Volga Quest 2017 – 1. rész
Lokalizáció: Orosz Föderáció. Szamarai megye, Uljanovszki megye, Tatár Köztársaság (Tatarsztán).
Szólok előre, hogy mivel a kutyaszán-versenyek nem erősségem és életemben először vettem részt ilyen rendezvényen, így amatőr módjára írok hasonló amatőröknek. Ha valahol hibát vétek a ,,szakmai” dolgokban – kérem erőteljesen ne rugdossatok.
Nulladik nap.
Mint azt korábban, egy rövid előzetes során megírtam, idén lehetőségem nyílt arra, hogy részt vegyek a ,,Volga Quest – 2017” nevet viselő nemzetközi kutyaszán versenyen. Az ajánlatnak eleget is tettem. Az ilyen jellegű versenyeket nemzetközi osztályozásban expedícióknak nevezik, vagy angol néven ,,trophy”-nak, ugyanis az etap-versenyekre jellemző szakaszos vetélkedésen kívül van neki egy több napos, nagy távolságra orientálódó szakasza. A ,,Volga Questet” immáron ötödik éve tartják és jelenleg Európa legnehezebb expedíciós versenye. Ahogyan azt az egyik lengyel résztvevő megjegyezte: ,,A norvég vagy franciaországi versenyekkel ellentétben itt a pálya nincs teljes egészében kiépítve, rendkívül változóak a terep- és természeti viszonyok, ugyan az a szakasz órákon belül járhatatlanná válhat. Ezenkívül, a nyugati versenyeken az ember mindig szem előtt van: kamerák, drónok, a pályaszakaszok mindig lakott területek mentén húzódnak, állandó a kapcsolat a kiszolgáló személyzettel, az ember gyakorlatilag folyamatosan a figyelem középpontjában van. Itt – ellenben – visszaadták azt, ami hiányzik manapság ezekből a versenyekből – a trophy-jelleget: azt, hogy hosszú időre kizárólag saját erődben és kutyáidban bízhatsz. Magadra vagy hagyva, van időd szívvel-lélekkel elmerülni az adott sport hangulatába, saját gondolataidba, kénytelen vagy szembesülni a természettel és magaddal. Igazi kihívás.”
A ,,Volga Quest” két részből tevődik össze: az első szakasz (összesen 230 km) etapokra van osztva (első nap – 60 km, második nap – 60 km, harmadik nap – 110 km). Ennek során a versenyzőknek egy rendkívül nehéz pályán kell végighajtaniuk, ahol jelentősek a szintkülönbségek, terepviszonyok, a nyílt tereket váltják a fedett terepszakaszok (árkok, szurdokok, hegyi terep). A verseny adott szakasza a Szamarszkaja Luka (Volga-kanyar) tájvédelmi területein fut végig. A második, expedíciós szakasz az Usza-folyó partján található Uszlada teleptől húzódik Uljanovszkig (egy köztes chekpointtal), majd onnan a Tatarsztánban található Bolgar városig (szintén egy köztes chekpointtal). Ez a táv 290 km. A szabályok szerint az egyik chekpointon a versenyző köteles megállni 8 órára, hogy pihenhessen ő is, és a kutyái is.
Egyébként a szabályokról. Minden egyes ellenőrző ponton mindig van bírói-megfigyelő és állatorvos. Ezek – a kutyák állapotára való tekintettel – bármikor leállíthatják a versenyzőt, de erre ez eddig soha sem került sor. A kajurok (kutyahajtók) általában mindig tisztában vannak saját képességeikkel és azzal a kapacitással, ami kihozható önmagukból és kutyáikból.
Minden kajurnak van segédje – handler-e – aki segédkezik a kutyák ápolásában, etetésében, az éjszakai szálláshelyül szolgáló hó-árkok kiásásában (a kutyák ezekben alszanak, szalmán), a szánok indításában és fogadásában. A kajurok az állatokkal együtt alszanak kint a szabadban, akkor étkeznek, amikor azok, és gyakorlatilag minden idejüket kedvenceik társaságában töltik.
A szabályok szerint a szánokba 12 kutya van fogva. Hasky-k, u.n. alaszkai meszticek vagy malamutok. Őszintén szólva nem láttam külsőleg különbséget a meszticek és egyszerű keverék kutyák között, de itt a belső tulajdonságokat kell nézni. Ezek képesek megtenni, megállás nélkül, 200-300 km-t!
Szánok előkészítése. (Nagy meglepetésemre kiderült, hogy a középső szám… magyar termék! Nem is tudtam, hogy gyártunk kutyaszán-sporthoz felszerelést!)
