoglalva: ahogy a bevezetőben írtam nem vagyok a téma avatott szakértője. Viszont akiknek ez lett volna a feladata, mélyen hallgatnak, pedig időközben nagyot fejlődött a kutatási lehetőség. Ma már archogenetikáról beszélünk, ismert a SEMINO tanulmány, pontosabbak a kormeghatározási módszerek is…már ismert a lumieszcens meghatározás, sőt legutóbb egyiptomi piramisokat újra kutatva a müonok segítségével addig nem ismert kamrákat fedeztek fel. Miután az Akadémia öntisztulása nem várható, teljesen logikus lépés volt a Magyarság Kutató Intézet létrehozása.