Alig kezdtek bele az orosz hajógyárak a ,,köztes program” megvalósításába – máris határozottan megváltoztak a flotta elé támasztott követelmények és feladatok. Ha 1895 elején a kormány még nem számolt a Japán felől áradó veszéllyel és úgy tartotta, hogy a rendelkezésre álló erők elegendőek a japán könnyű erők féken tartásához – egy esetleges konfliktus, összeütközés esetén, – akkor az év végére nyilvánvalóvá vált Japán intenzív terjeszkedése a Távol-Keleten. A kínai flotta katasztrofális veresége egyértelművé tette, hogy új erő született, amellyel igen is számolni kell.
Azonnal elkezdődött a ,,kiegészítő hajóépítési program” kidolgozása, mely előirányozta a Csendes-óceánon lévő orosz erők bővítését. Ezt 1898-ra fejezték be és az egybeolvadt az 1895-ös program terveivel. A legnagyobb hangsúlyt a páncélfedélzettel ellátott cirkálókra fektették, amelyeknek eddig nem sok figyelmet szenteltek. Tökéletesítve a ,,Szvetlana” és ,,Diana” terveket a Tengerészeti Technikai bizottság 1898-ban megteremtette a feladat-csomagot, mely alapján elkezdődött a ,,futárhajók” tervezése. Ezek II. osztályú (rangú), közel 3000 tonnás hajók voltak. A másik csomag az I. osztályú, közel 6000 tonnás ,,felderítő cirkálókat” vette célba. A feladatcsomagok szerint az I. osztályú cirkálóknak legalább 23 csomós sebességgel kellett rendelkezniük. A 10 csomós, gazdaságos sebességgel legalább 5000 mérföldnyi autonómiával rendelkezzenek. Fegyverzetnek 12db 152-mm, 12db 75-mm, 6db 47-mm ágyút és 6db torpedóvető csövet szántak. A II. osztályú cirkálóknál – 25 csomós sebesség, 5000 mérföldes autonómia, 6db 120-mm, 6db 47-mm ágyú és 6db torpedóvető cső.
A tengerészeti minisztérium által meghirdetett pályázatban elsősorban külföldi hajógyárak vettek részt, mivel a hazai üzemek túl voltak terhelve az 1895-ös program hajóival. Az I. osztályú cirkálók építésével az amerikai, német és orosz cégeket bízták meg: a Philadelphiában található Cramp cég építette a ,,Varjag” cirkálót, Krupp ,,Germania” hajóüzemei építették Kielben az ,,Aszkoldot”, a Schtettinben található német ,,Vulkan” cég építette a ,,Bogatir”-t, a vele egy típushoz tartozó ,,Oleg” hajót pedig a Szent-Péterváron található Novoe Admiraltejsztvo üzeme kezdte összerakni. A II. osztály cirkálóit az Elbingben található német ,,Schichau” gyár kapta (itt tervezték a ,,Novik” cirkálót) és a dán ,,Burmeister und Wein”, amely elkezdte felhúzni a ,,Noviktól” némileg különböző ,,Bojarin”-t. A ,,Novik” tervei alapján a Nyevszkij hajógyárban (Szent-Pétervár) épült a ,,Zsemcsug” és ,,Izumrud” (kisebb sebességgel rendelkeztek, de erősebb fegyverzettel).
A nézetek, tendenciák folyamatos változását rendkívül jól kielemezte R.Melnyikov szovjet haditengerészeti történész, végigkísérve három korabeli cirkáló evolúcióját (,,Varjag”, ,,Aszkold” és ,,Bogatir”). Miközben ezeknél a bevetési távolság folyamatosan csökkent – 5000 mérföld, majd 3140, és az utolsónál 2760, – fokozatosan bővül és javul tüzérségi fegyverzetük, nő a sebességük, ugrásszerűen nő a páncélos védettségük. Ha a ,,Varjag” –on egyáltalán nem voltak lövegpajzsok, akkor az ,,Aszkold”-on az ágyúkat és a kezelő személyzetet már páncélzat fedi, a ,,Bogatir”-on pedig négy 152-mm ágyú páncéltornyokban kapott helyet, négy – kazamatákban, és újabb négy – lövegpajzsok mögött. A ,,Bogatir” cirkálón a támadó elemek oly sikeresen lettek összehozva, hogy a hajót gyakran a páncélos cirkálókhoz sorolták. Ezzel magyarázható, hogy az I. osztályú páncélfedélzetet viselő hajók közül, amelyek 1890-1905 között épültek, éppen ez a sorozat adta a legtöbb hajót (négyet). Közvetlenül a külföldön épülő ,,Bogatir” után a Balti-tengeren elkezdték építeni az ,,Oleg” cirkálót, a Fekete-tengeren pedig 1901-ben felhúzták a sólyákat a ,,Kagul” és ,,Ocsakov” számára.