Szóval – 12 kutya indul egy fogatban. Lehet kevesebb, de a szánba fogott kutyák száma nem lehet 8-nál kevesebb. Ha útközben valami történik a négylábúval (bármi!) a kajur köteles behozni a kutyát a legközelebbi chekpointig. Mondhatni ,,élve vagy halva”, de a kutyák pusztulása az ilyen versenyeken rendkívül ritka jelenség (nemzetközi szinten is) és minden egyes ilyen eset rendkívüli esetnek számít, alapos kivizsgálás tárgyát képezi (végeredményben a versenyző diszkvalifikálását és szánversenytől történő eltiltását is vonhatja maga után). A versenyidőt az etapok és az expedíciós szakasz idejének összeadásából adják össze.
Apropó – a ,,kajur” szó – mint nagyon sok más kifejezés ebben a sportban – az eszkimó nyelvből származik. Ezzel jelölik a kutyaszánt hajtó embert. Ha valaki azt hiszi, hogy ez egy kényelmes elfoglaltság – szánkózunk meg vezényelgetjük a kutyákat -, akkor hatalmasat téved. Gyakorlatilag a kajur az út teljes ideje alatt állandóan mozgásban van. Ha felmerült valami akadály – azt el kell távolítani, ha a kutyák összegabalyodtak vagy összeverekedtek – azonnal segítséget kell nyújtani, fel kell deríteni a terepet, lökni a szánt, stb. stb. Magyarán a kajur gyakran ugyan annyit fut le, mint a szánhúzó kutyák. Egy expedíciós szakaszon – a gyakorlatban, hogy képletes legyek – ez durván két-három marathóni távot jelent, csak bokáig-térdig hóban és téli ruházatban! Ha valakinek van hozzá kedve – próbálja ki otthon.
A kutyákat hagyományosan szintén az eszkimó nyelvből vett szavakkal vezénylik. Ezek között az alap, például, a ,,Ho” és a ,,Dzsi” (,,balra” és ,,jobbra”) vezényszavak. Ahogyan a kajur vicc tartja: ,,A kemény pasik Hondával és Dzsippel járnak. A kemény eszkimó kajurok Ho-val meg Dzsi-vel”.
Ami érdekes – ennek a sportnak is megvannak a saját legendái. Az egyik ilyen valós történet világhírűvé tette a kutyaszánokat. Előtte és utána is használták a kutyafogatokat különböző munkáknál (a mai napig!), viszont az adott eset után vált a kutyaszán-verseny komoly kihívássá és komoly sporttá.
1925-ben diftéria járvány tört ki Alaszkában, Nome városában. Sehogy máshogy nem lehetett eljuttatni a szérumot, így a kutyaszánosok stafétába kezdtek. Az utolsó szakaszon (400 kilométer) a szérumos szánt Leonhard Seppala hajtotta. A kutyafogat vezető kutyája Togo volt. Az eset kapcsán Alaszkában a mai napig évente megtartják a nagy szán húzó versenyt, amely jelenleg a világ legnehezebb ilyen jellegű vállalkozása.
Én a versenyt megelőző napokban kerültem bele a csapatba, mint önkéntes segítő. Így legalább lehetőségem volt kipróbálni az egészet ,,belülről”, illetve saját bőrömön megtapasztalni az expedíció minden ,,szépségét”. Őszintén megmondom – ha tudom, hogy mire vállalkozom inkább ,,nemet” mondtam volna és kihagyom az életemből, de erről majd később. Ezenkívül, mint régi ,,túlélő” és túrázó gondoltam kipróbálom ismereteimet, már ami a téli ,,túlélősdit” illeti. Itt is kudarc várt rám. Kiderült, hogy az egész eddigi szakirodalmat – már ami a téli túlélést illeti befagyott folyókon és útvonalak tervezését, kivitelezését – ki lehet dobni a szemétbe. A gyakorlat jóval több megoldatlan kérdést hozott fel az út során. Ráadásul jóformán nincs ilyen jellegű szakirodalom, ami konkrétan az adott témával foglakozna (téli navigáció és útvonal kiépítése, vonulás végrehajtása befagyott vízfelületeken extrém helyzetekben). Harmadik célom saját felszerelésem tesztelése volt, de mint kiderült, a ruhámon és késemen kívül a többit fölösleges volt elhozni – ballaszt volt a javából és teljesen értelmetlen. (Többek között teszteltem a donyecki felkelők által tervezett téli ruházatot, ami igen jól vizsgázott, de azért akadtak észrevételek, amiket remélem hasznosítani fognak idővel.)
