Krím népeinek történelme – Szkíták – 2. rész
A csoportos harcos-sírok száma a krími sztyeppén az i.e. VI. század végén- V. század elején hírtelen megnőtt. A régészek és történészek feltételezik, hogy ez annak köszönhető, hogy ebben az időben a Fekete-tengermellék sztyeppéin és a Krím-félszigeten újabb szkíta migrációs hullám jelent meg. Ezek a törzsek is Ázsia mélyéről érkeztek.
Az i.e. VI. század utolsó évtizede – V. század első évtizedei a kontinentális síkságon és a Krímben kezd kialakulni az u.n. ,,Új Szkíthia”. A szkíta törzsek egyesítését elősegítette a Dareiosz perzsa király felett aratott győzelem, aki nem sokkal a VI. század vége előtt tört be a Fekete-tengermelléki síkságra. Üldözve a menekülő Dareioszt a szkíták elindultak nyugati irányban, majd visszatérve megtettek minden telhető erőfeszítést, hogy megszilárdítsák hatalmukat a tengermellék északi részén. Behódoltatták az erdős sztyeppe zónájában található törzseket, illetve függő viszonyba taszították a görög városállamokat. Mindössze a Kimmeriai Boszporusz (Kercsi-tengerszoros) partján található görög városok tanúsítottak komoly és hatékony ellenállást. A Kercsi-tengerszoros partján hajdan lévő görög telepölések, városok és erődök feltárása során kiderült, hogy intenzív háborús előkészületek, illetve hadműveletek folytak ez idő tájt. Az i.e. V. század első és második negyedében Pantikapaionban hírtelen és intenzíven megugrott a fémből készült hadi felszerelések és fegyverek gyártása. A kisebb városokban – Mirmiküa, Porfmia, Thiritaka új, erősebb és magasabb falakat emeltek ekkor. A Nimphea környékén található görög településeken, az ásatások során, pusztítás és intenzív harcok nyomait találták. Az i.e. 480 egyesülve egy államban, a boszporuszi görögök az Archeanaktos család leszármazottait választották meg uralkodóiknak. Ezek vezetése alatt tudták a görögök a javukra fordítani a helyzetet, így a szkíta nyomás előbb csökkent, majd megszűnt. Az i.e. V. század derekára a félsziget görög városaiban megjelentek az első barbár harcosok. Az V. század végére pedig Pantikapaion (Kercs) kurgánjaiban (a városi Necropolis) megjelentek ezen harcosok első, gazdag sírjai. Egyértelmű, hogy a Boszporuszi királyság fővárosában nagyra értékelték a szkíták zsoldos lovasságát. Ha a Boszporuszról elmondható, hogy kiharcolta függetlenségét, akkor a Krím-félsziget másik felében lévő sztyeppei szkítáknak , elsősorban Kerkinitisz (Jevpatorija) esetében, sikerült megadóztatniuk a helyi görög városokat. Például, arról, hogy a szkítáknak adót fizettek egyértelműen meg van említve Kerkinitisz lakosának, Aspuriusnak a levelében, amit az az i.e. V. század végén írt.
Ebben az időben a Sztyeppei Tengermelléken és a Sztyeppei Krímben az u.n. ,,királyi szkíták” uralkodtak. Hérodotosz, aki a félsziget szomszédságában járt az V. század derekán úgy állapította meg a Sztyeppei Krímet, mint az adott törzs állandó szállásterületét. ,,A Herrom folyón túl húzódnak az úgynevezett királyi birtokok. Ott él a szkíták leg dicsőbb és legnagyobb lélekszámú törzse. Ezek a szkíták a többi szkítát alárendelt törzseknek tartják. Délen a területük egészen a Tauriszig húzódik, keleten pedig a nagy árokig, amit a vak rabok leszármazottai ástak hajdan…”. (Megjegyzés – a szkíták rabszolgáikat megvakították.)
Az i.e. IV. században a szkíták krími birtokain komoly változások történtek. A lakosság lélekszáma fokozatosan megnőtt. Mivel a nomád állattartásra alkalmas földek mennyisége igen véges volt, így a szkíták nagyobb része kénytelen volt áttérni a mezőgazdálkodásra. A Keleti Krímtől egészen az alsó hegységig húzódó területen létrejött több szkíta település, mezőgazdasági építményekkel egyetemben. Így a gazdálkodás legelterjedtebb formája a földművelés és a pásztor állattartás lett arrafelé. A települések határaiban megjelentek a kurgán- sírok, amik földhányásokból álltak, melyek mélyén kőből vagy agyaggödrökből készült sírokat találunk. Egy-egy ilyen sírban egy azon család hozzátartozóit temették. A legszebb sírkamrákat, amelyek faragott és csiszolt kövekből készültek, a meghívott görög mesteremberek készítették, A katakomba-szerű sírok, amelyekben általában egy-két embert temettek, szinte kizárólag a Szivas-menti területekre jellemző, mivel csak itt maradt fenn, teljes egészében, a nomád szkíta kultúra.