Az 1895-ös és 1898-as orosz programok nagy hátránya az volt, hogy nem szenteltek figyelmet az új típusú, páncélozott cirkálók fejlesztésére. Egy sor államban ezek a hajók, miután csökkentették autonómiájukat és bevetési távolságukat, erősebb páncélzatot kaptak, új tüzérséget, növelték túlélő készségüket, ami lehetővé tette számukra a nyílt tengeri flotta-ütközetekre. Az oroszoknál a ,,Bajan” volt ilyen hajó, amit még az 1895-ös program szerint Franciaországban rendeltek meg. Ez volt az egyetlen orosz páncélos cirkáló, ami az új típushoz tartozott, és amely részt vett az orosz-japán háború harcaiban. Sajnos nem ez volt az orosz tengerészeti hivatal legnagyobb és egyetlen hibája…
A japán torpedónaszádok váratlan támadást intéztek az orosz Csendes-óceáni flotta ellen, amelyhez az egyéb osztályokhoz tartozó hajókon kívül a következő cirkálók tartoztak: a ,,Pobeda” és ,,Pereszvet” sorhajó-cirkálók, a ,,Bajan”, ,,Pallada”, ,,Diana”, ,,Aszkold”, ,,Novik” és ,,Bojarin” cirkálók. Az első, harci sérülést elszenvedett orosz cirkáló a ,,Pallada” lett, amit japán torpedótalálat ért.
Fél évvel később – 1904. augusztus 10-én – a Port-Arthurban rekedt flotta megpróbált kitörni Vlagyivosztok felé. A sikertelen kísérlet során a ,,Diana” és ,,Aszkold” elszakadtak üldözőiktől és a semleges kikötők felé vették az irányt. A ,,Diana” Saigonban lett internálva, az ,,Aszkold” Sanghaiban. A ,,Noviknak” is sikerült kitörnie, de miután Szahalin partjainál utolérték a japán cirkálók felvette az egyenlőtlen harcot, és, miután súlyos sérüléseket szenvedett, a legénysége elsüllyesztette.
A többi cirkálóval, miután azok visszatértek Port-Arthurba, végzett a japán ostromtüzérség, illetve részben elsüllyesztette legénységük. A későbbiekben a japánok a felszínre hozták az orosz hajók egy részét és felhúzták rajtuk a japán hadilobogót. Természetesen új neveket kaptak: ,,Pereszvet” – ,,Sagami”, ,,Pobeda” – ,,Suwo”, ,,Pallada” – ,,Tsugaru”, ,,Bajan” – ,,Azo”, ,,Novik” – ,,Sutsuja”, ,,Varjag” – ,,Soja”. Későnn, az Első világháború éveiben az orosz kormány megvásárolta az akkor már szövetségesnek számító japánoktól a ,,Varjag” és ,,Pereszvet” cirkálókat, és ezek régi nevük alatt részt vettek a háború harcaiban két másik, port-arthuti társukkal – a ,,Diana” és ,,Aszkold” cirkálókkal.
Kevésbé tragikusan alakult a 2. Csendes-óceáni flotta cirkálóinak sorsa. Ebbe a kötelékbe tartozott a ,,Szvetlana”, ,,Almaz”, ,,Oleg”, ,,Avrora”, ,,Zsemcsug” és ,,Izumrud”. Ezek közül Cusimánál hősies harcot vívva két japán cirkálóval elpusztult a ,,Szvetlana”. Az ,,Izumrud” majdnem elérte Vlagyivosztok kikötőjét, de zátonyra futott a Vlagyimir-öbölben. Ezután a hajót legénysége felrobbantotta. Az ,,Oleg”, ,,Avrora” és ,,Zsemcsug” lehagyták üldözőiket és internálva voltak Manilában. Az ,,Almaz” épségben megérkezett Vlagyivosztokba.
A legkisebb veszteségeket a vlagyivosztoki cirkáló flottilla szenvedte el, ahol a négy hajóból (,,Rjurik”, ,,Gromoboj”, ,,Rosszija” és ,,Bogatir”) egyedül a ,,Rjurik” pusztult el. Mindebből kitűnik, hogy 1905 nyarára a 22 hajóból, ami 1890-1905 között épült, a cári kormány ,,jóvoltából” és a cári politika tökéletlensége miatt el lett veszítve 11 cirkáló – pontosan az állomány fele! Szintén ez ad magyarázatot arra, hogy miért éppen a flottánál, és leginkább annak cirkálóin indult meg lendületesen az a forradalmi mozgalom, ami részben radikalizálta az orosz-japán háború során cárizmus által elszenvedett vereséget, másrészt pedig miért éppen ezek a hajók váltak az országon végigsöprő katonai és matrózlázadások központjaivá.
(Folyt. köv.)