Itt megjegyzem, hogy Oroszországban a kutyaszán-sport egyes régiókban az idei évtől kiemelt támogatást élvező sportággá fogja kinőni magát. Ez, egyrészt, annak köszönhető, hogy az északi népeknél ez a kulturális és népi hagyomány része. Másrészt, 2016-tól Oroszország a fegyveres erőkön belül felállította az Arktikus Csapatokat, így a kutyaszán-sport gyakorlati, alkalmazott távlatokkal bír.
Délután érkeztem (február 10) az ,,Észak Ezüstje” expedíciós csapat bázisára, ami a Togliatti alatti erdőben található (,,40-ik mérföld” a neve). Késtünk, mert közben be kellett menni a nyomdába a reklámtermékekért és rajtszámokért. Mint mindenhol – a szervezés körül is bőven akadt fejetlenség, de ez minden nagyszerű vállalkozás jellemzője – ha valami szarul indul és sok a rohangálás, akkor tutira jól fog elsülni a dolog. Ha minden rendben és tervszerűen fog működni – akkor hol sicher a gebasz és szarral meszeltek az egésznek. A telephelyen már javában gyülekeztek a versenyen induló csapatok és a segéd személyzet (önkéntesek, állatorvosok, bírói testület tagjai, szakácsok, stb.). Eleinte 11 csapat nevezett be, de az utolsó pillanatban a mezőny változott. Lemondta a szereplést az egyik lengyel csapat (a kajur lány pár nappal előtte sérült meg a lábán a szánhorgonytól). A másik lengyel csapat már megérkezett a Baltikumba, de ekkor kiderült, hogy lebetegedtek a kutyák. A lengyel kajur hazaküldte a kutyákat és beállt hendlernek a cseh versenyző mellé. Végeredményben 8 csapat indult…
1. rajtszám. Dmitrij Szmirnov (Moszkva, ,,Szevernij” (,,Északi”) cannel).
2. rajtszám. Julija Konopelceva (Moszkva, ,,Tanci Kali-Jugi” (,,Kali-Juga táncai”) cannel.
3. rajtszám. Alekszandr Bondarev (Koroljov városa)
4. rajtszám. Vjacseszlav Gyemcsenko (Moszkva, ,,Szevernij” cannel).
5. rajtszám. Jindra Zelenka (Csehország).
6. rajtszám. Maxim Ljubavin (Klimovszk városa, ,,Szerebro Szevera” (,,Észak Ezüstje” cannel).
7. rajtszám. Alekszej Perevozcsikov (Izsevszk városa)
8. rajtszám. Arszenyij Tjurjumin (Irkutszk).
Itt megjegyzem, hogy Oroszországban a kutyaszán-sport egyes régiókban az idei évtől kiemelt támogatást élvező sportággá fogja kinőni magát. Ez, egyrészt, annak köszönhető, hogy az északi népeknél ez a kulturális és népi hagyomány része. Másrészt, 2016-tól Oroszország a fegyveres erőkön belül felállította az Arktikus Csapatokat, így a kutyaszán-sport gyakorlati, alkalmazott távlatokkal bír.
Délután érkeztem (február 10) az ,,Észak Ezüstje” expedíciós csapat bázisára, ami a Togliatti alatti erdőben található (,,40-ik mérföld” a neve). Késtünk, mert közben be kellett menni a nyomdába a reklámtermékekért és rajtszámokért. Mint mindenhol – a szervezés körül is bőven akadt fejetlenség, de ez minden nagyszerű vállalkozás jellemzője – ha valami szarul indul és sok a rohangálás, akkor tutira jól fog elsülni a dolog. Ha minden rendben és tervszerűen fog működni – akkor hol sicher a gebasz és szarral meszeltek az egésznek. A telephelyen már javában gyülekeztek a versenyen induló csapatok és a segéd személyzet (önkéntesek, állatorvosok, bírói testület tagjai, szakácsok, stb.). Eleinte 11 csapat nevezett be, de az utolsó pillanatban a mezőny változott. Lemondta a szereplést az egyik lengyel csapat (a kajur lány pár nappal előtte sérült meg a lábán a szánhorgonytól). A másik lengyel csapat már megérkezett a Baltikumba, de ekkor kiderült, hogy lebetegedtek a kutyák. A lengyel kajur hazaküldte a kutyákat és beállt hendlernek a cseh versenyző mellé. Végeredményben 8 csapat indult…
1. rajtszám. Dmitrij Szmirnov (Moszkva, ,,Szevernij” (,,Északi”) cannel).