A szkíta arisztokrácia ebben az időben a hegyaljai vidékeken élt, illetve a félsziget alsó hegységeiben. Az i.e. IV. század első felében keletkezett az arisztokrata nyughelynek számító Dort-Oba temetkezési komplexum, amit a régészek Szimferopol közelében tártak fel. Elképzelhető, hogy itt a nomarchoszokat – azaz, a sztyeppei Szkítia vezéreit, akik a legfelsőbb uralkodónak, Atheasnak tartoztak engedelemmel, és aki az összes, Fekete-tenger mentén élő szkíta vezérének számított. A jóval későbbi, adott évszázad végéhez tartozó, arisztokraták számára készült sírhely-komplexum a mostani Belogorszk közelében található, az Ak-Kaja és Bes-Oba magaslatokon. A körülbelül tíz méter magas kurgánok arról tanúskodnak, hogy a Tavricseszkij-félszigeten, Atheas szkíta király birodalmának széthullása után megjelenhetett egy önálló szkíta dinasztia, amely csupán egy ranggal alacsonyabbnak tartotta magát a mindenkori szkíta uralkodóknál. (Atheas a Macedón Fülöppel folytatott háború során vesztette életét.) A kurgánok mellett feltártak egy meglehetősen nagy szkíta erődöt (10 hektárnyi területen), amit a régészek ,,Ak-Kaja erődítésnek” neveznek (Visennoje modernkori településnél). Feltehetőleg ez volt a helyi vezérek főhadiszállása. J.P.Zajcev archeológus véleménye szerint az adott erőd legkorábbi falai az i.e. IV. század végével datálhatók. A helyi szkíta arisztokrácia gazdasági fennmaradását, az ásatások eredményei alapján, a szkíták sztyeppei és előhegységi települései biztosították. Az ,,ellátó települések” földműves szkítái búzát termesztettek,, méghozzá a gabonafölösleget exportálták a Földközi tenger országaiba, a krími görög kikötővárosokon keresztül.
A fegyverek alapján, amelyekre az említett sírokban leltek a régészek, az arisztokraták lovas csapatok élén álltak, miközben a nomád szkíták adták továbbra is a lovas hadsereg alapját. A földműves szkíták ekkor már átvedlettek könnyű gyalogsággá. Ez a sajátos ,,anti-reform” a szkíta haderőnél a jövőben súlyos, katasztrofális következményekkel járt. Az i.e. IV. században a szkíta és helyi, tengerparti városokban élő görög lakosság közti kapcsolatokról a szórványos, Boszporuszi királyságról szóló beszámolókból, írásos emlékekből meríthetünk. Így, például, az adott század első negyedében a szkíták úgy léptek fel, mint a Boszporuszi király, Leukon szövetségesei, amikor is a Boszporusz háborút viselt a független Feodósziával. Ugyancsak az említett század harmadik negyedében, ellenben, a szkíták már a Boszporuszi királysággal álltak hadban. Ennek okai nem teljesen világosak, ellenben az összeütközés nem volt hosszú-távú. Feltételezhető, hogy a Boszporusz, elsősorban a gazdasági nyomást részesítve előnyben, sikeresen megbékéltette a szkítákat. Így érthető, hogy két évtizeddel később miért is vettek részt a szkíták a boszporuszi trónusért vívott küzdelemben, méghozzá a jogos trónkövetelő, Szatürosz oldalán. Ez volt az utolsó aktív szereplésük a boszporuszi politikában. Eumelész, Szatürosz testvére és ellenfele az adott polgárháborúban, végül győztesen jött ki a harcból, elsősorban annak köszönhetően, hogy maga mellé tudta állítani az Azovi tenger partján élő szirákokat. Ez utóbbiak az egyik leghatalmasabb szarmata törzsszövetséghez tartoztak, és a szállásterületeik széthúzódtak a Tanaisztól (Dontól) keleti irányban. Éppen ez a polgárháború volt az, amely végső soron meggyorsította egy hatalmas tragédia kibontakozását, amelyről a továbbiakban ejtünk szót.
(Folyt. köv.)