2. rajtszám. Julija Konopelceva (Moszkva, ,,Tanci Kali-Jugi” (,,Kali-Juga táncai”) cannel.
3. rajtszám. Alekszandr Bondarev (Koroljov városa)
4. rajtszám. Vjacseszlav Gyemcsenko (Moszkva, ,,Szevernij” cannel).
5. rajtszám. Jindra Zelenka (Csehország).
6. rajtszám. Maxim Ljubavin (Klimovszk városa, ,,Szerebro Szevera” (,,Észak Ezüstje” cannel).
7. rajtszám. Alekszej Perevozcsikov (Izsevszk városa)
8. rajtszám. Arszenyij Tjurjumin (Irkutszk).
Amikor beérkeztem a bázison már javában folyt a munka. Éppen eligazítást tartottak a kajuroknak és a segéd-személyzetnek. Ezt Steinar Dagestad norvég állatorvos tartotta, a Nemzetközi Kutyaszán-sport Orvosi testületének képviselője. A beszámoló rendkívül érdekes volt. Röviden vázolta a teendőket a különböző, kutyákat érhető sérülések kapcsán. Felhívta a figyelmet, hogy mire koncentráljanak a versenyzők, a gondok külső jeleire. Külön érdekesség volt a különböző orvosi készítmények és gyógyszerek alkalmazása: vázolta, hogy milyen, emberek által használt gyógyszereket és milyen adagolásban lehet alkalmazni a kutyák kezelésénél.
Az önkénteseket közben besorolták a különböző csoportokba (szakácsok, szállásmesterek, markerek (jelkirakók), mentősök, stb.) Én kezdésnek a chekpointokon dolgozó csoportba kerültem. A szálláson elkezdtük összerakni a marker-póznákat, ellenőriztük a felszerelést. Röviden – készültünk a reggeli startra.
Az önkénteseket közben besorolták a különböző csoportokba (szakácsok, szállásmesterek, markerek (jelkirakók), mentősök, stb.) Én kezdésnek a chekpointokon dolgozó csoportba kerültem. A szálláson elkezdtük összerakni a marker-póznákat, ellenőriztük a felszerelést. Röviden – készültünk a reggeli startra.
Este 19.00-kor végre lett hajtva a helyi szertartás – a kenyér és sajt törése a versenyzők között. Ezt anno még Tyimofej Szalamatov honosította meg. Utána eligazítást tartottak az önkénteseknek, kiosztották a feladatokat és felszerelést, beszámoltak a biztonsági követelményekről és szabályokról. Az egyik legnagyobb mértékben betartandó előírás – a totális szesztilalom. Hogy miért – erre még kitérek a következő fejezetekben, és itt nem csak a mentálhigiéniai követelményekről van szó, hanem a kőkemény gyakorlatról!
Készülődés a kenyér és sajttörési szertartáshoz.
Az este még ismerkedtünk egymás között, kolbászoltunk ide-oda az erdőben, teáztunk, majd ledöglöttünk aludni. Én az Éva nevű mosómedve lány ketrecénél kaptam szállást, így egész éjjel ennek a nőszemélynek a terrorjának voltam kitéve. Állandóan behúzta a hálózsákomat a ketrecébe és bogarászott a fejemen. Így sincs túl sok hajam, de reggel a maradék is úgy állt szanaszét, hogy még a kutyák is megugattak. Éva – utállak!
P.S.: a mellékelt fotókat a verseny hivatalos fotósa, Szergej Scserbacsuk készítette.
ELSŐ NAP (Február 11).
Hajnali keléssel indult a kálvária. Reggel hatkor megindultak a marker-csoport tagjai, mivel nekik kellett kirakni a jelző léceket a szakasz-verseny első távján. Ez 60 km-t jelentett a gyakorlatban, amiből az első szakasz Togliatti város folyami rakpartjától indult a befagyott Volga jegén egészen az Usza folyón található Uszlada helységig, majd onnan startolt a hegyi szakasz, egészen Szosznovij Szolonyec faluig. A markerek két hó-motorral közlekednek, az összes lécet arktikus expedícióra tervezett teherszánokon szállítják. A póznákat kétszáz méterenként rakják ki, illetve kirakják a ,,kapukat” (közúton történő áthajtásnál) vagy a jelzőpóznákra kirakott útjelző jeleket. Utóbbiból három fajta van – sárga háromszög (Figyelem! Veszélyes szakasz!), piros kör (kanyar következik) és kék négyzet (helyes útvonal). A másik, nem kevésbé fontos feladat – a hó-motorokkal tapossák le az utat a kutyás fogatok előtt. Így a kutyák, elméletileg, nem süppednek bele a porhóba. A gyakorlatban így is akad bőven kihívás.
A következő csoport a biztosító és önkéntes csoport volt, amely kilenckor indult az erdei bázisról, hogy felhúzza a startot és fogadja a kiérkező versenyzőket. Később övék volt az indítási feladat (a szánokat negyedóránként engedték a pályára). Ezzel elbíbelődtünk egy darabig. Startkapuk, reklám zászlók, transzparensek, stb. Szóltak nekünk, hogy a rajt délután egyre van bekalibrálva, előtte 10 órától a rakpart közelében található ,,Vega” bevásárló és szórakoztató központnál ünnepséget rendeztek a szervezők és városi vezetés. Ex nejem és kisebb gyermekem ide igyekezett, de nem sikerült találkoznunk. Tánya és Erika lányom felköszöntöttek telefonon, majd indultak a rendezvényre. Meg lehetett ismerkedni a versenyzőket, kutyákat simizni, volt tánc, dal, dínom-dánom, fontos beosztású csinovnyikok beszédei. (Ami külön kunszt, már mint a hivatali patkányok témájában, a demokrata vezetés alatt álló megyei és városi vezetés kevesebb pénzt és érdeklődést fektetett bele ebbe a versenybe, amelynek szervezői és startpontja éppen a megye területén található, sem mint az Uljanovszki megye hagyományosan kommunista vezetése és Tatarsztán mérsékelt tatár nacionalistái! Hát, ez így eléggé ciki…)
Az első napon engem a chekpointokon dolgozó önkéntesek közé raktak be. (Elejétől kezdve fenállt akérdés, hogy a VIP zónával kívánok e közlekedni, vagy kipróbálom magam más-más munkakörökben. Utóbbit választottam, mivel nem lehet egy eseményt úgy megismerni belülről, hogy meglehetősen komfort körülmények között ingázol ide-oda.) Nekünk jutott a második és harmadik ellenőrző pont, a Szamarszkaja Luka tájvédelmi terület határában lévő Bolsaja Rjazany falu bevezető és kivezető útjánál. Így az ünnepségen már nem vettünk részt. Délelőtt tizenegykor startoltunk négyen (két-két ember egy-egy pontra). Megkaptuk az egyik terepjárót, az egyik vészadót és rádió adóvevőket. A mi feladatunk volt az áthaladó szánok jelentése a következő chekpointra, esetleg a felmerülő problémák továbbítása, vagy a versenyzők bejelentéseinek csekkolása, illetve az áthaladási idő és esetleges szünetek feljegyzése. A chekpointon dolgozó önkénteseknek szigorúan tilos hozzányúlni a kutyákhoz, segíteni vagy akadályozni a versenyzőket. Továbbá, nekünk kellett irányítani a forgalmat. Ilyenkor elméletileg nem állíthatjuk meg a közúti forgalmat, mindössze a kajuroknak (fogathajtóknak) jelezhetjük, hogy álljanak meg, míg áthaladnak a közúti járművek. A gyakorlatban erre egyszer sem volt szükségünk. Ellenkezőleg, a gépkocsik és buszok inkább megálltak és megnézték az áthaladó kutyaszánokat.
A következő csoport a biztosító és önkéntes csoport volt, amely kilenckor indult az erdei bázisról, hogy felhúzza a startot és fogadja a kiérkező versenyzőket. Később övék volt az indítási feladat (a szánokat negyedóránként engedték a pályára). Ezzel elbíbelődtünk egy darabig. Startkapuk, reklám zászlók, transzparensek, stb. Szóltak nekünk, hogy a rajt délután egyre van bekalibrálva, előtte 10 órától a rakpart közelében található ,,Vega” bevásárló és szórakoztató központnál ünnepséget rendeztek a szervezők és városi vezetés. Ex nejem és kisebb gyermekem ide igyekezett, de nem sikerült találkoznunk. Tánya és Erika lányom felköszöntöttek telefonon, majd indultak a rendezvényre. Meg lehetett ismerkedni a versenyzőket, kutyákat simizni, volt tánc, dal, dínom-dánom, fontos beosztású csinovnyikok beszédei. (Ami külön kunszt, már mint a hivatali patkányok témájában, a demokrata vezetés alatt álló megyei és városi vezetés kevesebb pénzt és érdeklődést fektetett bele ebbe a versenybe, amelynek szervezői és startpontja éppen a megye területén található, sem mint az Uljanovszki megye hagyományosan kommunista vezetése és Tatarsztán mérsékelt tatár nacionalistái! Hát, ez így eléggé ciki…)
Az első napon engem a chekpointokon dolgozó önkéntesek közé raktak be. (Elejétől kezdve fenállt akérdés, hogy a VIP zónával kívánok e közlekedni, vagy kipróbálom magam más-más munkakörökben. Utóbbit választottam, mivel nem lehet egy eseményt úgy megismerni belülről, hogy meglehetősen komfort körülmények között ingázol ide-oda.) Nekünk jutott a második és harmadik ellenőrző pont, a Szamarszkaja Luka tájvédelmi terület határában lévő Bolsaja Rjazany falu bevezető és kivezető útjánál. Így az ünnepségen már nem vettünk részt. Délelőtt tizenegykor startoltunk négyen (két-két ember egy-egy pontra). Megkaptuk az egyik terepjárót, az egyik vészadót és rádió adóvevőket. A mi feladatunk volt az áthaladó szánok jelentése a következő chekpointra, esetleg a felmerülő problémák továbbítása, vagy a versenyzők bejelentéseinek csekkolása, illetve az áthaladási idő és esetleges szünetek feljegyzése. A chekpointon dolgozó önkénteseknek szigorúan tilos hozzányúlni a kutyákhoz, segíteni vagy akadályozni a versenyzőket. Továbbá, nekünk kellett irányítani a forgalmat. Ilyenkor elméletileg nem állíthatjuk meg a közúti forgalmat, mindössze a kajuroknak (fogathajtóknak) jelezhetjük, hogy álljanak meg, míg áthaladnak a közúti járművek. A gyakorlatban erre egyszer sem volt szükségünk. Ellenkezőleg, a gépkocsik és buszok inkább megálltak és megnézték az áthaladó kutyaszánokat.
Apropó, a közúti szokásokról. Engem egy szamarai önkéntes sráccal telepítettek ki, gyakorlatilag a pusztába, közvetlenül az út mellé, ahol a versenypálya keresztezte a betonutat. Késő estig ácsorogtunk és végeztük a munkánkat, némi unalommal vegyítve. Közben az összes, mellettünk elhaladó – ismétlem, az összes! – gépkocsi megállt és az első kérdés mindig ugyan az volt: ,,Srácok, valami baj van? Kell segítség?” A magyarázat után többen vissza is jöttek, hogy megnézzék az éppen beérkező, áthaladó szánokat. Hát, van mit tanulni az orosz ,,parasztoktól”.
Nekem ezen a napon volt születésnapom. No, ennek is megvolt a böjtje. Amikor bevásároltunk némi kaját a helyi boltban a kollégám felkapott magával egy üveg ,,Baskír balzsamot”. Úgymond, majd melegedésnél jó lesz. Hát, nem volt jó. Elsőnek az íze – iszonyúan keserű pia. Köszönő viszonyban sincs a hazai keserűkkel, de állítólag tele van gyógyfüvekkel. Ok, majd ha beteg leszek és nincs más – megerőltetem magam és rászorulok. Másodiknak a mennyisége volt hanyagolható. A 0,5 elszállt egy óra alatt, mint a kámfor. Rossz szájízen és hugyozási ingeren kívül mást nem hagyott.
Szerencsére mindig akadnak Oroszországban segítőkész emberek. Megállt egy kocsi, benne helyi srácok. Eldumálgattunk, cseverésztünk a versenyről meg minden. Utána adtunk nekik pénzt, hogy hozzanak valami folyékonyat. A srácok megtudták, hogy a következő szán k.b. fél óra múlva jön és elviharzottak. Alig tizenöt perc múlva visszajöttek, hoztak három üveg vodkát, amelyből – nagy meglepetésükre – az egyiket nekik adtuk. Mondhatni – köszi a fuvart. Ezután folytattuk a csevejt, munkavégzést, no meg a zülletés nap ünneplését.
ÉS most ejtsünk pár szót az alkoholról. Hogy miért tilos a vedelgetés a versenyeken és télen. Nevezzük ezt ,,első felvonásnak”. Nos, az alkoholnak megvan az a szar képessége, hogy azon kívül, hogy az ember viselkedése változik, tágítja az ereket és megterheli a veséket és a májat. Az anyagcsere felgyorsul, a hőelvonás hírtelen megugrik. Már nem is beszélek arról, hogy az ittas ember sokat beszél és sokat mozog, rengeteg fölösleges mozdulatot tesz. Magyarán – a fagyban fokozatosan kihűl…
Szóltam a kollégámnak, hogy amint visszatérünk a szállásunkra kerülje a főnököket és azonnal dögöljön le aludni. Így sikerül majd elkerülni a fölösleges kérdéseket. Hát, a szamarai srác ezt nem fogadta meg. Később, amikor éjszaka visszakeveredtünk a ,,döglődőbe” (éjszakai szállásra) kollégám megtalálta magának a főnökasszonyt, Szvetát, és irdatlan lecseszést kapott. Fel lettem hozva, mint a józanság példája, aki nyugodtan megérkezett és lefeküdt aludni, pedig ,,neki születésnapja volt és mégsem rúgott be, pedig még Allah is így rendelte volna”. Hiába – az évek és a rutin. Kollégám annyira megsértődött ezen, hogy másfél napig nem volt hajlandó beszélni velem. Pedig én előre szóltam…
Makszim Ljubavin. A verseny egyik kajurja (szánhajtója). Egyik résztvevője az 1996-os, tragikus nemzetközi expedíciónak a Dzsomolungmán. Vezető mérnök volt hajdan a ZIL-nél, utána otthagyott mindent és a kutyáknak szentelte magát.
A versenyen 8 fogat (csapat) indult. Az élmezőnyt a három, alaszkai meszticekkel fogatolt szán jelentette. A srácok rutinosan mondták, hogy különbség a meszticek és a huskyk által hajtott szánok között durván másfél-két óra lesz. Valóban, elsőnek a három, mesztic fogat húzott el mellettünk. Utánuk jóval később érkeztek a huskyk. A futamidő rendkívül változó volt. Az első napon Jindra Zelenka (Csehország) hajtott elől. Közte és a következő versenyző között durván negyven perc volt a különbség. A további mezőny széthúzódott. Az élvonal átlagban 16-18 km/h-val haladt, a többiek átlaga 8-12 km/h (itt még be kell kalkulálni a pihenőket és étkezési időt, a szabályok szerint bármely versenyző megállhatott egyszer 3 órára, vagy kétszer 2 órára). Az utolsó szánunk este kilenc magasságában hajtott át (moszkvaiak). Velük komoly gondok adódtak. Az ellenőrző pontunk után a kutyák lefeküdtek és nem voltak hajlandóak tovább menni. Csak negyven perccel később indultak meg, majd minden 200-300 méterenként megálltak. Mi már beértünk elhagyva a chekpointot Szosznovij Szolonyecbe, amikor ez a szán még úton volt. Éjjeli fél háromkor ért be és a következő reggel kiszállt a versenyből.
Mint kiderült – a legnagyobb gond a kutyák hámjával volt. Túl lazára volt véve, így párszor egy-két kutya kiszabadult és meg kellett fogni, majd újra bekötni. Amikor pedig úgy döntött a versenyző, hogy szünetet jelent és átköti őket kiderült, hogy útközben elhagyta a zsákot, amelyben a póthámok voltak. (A zsákot két nappal később az erdészek hozták be a terepről.) A másik, komoly hiba, az volt, hogy az illető versenyző túlbecsülte a képességeit és benevezett egy olyan versenyre, ami valóban Európa legnehezebb kombinált expedíciója! Ő eddig jóval szerényebb kihívásoknak tett eleget. Az viszont a becsületére vall, hogy megértette hibáját és lemondta a további szereplést. Senkitől egyetlen rossz szót sem kapott. Ellenkezőleg – mindenki megértéssel fogadta döntését. Hiába, a kujrok, mint versenyzők mentalitása nagyon különbözik, például, a küzdősportok vagy atlétika szerelmeseitől. Még az állatorvosi testület feje, Steinard (Norvégia) is azt mondta, hogy a kutyák, bár sokat voltak terepen és kényelmetlen volt a hám, amikor beérkeztek játékosak voltak és jó erőben. A gond nem a kutyákban volt.
Mint kiderült – a legnagyobb gond a kutyák hámjával volt. Túl lazára volt véve, így párszor egy-két kutya kiszabadult és meg kellett fogni, majd újra bekötni. Amikor pedig úgy döntött a versenyző, hogy szünetet jelent és átköti őket kiderült, hogy útközben elhagyta a zsákot, amelyben a póthámok voltak. (A zsákot két nappal később az erdészek hozták be a terepről.) A másik, komoly hiba, az volt, hogy az illető versenyző túlbecsülte a képességeit és benevezett egy olyan versenyre, ami valóban Európa legnehezebb kombinált expedíciója! Ő eddig jóval szerényebb kihívásoknak tett eleget. Az viszont a becsületére vall, hogy megértette hibáját és lemondta a további szereplést. Senkitől egyetlen rossz szót sem kapott. Ellenkezőleg – mindenki megértéssel fogadta döntését. Hiába, a kujrok, mint versenyzők mentalitása nagyon különbözik, például, a küzdősportok vagy atlétika szerelmeseitől. Még az állatorvosi testület feje, Steinard (Norvégia) is azt mondta, hogy a kutyák, bár sokat voltak terepen és kényelmetlen volt a hám, amikor beérkeztek játékosak voltak és jó erőben. A gond nem a kutyákban volt.
A startkapuk és a befagyott Volga. Kezd oszlani a jégpára. Innen a túlsó partig 13 km.
A chekpointról amikor leszedtek minket alig 40 perc alatt hajtottunk be Szosznovij Szolonyec faluba. Azon a helyen helyezkedik el, ahol valamikor régen az Orenburgi országút helyezkedett el. Ezen az útvonalon vitték az elítélteket a cári időkben Keletre, illetve szállították a sót és postát. Ezért van az, hogy az adott régi útnak három neve van – Jekatyerinyinszki trakt (Katalin-országút), Szoljanoj trakt (Sós-országút) és Kandalnij trakt (Lábvas-országút).
Az egész bagázst a helyi iskolában helyezték el. Az emberek ide-oda lézengtek, vacsoráztak, valaki egyből ledöglött aludni a tornateremben. A családosoknak elkülönítettek pár osztálytermet így ők ott éjszakáztak. Többen már influenzásan és megfázva érkeztek. Ez a náthakór végigkísérte az egész expedíciót.
A nap hátralévő idejében nagyon sok, jelentésre kötelezett esemény nem történt. Egyetlen zűr akkor támadt, amikor a helyi ifjú titánok ittasan jöttek ,,kutyát simogatni”. Némi szóváltás után sikerült meggyőzni őket, hogy nem érdemes ittasan a fáradt, hó-árkokban pihenő kutyákhoz és ott alvó kajurokhoz közelíteni. Nem, nem az alvó kajurok jelentik a legnagyobb gondot számukra, hanem a kutyák, amelyek igen agresszívan reagálnak az alkohol szagára. Főleg az a néhány malamut. És etetni sem kell a kutyákat, mivel saját kosztjuk és táplálkozási rendszerük van. Egy szaros kolbászka vagy sütike kiütheti őket pár napra vagy hétre. A tárgyalási légkör barátságos volt és tanulságos. A srácok elhúztak, mi meg őrséget állítottunk fel. Nem volt értelme, mert a helyieknél a boltok bezártak, sör kifogyott, így megszűnt a probléma. Az éjszaka további része nemtelenül és a világ sajtója számára ismeretlenül tellett. Csak az erotikus álmok zavarták meg az éjszakám csendjét.
Az egész bagázst a helyi iskolában helyezték el. Az emberek ide-oda lézengtek, vacsoráztak, valaki egyből ledöglött aludni a tornateremben. A családosoknak elkülönítettek pár osztálytermet így ők ott éjszakáztak. Többen már influenzásan és megfázva érkeztek. Ez a náthakór végigkísérte az egész expedíciót.
A nap hátralévő idejében nagyon sok, jelentésre kötelezett esemény nem történt. Egyetlen zűr akkor támadt, amikor a helyi ifjú titánok ittasan jöttek ,,kutyát simogatni”. Némi szóváltás után sikerült meggyőzni őket, hogy nem érdemes ittasan a fáradt, hó-árkokban pihenő kutyákhoz és ott alvó kajurokhoz közelíteni. Nem, nem az alvó kajurok jelentik a legnagyobb gondot számukra, hanem a kutyák, amelyek igen agresszívan reagálnak az alkohol szagára. Főleg az a néhány malamut. És etetni sem kell a kutyákat, mivel saját kosztjuk és táplálkozási rendszerük van. Egy szaros kolbászka vagy sütike kiütheti őket pár napra vagy hétre. A tárgyalási légkör barátságos volt és tanulságos. A srácok elhúztak, mi meg őrséget állítottunk fel. Nem volt értelme, mert a helyieknél a boltok bezártak, sör kifogyott, így megszűnt a probléma. Az éjszaka további része nemtelenül és a világ sajtója számára ismeretlenül tellett. Csak az erotikus álmok zavarták meg az éjszakám csendjét.